Több mint stílusos fruska – Mit köszönhetünk a flappereknek?

Rövid a haja, rövid a szoknyája, cigarettázik, iszik és csúnyán beszél – de mindezt nem kizárólag polgárpukkasztás céljából. Az egyenjogúságért küzd. Ő a történelem egyik legmeghatározóbb nőalakja: az 1920-as évek flappere.

De hogy hogyan is született ez a szubkultúra? Becslések szerint az első világháború és a spanyolnátha-járvány mintegy 40 millió emberéletet követelt. Bizonyítéka volt ez az élet törékenységének és kiszámíthatatlanságának, így a fiatalok egyre nagyobb tömege gondolta úgy: ha már úgyis bármikor meghalhatunk, legalább addig érezzük jól magunkat, amíg életben vagyunk! Ráadásul 1920. augusztus 16-a óta az Egyesült Államokban a fehér nők is szavazati joggal bírnak – ők viszont már akkoriban sem kívántak a politikai egyenjogúság küszöbén megtorpanni.

A flapper megnevezés…

…magyarul nagyjából annyit tesz: csapkodó (a légycsapót is így nevezik angolul), a kifejezés pontos eredetét azonban homály fedi. Több megmosolyogtató elmélet közül az egyik szerint a szó arra utal, hogy ezek a nők előszeretettel ropták a Charlestont. Ezen tánc egyik jellegzetessége, a karokkal történő, csirkék szárnymozgásához hasonlító csapkodás miatt nevezték így őket.

Miután Henry Ford cége az autók tömeggyártásába kezdett, azok olcsóbbá, így elérhetőbbé váltak, és már a nők is egyre szabadabban (akár titokban) mozoghattak, távoli városokba utazhattak, partikra, kulturális eseményekre – nem utolsó sorban pedig bizalmas találkákra juthattak el (amelyek gyakoriságát a fogamzásgátlási módszerek elterjedése is segítette). Mivel ezekben az években gazdaságilag szintén függetlenebbek lettek, a nők bátrabban, önállóan költhettek, sportolhattak, vakációzhattak. Ezt a rendkívül mozgalmas életformát azonban képtelenség lett volna a felmenőiktől megörökölt hatalmas fodrokban és alsószoknyák tengerében folytatni.

Minél fiúsabb, annál jobb

„Nem vagyunk kevesebbek a férfiaknál!” – ez volt az egyik jelmondatuk. Hogy az üzenetük célba érjen, a nők rövid, androgün frizurát vágattak, amelyre szorosan illeszkedő kalapot húztak. Ezzel a nemi megkülönböztetés elleni törekvéseiket fejezték ki – már rögtön, anélkül, hogy megszólaltak volna.

„Az első amerikai flapper”

A dzsesszkorszak kiemelkedő írója, F. Scott Fitzgerald becézte így extravagáns feleségét, Zeldát.

Igyekeztek minél fiúsabban kinézni, törekedtek ehhez illeszkedő testalkatot elérni, nem ritkán még melleiket is leszorították (a melleket kiemelő öltözködést ízléstelennek tartották), valamint 5–8 centiméteres magasságú cipősarkakkal emelték magukat a férfiakkal fizikailag is megegyező szintre. Egyszer és mindenkorra száműzték a fűzőt a nők ruhatárából, és rövid, ejtett derekú, ujjatlan (néha pántnélküli) ruhákat hordtak – mivel az egyenes és laza szabásvonal elterelte a figyelmet testük nőies vonalairól.

Ráadásul tánc, séta vagy sport közben is sokkal kényelmesebbek voltak ezek a viseletek, amelyek ugyan gyakran fellibbentek – de a flapper lányokat ez nem zavarta. Sőt, néhányan még össze is rúzsozták térdüket – a maximális hatás érdekében.

Két flappert szorosan ölel a randipartnere, miközben egy ágyon ülve dohányoznak 1928 körül – Fotó: Kirn Vintage Stock/Corbis/Getty Images

Szüleik korosztályának nőideáljával, a Gibson-lánnyal szembehelyezkedve sminkelési szokásaikban ők már nem a természetességet képviselték. Megjelentek a fémből készült tokok, a kompakt tükrök – így mindig ideálisan festhetett feltűnően rúzsozott ajkuk, pirosított orcájuk. Szemüket erősen, feketére kontúrozták, mellé szemöldöküket cérnavékonyra szedték és szintén fekete színnel húzták ki. Ezekben az években vált egyre népszerűbbé a napbarnított bőr – ami sportolási és vakációzási szokásaikról, nem utolsó sorban pedig egészséges életvitelükről árulkodott.

