Azt már régóta tudjuk, hogy a színek különböző hatással vannak ránk: van, amelyik megnyugtat, van, amelyik élénkít, vagy egyenesen vidámnak érezzük magunkat tőle. Nem csoda, hogy ezt a művészek is tudatosan (ki)használják: egyenesen karriert és ars poeticát építenek köré, legyen az egy már kész színárnyalat egyenesen a festékes tubusból (mint Andy Warholnál vagy Frank Stellánál), vagy filozófiailag megindokolt, egyéni használatra igényelt szín (mint Yves Klein International Klein Blue-ja vagy Anish Kapoor Vantablackje, ami pár éve hatalmas – és közben nagyon élvezetes – botrányhoz vezetett a művészvilág berkein belül).

De mi a helyzet a galériák és múzeumok kiállítási falain használt színekkel, amelyek finoman, de erőteljesen befolyásolják a nézői élményt? A kiállítások tervezői, kurátorai és művészei számára a színek használata olyan kérdés, amelyet már a kiállítás tervezésének legelső fázisától kezdve figyelembe vesznek.
Azt gondolhatnánk, hogy a fehér a legkedveltebb szín, hiszen – mivel neutrális – az mindenhez illik, kiemeli a képeket és kiállítási darabokat. De ez nem teljesen így van, legalábbis az egyeduralkodása már rég megszűnt. Hiszen a különböző színek különböző hangulatot árasztanak, más-más hatást tudnak kiváltani az emberből (gondoljunk csak a lakásunkra, mennyire meghatározó benne, hogy a falak milyen színűre vannak festve vagy tapétázva).

A Bean szobor a chicagói Millennium Parkban (Fotó: Max Herman/NurPhoto via Getty Images)

A színes kiállítási falak azonban nem újdonságok – ha valami, akkor a színtelen falak azok, legalábbis az elmúlt 60-70 évben. A legtöbb fontos kiállítás, amelyet a 20. század első feléből és korábbról ismerünk, a színt az élmény lényeges részének tekintette, bár ezekről sajnos csupán fekete-fehér fotók születtek, így csak elképzelni tudjuk azt a színpompát, ami mondjuk egy 1920-as években megtartott kiállítást jellemezhetett.

Természetesen létezik a „fehér kocka” modern irányzat is, amikor a galéria falait szigorúan lecsupaszítják a díszektől, és teljesen fehérre festik, hogy semleges teret hozzanak létre, mint amilyen a MoMA (a Modern Művészeti Múzeum New Yorkban) – nagyrészt ennek tulajdonítják e megközelítés intézményesítését – bár tény, hogy ők is gyakran nyúlnak a színek erejéhez. (De ne higgyük, hogy a fehér fal a legegyszerűbb út, hiszen elég bemenni bármilyen festéküzletbe, hogy szembesüljünk a fehér árnyalatainak hadával.)

Akkor jó, ha nem látjuk

Ennek ellenére a látogatók nem valószínű, hogy felidézik azt a színt, amit a legutóbbi kiállításon láttak. Betty Fisher, a New York-i Museum of Modern Art kiállítástervezési tanácsadója szerint ha egy kiállítási design jól végezte a feladatát, akkor nem is fogják, még akkor sem, ha a galéria falai színesek, ami az utóbbi években látszólag egyre erősödő trend.

A színek használata a kiállítások megtervezésénél az élmény olyan figyelmen kívül hagyott aspektusa, amelyet ha egyszer tudatosan figyelembe veszünk, megkerülhetetlenné válik a szem számára, csakúgy, mint amikor először látunk egy optikai illúziós, 3D-s képet. Egy jól megválasztott árnyalat vezeti a látogató szemét, és azt és olyan sorrendben és sebességgel emel ki – vagy éppen rejt el – amit a múzeum (vagyis általában a kiállításért felelős kurátora) szeretne.

Nincsenek kőbe vésett szabályok arra vonatkozóan, hogy mi működik a legjobban egy kiállítási környezetben, a folyamat intuitív. Minden múzeumnak megvannak a saját preferenciái, és gyakran speciális színeket kevertetnek ki a festékgyártókkal egy-egy nagyobb szabású kiállítás kedvéért. „Egy szín több pusztán a falak vagy a mennyezet árnyalatánál: egy olyan egységes megjelenés megteremtéséről szól, amely figyelembe vesz minden tárgyat a szobában, beleértve a műalkotásokat is – mondta Joa Studholme, a Farrow & Ball hivatalos színkurátora az Artsty-nak. – A hagyományos színek kiegészíthetik egy ingatlan régiességét, míg a gazdag árnyalatok markáns hátteret biztosítanak a művészetnek, és színházi jelleget kölcsönöznek az impozáns otthonoknak.”

Honnan kerül a festék a falra?

A festékszínek tervezése pedig különösen fontos. Akik ezzel foglalkoznak, „mindig arra törekednek, hogy a színek által fejezzék ki a korszellemet” – idézi az Artsy művészeti magazin Charlotte Cosbyt, a Farrow & Ball kreatív vezetőjét. A kézműves, kis tételben gyártott, kréta– és porcelán agyagalapú festékeket előállító cég történetesen a lakberendezők és a múzeumi kurátorok kedvence, lágy, fényelnyelő tulajdonságai, gazdag, összetett alaptónusai és pigmentációi miatt.

