Hogy érzed magad most, hogy már nem kötelező a maszkhasználat? Te letetted a maszkot?
Bevallom, ha lemegyek a boltba vásárolni, a tömeg egy kicsit még frusztrál. Sokat utazom tömegközlekedéssel, és számomra a hétköznapokon könnyebbség volt, hogy amíg maszkot viseltünk, a civil életben kevésbé ismertek meg az emberek. Az esetek többségében még mindig a maszkos vásárlást részesítem előnyben, már csak azért is, mert kicsit furcsa, hogy alacsonyabb megbetegedésszámnál régebben már zárva volt az ország, most magasabb számokat produkálunk és levesszük a maszkot. Lehet, hogy a nyájimmunitás már kialakult, de én biztonsági játékos vagyok, szerintem zárt térben még érdemes lett volna megtartani ezt a szabályt, legalább amíg a napi esetszám látványosan alacsonyabb lesz… de ez magánvélemény. Igazából a tiszta és egyértelmű helyzeteket szeretem, ezért is jelentkeztem szavazatszámlálónak április 3-ára. Szívből remélem, hogy addigra a pedagógus sztrájk is kiforr, eléri a célját, hiszen a méltóképpen megfizetett, jó tanárokon (is) múlik a következő generáció sorsa.
Szorongós típus vagy?
Azt hiszem, ezzel mindenki így van, hogy elkezdett egy kicsit másképp tekinteni a hétköznapjaira most, hogy ilyen közel van hozzánk ez a háborús helyzet. Amellett, hogy együtt érzünk a közvetlenül érintettekkel és segítséget nyújtunk, aggodalomra ad okot, hogy így elszálltak az energiaárak, hogy bizonytalanná vált a fizetőeszközünk, senki sem látja előre, pontosan merrefelé tartunk. Ez a kiszámíthatatlanság tesz bizonytalanná.
Bombázás, ártatlan, civil áldozatok, köztük gyerekek… Sokat rágódom azon, vajon hová fajulhat még ez a konfliktus?
Olyan nagy az érdeklődésem és a félelmem az aktuális helyzet miatt, hogy próbálok a lehető legtájékozottabb lenni, és szinte minden szabad pillanatomban az aktuális híreket olvasom a neten. Tudom és érzem, hogy ez így nem túl egészséges, ezért igyekszem eltárolni az információt valahol hátul a kis agyamban, hogy ne csak szorongással teljen a napom, így amikor már érzem, hogy túlságosan bepörögnék ebbe, és lehúzna az örvény, próbálok a családom és a fiam felé fordulni, minőségi időt velük tölteni, megélni a jelen pillanatokat és ezáltal a gondolataimat pozitívabbá hangolni, telítődni jó érzésekkel. Szerencsére az önálló est szervezésével kapcsolatos feladatok lefoglalnak és a praktikus napi teendők is segítenek kicsit elterelni a gondolataimat, például most vagyunk túl egy költözésen.
Vince, a kisfiad, hogy fogadta az új otthont, van saját szobája?
Talán a covid következményeként, de sokan elkezdtek úgy gondolkodni, hogy ha újra hónapokra bezárkózni kényszerülünk, legalább egy pici zöldfelület legyen, ahova szabadon kimehetünk. 
