A legkézenfekvőbb magyarázat egy diétás keksz megszületésére, hogy biztosan táplálkozástudományi szakemberek kísérletezték ki valamilyen orvosilag javasolt diétához, esetleg fogyókúrás megfontolásból. A valóság azonban ennél sokkal izgalmasabb.
Az erkölcsvédelmező pap lisztet gyárt
A népszerű keksz feltalálása Sylvester Graham tiszteletes nevéhez fűződik. Az 1800-as évek első felében Connecticutban praktizáló presbiteriánus lelkész meg volt győződve róla, hogy a nemi vágy – ideértve az önkielégítést is – az embereket fizikailag megbetegíti és gonosszá teszi. „Graham elgondolása szerint a szex és az egészség összefüggése nagyon egyszerű: minél erkölcstelenebb a tevékenység, annál nagyobb testi kárt okoz” – írja az Atlantic. Graham úgy vélte, a táplálkozásnak nagy szerepe van mindebben, és a zsír-, illetve húsfogyasztás növeli a szexuális vágyat.
Hogy csökkentse a féktelen szexualitást, Graham azt javasolta az embereknek, hogy rostban gazdag, vegetáriánius étrendet kövessenek, amelynek része volt az általa előállított, házi készítésű teljes kiőrlésű liszt is, a fehér liszt helyett.
Graham alternatívája a feldolgozott fehér kenyérre egy natúr kréker volt, amely végül Graham-keksz néven vált ismertté. Bár az vitatott, hogy tényleg Graham készítette-e el az első ilyen típusú kekszet – egyes beszámolók szerint ugyanis a snack receptje csak kb. 30 évvel később vált ismertté –, az máig az ő nevét viseli.
Sima liszt, teljes kiőrlésű liszt, Graham-liszt
A búzaliszt – legyen az finom- vagy rétesliszt – szinte teljes egészében a búzamag belsejéből áll. Ezzel szemben a teljes kiőrlésű liszt olyan táplálkozástani szempontból előnyös összetevőket is tartalmaz, mint a búzaszemek külső rétegei, vagyis a korpa és a csíra. A plusz rostanyagoknak köszönhetően a teljes kiőrlésű búzaliszt kiegyensúlyozottabb inzulinműködést tesz lehetővé, illetve segíti az anyagcsere-folyamatokat. A Graham-liszt alapanyaga is a búza, és hasonlóan a teljes kiőrlésű búzaliszthez, tartalmazza a gabonaszem összes alkotórészét. A teljes kiőrlésű búzaliszttel szemben azonban a szemcsemérete nagyobb. Ennek köszönhetően a benne lévő szénhidrát még lassabban szívódik fel, így nem okoz olyan hirtelen vércukorszint emelkedést, illetve később alakul ki az éhségérzet.
Diétás snackből kalóriabomba
Szegény Graham tiszteletes biztos forogna a sírjában, ha megtudná, hová fajult manapság az eredetileg diétásnak szánt keksz felhasználása. Az amerikaiak és a kanadaiak egyik kedvenc étele, a S’more (vagy S’mores) egy kekszszendvics, amely Graham-kekszből, pillecukorból és csokiból áll – mindez hagyományosan tábortűznél, nyárson megsütve. Ez az édes-ragacsos „szendvics” minden, csak nem diétás.
Fotó: Getty Images
A S’more (ejtsd: szmór) név egyébként a some more kifejezés összevonásából keletkezett és arra utal, hogy kérünk még a finomságból. („Give me some more” – Kérek még!) A kekszszendvics receptje először az 1920-as években tűnt fel egy szakácskönyvben, és a cserkésztáborokban vált népszerűvé a gyerekek körében. Hagyományosan úgy készül, hogy egy fa- vagy fémnyársra pillecukrot tűznek, amit aranybarnára pirítanak a tábortűzben, majd egy szelet csokoládéval együtt két fél szelet Graham-keksz közé teszik. Ezt még tovább lehet fokozni azzal, hogy az elkészült szendvicset alufóliába csomagolják és megmelegítik, hogy a csoki is megolvadjon egy kicsit. Manapság már otthon, zárt térben is készíthetünk S’more-t: sütőben vagy melegszendvicssütőben, vagy akár a kenyérpirítóba is bedobhatunk egy előre csomagolt, félkész változatot.
Kiemelt kép: Getty Images
