Ha nem is lógnak a gardróbunkban méregdrága Chanel, Diane von Furstenberg vagy Sonia Rykiel ruhadarabok, jó eséllyel találunk benne olyan holmikat, amelyeket az előbb felsorolt divattervezőknek köszönhetünk. Túlzás nélkül állíthatjuk ugyanis, hogy a huszadik század női dizájnerei forradalmasították a nők ruhatárát, kreativitásuknak – vagy éppen bátorságuknak – hála pedig mi is sokkal változatosabban öltözködhetünk.
Coco Chanel és a kis fekete ruha
Bár a francia divattervező neve egészen összeforrt a klasszikus ruhadarabbal, nem igaz, hogy Coco Chanel találta ki a kis fekete ruhát. Az azonban tény, hogy neki köszönhetően vált népszerűvé. A minden alkalomra bevethető darab elődje a munkásosztálybeli nők egyenruhája volt, Coco Chanel csak a megfelelő körítést adta hozzá a kis fekete ruhához, amely után így már a felsőosztálybeliek is vágyakozni kezdtek.
Az egész azzal kezdődött, hogy 1926-ban Coco Chanel megjelentetett egy képet az amerikai Vogue-ban egy egyszerű fekete ruhájáról. A lábszárközépig érő, hosszú ujjú, egyenes vonalú és csupán néhány átlós vonallal díszített kreáció mellé a Vogue újságírója azt írta, hogy „ez Chanel Fordja” (utalva az amerikai autógyár ikonikus T-modelljére), és hogy a kis fekete ruha „bármilyen ízlésű nőnek egyfajta uniformisává válhat”.
Coco Chanel ezzel nemcsak egy jolly joker ruhadarabot adott a nőknek, de újrafogalmazta a fekete szín jelentését: a fekete, amelyet korábban a gyásszal azonosítottak, az elittel, a gazdagsággal és az eleganciával vált egyenlővé.
Mary Quant és a miniszoknya
„A hatvanas évek minije volt a legélvezetesebb, legoptimistább, »nézz rám, hát nem csodálatos az élet«-típusú trend, amelyet valaha is kitaláltak. Képes volt kifejezni a hatvanas éveket, a női emancipációt, a fogamzásgátló tablettát és a rock&rollt… Ez volt a nők felszabadításának kezdete” – nyilatkozta a brit divattervező 2012-ben, saját „találmányával” kapcsolatban pedig egyáltalán nem túlzott, Mary Quant az évtizedre leginkább jellemző ruhadarab megalkotója.
Persze a miniszoknya elterjedése nem egyik napról a másikra történt: a korabeli fényképek arról tanúskodnak, hogy a szoknyahosszak szép lassan rövidültek, és már 1966-ot írtak, amikor a miniszoknyák tényleg minik lettek. Bár sokan provokatívnak találták terveit, ebben az évben már II. Erzsébet brit királynő is felfigyelt a bátor divattervező munkásságára, sőt a Brit Birodalom Rendje kitüntetéssel jutalmazta.
Mary Quant a Buckingham-palotában mi másban, mint egy saját tervezésű miniben vette át az elismerést. Az első miniszoknyákat a futballmezekhez hasonló dzsörzéből készítette, és a legváltozatosabb, de főleg élénk színekben voltak kaphatók. Miután a korszak legkeresettebb modelljéről, Twiggyről is készültek olyan képek, amelyeken a kurta szoknyákat viseli, a mini végérvényesen a nők kedvence lett.
Diane von Furstenberg és az átlapolós ruha
A hetvenes évek elején az amerikai nők – társadalmi státusztól függetlenül – éltek, haltak Diane von Furstenberg átlapolós ruhájáért. És ez a darab a mai napig sem veszített népszerűségéből: színésznőket, királyi sarjakat és ismert üzletasszonyokat is rendre lencsevégre kapnak a legendás szabású darabban, de minden valamirevaló divatmárka kínálatában is találhatunk átlapolós ruhát.
A brüsszeli születésű, eredetileg közgazdász végzettségű divattervező 1969-ben költözött (hercegi rangot viselő férjével) New Yorkba, ahol modellként kezdett dolgozni. Annyira megtetszett neki a divatipar, hogy egyszerűbb darabok készítésébe kezdett, pólókat, ingruhákat tervezett, majd megálmodott egy kétrészes szettet is (egy átlapolós felsőt hozzáillő szoknyával) – ez ihlette 1974-ben azt a hosszú ujjú selyemdzsörzé ruhát, amelyet a derekán kellett megkötni.
A tökéletes homokóra alakot kölcsönző kreáció egyszerre volt nőies és praktikus, frappánsan reflektálva a kor társadalmi változásaira, ugyanis Amerikában egyre több nő lépett be a munkaerőpiacra, de nem feltétlenül (nadrág)kosztümben akartak dolgozni járni. Diane von Furstenberg 1976-ra több millió átlapolós ruhát adott el, sikerei nyomán pedig még a The Wall Street Journal címlapjára is felkerült.
Sonia Rykiel és a szegény fiú pulóvere
Diane von Furstenberg átlapolós ruhájához hasonlóan a Sonia Rykiel tervezte „szegény fiú pulóvere” is a feminizmus második hullámának „mellékterméke”: a hatvanas évek Amerikájából induló mozgalom újradefiniálta a nők életvitelét, ezáltal pedig az öltözködését is.
A lengyel–román szülők gyerekeként Párizsban született divattervező magasról tett a női szabóságok írott és íratlan szabályaira, a tervezőasztalnál egyetlen cél lebegett a szeme előtt: kényelmes, de persze előnyös ruhadarabokat alkotni, például a női test vonalát követő kötöttárukat. 1962-ben, amikor gyereket várt, magának is több pulóvert és kötött kismamaruhát tervezett, ennek nyomán 1967-ben pedig már a kötés királynőjeként emlegették. Sonia Rykiel első kollekciójának része volt az a szegény fiú pulóvere néven elhíresült felső is, amely – miután Audrey Hepburn és Brigitte Bardot is előszeretettel mutatkozott benne – világsikert hozott neki.
A bordázott, testre simuló pulcsi egészen újszerűnek számított akkortájt, a nők pedig előszeretettel cserélték le rá az előnytelen, bő szabású kötött felsőiket. A szegény fiú pulóvere számtalanszor újjászületett a francia divatház több mint hatvan éve alatt.
Forrás: 1954 by Rae Joseph, Allure, Britannica, The Zoe Report, Victoria & Albert Museum, Wikipédia; Kiemelt kép: Getty Images