Tudom, hogy ez nem mindenkinek adatik meg, és szinte már bűntudatom is van miatta, de mi most olyan szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy hosszú idő után végre lehetőségünk volt egy olyan házba költözni, aminek van egy pici kertje. A kisfiam most 16 hónapos, abban a korban van, amikor sosincs egy helyben: tesz-vesz, pakol, rámol, elcsen dolgokat, folyton nyüzsög. Feszegeti a határait, és leginkább a saját kíváncsisága hajtja, szereti kézbe venni, megtapasztalni a dolgokat. Már most lehet látni rajta, hogy ő egy huncut kisfiú lesz, aki szereti, ha kicsit kiélezettebbek a szituációk. A minap pont azon gondolkodtam, hogy hogyan fogok következetes szülőként viselkedni, és hogyan érjem el majd azt nála, hogy ne ő fektesse le a szabályokat?! Valószínűleg, ha eljutunk oda, hogy már szavakkal tudunk interaktálni, jobban el tudom magyarázni neki a dolgokat, de nyilván most még azon a szinten vagyunk, hogy higgadtan, türelmesen, százezerszeres ismétlés van, és elnavigálom a helyszínről, mire ő visszanéz, mosolyog, látom, hogy megértette, majd pár perc múlva újra próbálkozik, miközben a szeme sarkából figyeli a reakciót… A költözés maga nagyon érdekesen zajlott, mert Vince érdeklődő kisgyerek, aki aktívan jön-megy, de most hogy jöttek a költöztetők leült a kanapéra és gyakorlatilag öt órán keresztül azt figyelte, hogy mit csinálnak ezek az emberek, hogyan segítenek leragasztani a dobozokat, hogyan viszik ki a különböző tárgyakat, bútorokat a lakásból és egyáltalán, hogyan változik meg az a helyszín, ahol ő az eddigi életét töltötte? Aztán, amikor megérkeztünk az új helyre elsőként mindent bejárt, mindent megnézett és ugyan most kissé még megilletődve, de élvezi, hogy saját szobája van, mellettünk.
Igyekszel kivenni a részed az apai teendőkből, amikor nincs előadás, akkor tiéd az éjszakázás. Hogy állsz a pelenkázással?
Pont tegnap volt az első olyan éjszakánk, amit végigaludt. Még nem merjük elbízni magunkat vagy bármire következtetni, de eddig éjjelente kétszer kelt fel enni. 
Ha otthon vagyok és tehetem, éjszaka én etetem. A pelusozással sincs gondom, (bár még madártávlatban sincs a szobatisztaság), nekem szerencsére hetente egyszer jut egy kakis pelus. Az előadásomban van egy olyan rész, hogy „A Kelet-európai kultúrkörben a férfiak valahogy mentesülnek a pelenkázás kötelezettsége alól. Egy apa, aki nem fürdeti meg a gyerekét, az egy érzéketlen f@sz, viszont soha senkit nem hurcoltak meg azért, mert nem volt hajlandó kivakarni a gyerekét a szarból.” Azért remélem, hogy ez nálunk nem így van, igyekszem tevékenyen részt venni a családi életünkben. Vince születése óta nem nagyon voltunk hosszabb ideig távol tőle, mindössze a második házassági évfordulónk alkalmából mentünk el egy masszázsra (mert addigra már jól beállt a vállunk a sok emelgetéstől – viccelek… ja, nem), és néha moziba, ha valamelyik nagyi vigyázott rá. Persze jó lenne újra kicsit feltöltődni: színházba menni, filmet nézni, megfelelő mennyiségű könyvet olvasni, az utóbbi időben sajnos egyáltalán nem volt erre lehetőségem, ugyanakkor azt veszem észre, hogy amikor a kisfiammal fogócskázom, bújócskázom vagy csak simán ökörködünk, az igazán kikapcsol.
Kitolás az önálló ested címe. Hol játszod?
A Kitolás rendezője és társírója Horváth János Antal, aki Szily László Kitolás: kalauz leendő apáknak című könyvéből elkészítette a színpadi adaptációt. Eddig 22 fellépésen vagyok túl, így most már lassan ötezren látták az előadást, számos vidéki településen jártam. Az első helyszínek közt szerepelt Vác, itt éreztem először igazán azt, hogy átütő sikere van annak, amiről beszélek, vissza is hívtak, májusban újra találkozunk. A kezdeti pozitív megérzéseim egyre csak erősödtek, és maga ez a műfaj, az egyszemélyes standup valami fantasztikus dolog. Bár egyedül a színpadon nagyon kiszolgáltatott az ember, és pengeélen táncol egy-egy poén sikeressége, a nevetés és a taps előtti csend őrült hosszúnak tud tűnni…
Matthew Perry, a Jóbarátok Reunion beszélgetésében arról mesélt, hogy Chandler karakterét mindenki könnyedén humorizálónak látta kívülről, miközben ő betegre izgulta magát minden egyes poénnál. Te is lámpalázas típus vagy?