Ellentétben a terület nagyobb szereplőivel, mint a Benjamin Moore vagy a Sherwin-Williams, amelyek több ezer színárnyalatot tartalmazó katalógusokkal rendelkeznek, a Farrow & Ball a gondosan szerkesztett, egyszerre legfeljebb 132 színből álló palettája miatt kultikus rajongótábort szerzett a belsőépítészek és a kurátorok körében egyaránt. A régebbi árnyalatokat gyakran kivonják a gyártásból, hogy helyet csináljanak az új árnyalatok (ritka) bevezetésének, amelyeket csak különleges megrendelésre és kérésre hoznak vissza az archívumból. Az új árnyalatok ritkán történő megjelenését pedig a márka lelkes hívei lélegzetvisszafojtva várják, mint az történt idén ősszel is, amikor a márka kilenc új színt mutatott be a London Design Festivalon. A MoMA gyakori együttműködője a márkának, csakúgy, mint a Metropolitan Museum of Art, a Los Angeles County Museum of Art (LACMA), az MCA Chicago, a Musée Rodin és a Christie’s – ez utóbbi idén az őszi aukciós előzetesei során a magánműgyűjtők megszólítása érdekében számos különleges színt használt fel az őszi árveréseken, lakóházi vignettákban. De még a Versailles-i Palota is a márka mélyen telített árnyalatait használta nemrégiben egy új kiállítási szárnyban.

Mik a legnépszerűbb múzeumszínek?

A Worsted árnyalat tökéletes hátteret biztosított a MoMa-kiállításának (Fotó: MoMa)

Worsted

Többek között a MoMA 2016-os Edgar Degas: A Strange New Beauty (Egy különös új szépség) című kiállításának hátteréül szolgált. 

Off-Black

A szín a Worsted nevet kapta, amely az északkelet-norfolki várostól kölcsönözte a nevét, amely egy olyan lapos szövésű anyag előállításáról híres, amelyet leggyakrabban férfiöltönyökben látunk. Ez egy mély csatahajószürke szín, amely a viharos időben elsötétült égboltot idézi. Két meglévő festékkel – a sötétebb árnyalatú Mole’s Breath-szel és a Off-Black-kel együtt hangulatos és atmoszférikus hátteret teremt Degas kevésbé ismert monotípiáihoz és vázlataihoz (ami eltér a balerinapasztelljeitől). A Farrow & Ball Flatiron bemutatótermében dolgozó színkeverők hónapokon át dolgoztak a MoMA kurátoraival, hogy megtalálják a tökéletes árnyalatot, amely kihozza a művek tintás feketéit és szénszürkéit.

Élénkvörös

De nem mindig a beolvadás a fő szempont: MoMA 2014-es Henri de Toulouse-Lautrec-kiállításán a kurátorok élénkvörös színt választottak a kiállítás előteréhez, mert úgy gondolták, hogy a művész munkássága annyira vibráló, a képein szereplő karakterek pedig annyira élénkek, hogy egyszerűen ezt kívánta meg a kiállítás hangulata. Egyébként érdekes, hogy a párizsi illusztrátor műveit a világ többi múzeumában is előszeretettel teszik pirosas környezetbe – talán nem véletlenül.

Henri Toulouse-Lautrec plakátjai az Esprit Mont Martre című kiállításon a Schirn Kunsthalle-ban Frankfurt am Mainban 2014. február 6-án. (Fotó: Hannelore Foerster/Getty Images)

Stone Blue

Ezt a különleges szürkéskék árnyalatot választották a kurátorok és színkeverők a MoMa George Caleb Bingham kiállításához, mert szerintük ez illett a festő vízi jeleneteket ábrázoló képeihez legjobban.

Stone Blue

Ezáltal a néző szinte úgy érezhette, hogy maga is résztvevője a jeleneteknek, a folyóparton sétálgat, vagy a festményeken szereplőkkel együtt utazik a csónakokban. Mindezek mellett pedig remekül kiemelte a művész által gyakran használt vörös árnyalatokat is.

Pale Powder

Ez a világos púderkék szín páratlan lágysággal rendelkezik, és északi fekvésű helyiségekben szinte finom szürkének hat, de a zöld pigment hozzáadása miatt mégsem hideg hatású. Jól lehet használni tetőtéri hálószobáknak, ahol a mennyezetre és a falakra is fel lehet kenni, hogy a fény és a tér légies érzetét keltse. Ezt az árnyalatot használta MoMA a Frank Lloyd Wright születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett kiállításán, miután 2012-ben nagy mennyiségben vásárolta meg az építész műveit. Wright termékeny munkásságát 12 külön helyiségben mutatták be, amelyeket a színekkel is kódoltak. A Pale Powder mellett Studio Green, James White és Worsted színeket használtak. 

Pale Powder (Forrás: Farrow & Ball)

A színek kiválasztásának mestersége gondos és talán hálátlan feladat, a legtöbb esetben gyakran figyelmen kívül hagyják a nézők, de a múzeumok szakemberei – és így a látogatók – számára kulcsfontosságú. A lényeg, hogy ne felejtsük el, hogy a fehéren túl egy teljesen más világ vár, merjük felfedezni.

Forrás: artsy.com, fastcompany.com, metro.style; Kiemelt kép: Getty Images