Botrányos lányok

Míg nem kevesen komolytalan, unintelligens, felelőtlen fruskáknak tartották őket (a Harvard egyik pszichológiaprofesszora azt írta róluk, az intelligencia legalacsonyabb fokát képviselik, és reménytelen küzdelmet okoznak az oktatóiknak) – ők magukat viszont vonzó, zabolázhatatlan, független nőként definiálták. Pimaszságukkal áthágták a korábbi évek összes normáját, fittyet hánytak a vének tanácsaira.

Épp a nagy amerikai alkoholtilalom idején terjedt el a flapper életforma. A korábban legálisan működő bárok, szalonok és kabarék zárva tartottak, viszont egyre több tiltott kocsma és jazz-klub működött. A jogi korlátozások és szabályok könnyen kicselezhetőek voltak, ez pedig még inkább aláásta a fiatalok és a hatalom, valamint az idősebb, törvénytisztelő generáció viszonyát.

A flapperek társaságban kifejezetten botrányosan viselkedtek: nyíltan flörtöltek, vadul táncoltak (korabeli beszámolók szerint „szuggesztív mozdulatokkal”), randevút kértek férfiaktól, és otthonaikban látogatták meg szeretőiket – akik akár velük azonos neműek is lehettek.

Pettingpartik

Főiskolai és egyetemi kampuszokon ezekben az években elterjedtek a pettingpartik – kisebb tömeghisztériát okozva. A fiatalok ezeken a bulikon vegyes társaságban szórakozhattak – és bár nem aludtak együtt, mégis szexuális forradalommal ért ez föl a kor embere számára.

Ahogyan az minden szubkultúra jellemzője, a flapperek saját szlenget is alkottak: a jazz szót például jelentésbővítés módszerével mindenre használták, ami izgi vagy muris volt számukra, valamint sokat elárult a hagyományos társadalmi berendezkedésről alkotott véleményükről, hogy az eljegyzési és karikagyűrűt bilincsnek csúfolták.

Néhány flapper a kor eszkortlányaként drága ruhákért és ékszerekért cserébe táncot ajánlott az általa kiszemelt férfinak, esetleg egy italt is elfogyasztott a társaságában, flörtölt vele. Sokan összekeverték ezt a viselkedést a prostítúcióval – jóllehet alapvetően nem pénzben kereskedtek.

Korabeli beszámolók megemlítik, hogy bizonyos körökben olyannyira fontos volt a flapperek közé tartozni, hogy az egyén saját értékrendjét is köteles volt a szubkultúra morális kódexének alárendelni. Ez a fajta szellemiség szintén tipikusan jellemző a szubkultúrák működésére.

Négy flapper eljátssza, hogy meglovagol egy fűrészbakot, 1926 körül – Fotó: Kirn Vintage Stock/Corbis/Getty Images

1929-ben a flapperek birodalma, mint kártyavár omlott össze a nagy gazdasági világválság bekövetkeztével. A harmincas évek nehézségei, a tömeges szegénység összeegyeztethetetlen volt a hedonista életszemlélettel és a kicsapongó lelkesedéssel. A flapper életmód finanszírozhatatlanná, a drága ruházkodás, a feltűnő színek és díszes anyagok haszontalanná és akadályozóvá váltak – az emberek elsődleges célja újfent a túlélés volt. A második világháború kirobbanásával a nők ismét kemény, fizikailag is kimerítő munkát kényszerültek végezni – így a harmincas évek végére már senki nem húzta fel a szemöldökét, ha nadrágot viselő nőt látott az utcán.

És bár csillogásuk és uralkodásuk rövid ideig tartott, a flapperek tornádóként forgatták fel a húszas éveket. Az amerikaiaknál nem csupán ikonikus történelmi alakként, hanem kulturális hősként tekintenek rájuk, amiért lefektették egy asszertívabb női ideál alapjait, hiszen a hagyományos családi berendezkedés, a családtervezés, a fogamzásgátlás megreformálását és az legalapvetőbb, női függetlenségi törekvéseket a flapperek is tették lehetővé. Száz évvel később is köszönjük nekik!

Forrás: Wikipedia, History.com, National Public Radio

Kiemelt kép: Négy nő egy fal előtt alkoholos italt iszik, 1925 körül – Fotó: Kirn Vintage Stock/Corbis/Getty Images