A sztori váza meg van írva, mégis ebben az egyszemélyes előadásban azt érzem, hogy minden az én humoromon, a történeteimen keresztül (is) jut át a közönséghez, és ez egy izgalmas kihívás, iszonyú megmérettetés. Azt fedeztem fel, hogy tök mindegy, hányan jöttek el Százhalombattára, Gyömrőre, Biatorbágyra, Dabasra vagy Veszprémbe, minden alkalommal, amikor új előadást hirdetek, megérkezek a helyszínre és fellépek a színpadra, az új nézők előtt minden a nulláról kezdődik. Nem jellemző rám a lámpaláz – a 20 év gyakorlatával úgymond elhagytam –, de ennél az előadásnál, 18:45-kor egyszer csak elindul ez a melegség a gyomromból át a mellkasomon, elkezdődik a gombóc képződés a torkomban és az előadás első pár percéig benne is marad. Utána viszont,
ha jól sikerül egy-egy este, az eufória elképesztően óriási, olyan hatalmas, amilyet eddig szakmailag még csak ritkán volt alkalmam megtapasztalni.
A színházban amúgy is nagyon jellemző a jelen idejűség, de egy ilyen estnél talán még erősebb az interakció a közönséggel. Egy poénra adott reakció vagy akár csak az, hogy egy hosszabb mondandó után érzem azt, ahogy a néző belegondol a szituációba vagy a saját emlékeibe, olyan lenyűgöző kapcsolódás élmény, ami arra ösztönöz, hogy ezt a műfajt sokáig a repertoáromban tartsam.
Az a típus vagy aki, miután legördül a függöny, hazamegy, és hajnali kettőig még csendben pörög az adrenalintól, vagy pedig jöhet az after party?
Kevesen tudják, de ez az előadás egy one-man-show, ami azt jelenti, hogy saját magam roadja vagyok, egyedül megyek a helyszínre, én építem a színpadot, van ahol én szedem a jegyet is, majd előadás után bontom a díszletet és megyek haza… Tudatosan választottam ezt az utat, így szerettem volna csinálni. Eddigi munkáim során mindig volt kiszolgáló személyzet, és most azt szerettem volna megtapasztalni, milyen az, amikor majdnem teljesen egyedül hozok létre valamit. Azáltal, hogy én építek és bontok, olyan emberekkel találkozhatok, akikkel egyébként más esetben nem: műszakosokkal, technikusokkal. Ennek köszönhetően mostanában annyi kedves, lelkes, segítőkész, iszonyú szimpatikus emberekkel volt alkalmam találkozni, hogy önmagában már csak ezért is megérte volna ezzel az előadással turnézni.
Horváth János Antal forgatókönyvíróval (Fotó: Gordon Eszter)
Az Instagram-storyban szoktam látni a Kitolás estre a humoros behangolókat, ezeket is te készíted?
Igen az Insta-sztorikat és a videókat én találom ki, és az esetek többségében én is valósítom meg őket. Érdekes, hogy megjegyezted, mert egyébként a több ezres megtekintés ellenére, relatív kevés a visszajelzés ezekre a kis humoros képekre, jelenetekre, az online térben valahogy kevésbé érezhető az interakció. Alkalmanként néhány sírva röhögős emoji érkezik ezekre a sztorikra, de ha csak pár ember napja egy mosollyal jobban telik, már annak is örülök.
Lesz a Kitolásnak folytatása?
Ha nem is folytatás, de Horváth János Antallal dolgozunk egy olyan független színházi formáción, ahol számunkra fontos kérdésekről lehet lebilincselően és szórakoztatóan beszélni. Lovas Rozival és Molnár Áronnal már csináltunk ilyen jellegű előadást, az Árvákat, ami egy krimiszerű színmű, egy olyan darab, ami fontos társadalmi problémákról szól, például a rasszizmusról. Még keressük a következő helyszínt és a témát, amit fel fogunk dolgozni, remélhetőleg szeptemberben, októberben bemutathatjuk az új színdarabot.
Kiemelt kép: Smagpix, a cikkben lévő fotókat Lengyel Tamás biztosította számunkra
