Miért éppen Q?

Az Andrássy út Hősök tere felőli végén, egy gyönyörűen felújított, 19. századi négyemeletes villa ad otthont a Q Contemporary (contemporary=kortárs) művészeti központnak, amely tavaly ősszel nyitott meg, és ingyenesen látogatható. A magánmúzemot egy befolyásos ázsiai családból származó, fiatal hongkongi műgyűjtő, Queenie Rosita Law hozta létre azzal a céllal, hogy bemutassa és népszerűsítse a közép-kelet európai kortárs művészetet, amelybe utazásai során egyszerűen beleszeretett. Az intézmény célkitűzése az is, hogy izgalmas magángyűjteményekbe engedjen betekintést, ennek második állomása a Somlói-Spengler magángyűjteményből rendezett kiállítás, amely szeptember 17-ig ingyenesen látogatható.

A Q Contemporary-nak otthont adó Andrássy úti épület (Fotó: Regős Benedek, Q Contemporary )

Egy kivételes magángyűjtemény

Idén éppen harminc éve, hogy Somlói Zsolt és Spengler Katalin gyűjteni kezdtek, gyűjteményük azóta Magyarország egyik legmeghatározóbb magángyűjteményévé nőtte ki magát, amely az elmúlt húsz évben a hazaiak mellett számos jelentős nemzetközi alkotással is bővült. A közel 700 műtárgyból álló gyűjteményt bármely közintézmény megirigyelhetné, ebből szelektált Zsikla Mónika, a Q Contemporary vezető kurátora egy kiállításra valót.

A hazai kortárs állócsillagai – Bak Imre, Nádler István, Keserü Ilona, Maurer Dóra – mellett olyan világhírű művészek alkotásait is láthatjuk, mint Erwin Wurm vagy Daniel Spoerri.

Zsikla Mónika, a kiállítás kurátora, valamint Somlói Zsolt és Spengler Katalin, a magángyűjtemény tulajdonosai (Fotó: Regős Benedek, Q Contemporary )

Unokák a nagymamánál

Itt most nem arról van szó, mint egy szokványos időszaki kiállítás esetében, amikor egy múzeum raktárából felhoznak néhány műtárgyat, majd közszemlére bocsájtják. Egy magángyűjtemény darabjai ennél sokkal személyesebb közegből érkeznek, így ennek megfelelően az érzelmek hangsúlyosabb szerepet kapnak, mint egy „sima” tárlat esetében. Zsikla Mónika, a kiállítás kurátora úgy fogalmazott, hogy

a tárgyak kiállítótérbe érkezése olyan volt, mint amikor az aggódó szülők először hagyják ott a nagymamánál az unokákat. 

Megvan a bizalom, de azért gyakran odatelefonálnak, hogy minden rendben van-e a kicsikkel, esetleg még váratlanul be is toppannak, hogy megbizonyosodjanak róla: tényleg mindenki ép és egészséges. Zsolt és Katalin többször aggódva érdeklődött telefonon, hogy az installáló fiúk elég óvatosan bánnak-e a tárgyakkal, és olyan is volt, hogy „Csak hoztunk egy kis sütit” felkiáltással beugrottak megnézni, rendben megy-e a tárgyak elhelyezése és rögzítése. Ez egyébként érthető is, figyelembe véve, hogy kortárs festmények és fotók mellett a kiállításon egész falat betöltő, hatalmas alkotások, szobrok és plexilemezzel védett, sérülékeny művek is szerepelnek.

Csörgő Attila: Fél-tér II. című alkotása (2001) (Fotó: Regős Benedek, Q Contemporary )

Én történetem, te történeted

Velünk élő történetek a kiállítás címe, ami több szempontból nagyon találó. Katalin és Zsolt szó szerint is együtt élnek a műtárgyak némelyikével, hiszen van olyan darab, amit az otthonukból (egyenesen a hálószobájukból), illetve a munkahelyükről adtak kölcsön a tárlatra. (Természetesen egy több száz darabból álló gyűjtemény esetén fizikailag lehetetlen, hogy valamennyi alkotás a tulajdonosok otthonát díszítse, a tárgyak egy részét máshol tárolják.)

A kiállított tárgyak, festmények és fotókollázsok olyan történeteket hordoznak, amelyek nekünk, látogatóknak is ismerősek, legyen szó egy tízemeletes panelházról, olvadó jégtábláról vagy a különböző szerepek fogságában vergődő nőről.

A tárlat 67 alkotásának szinte mindegyikére könnyű rezonálni, vele kapcsolódási pontot találni, akkor is, ha nem ismerjük sem a műtárgy alkotóját és keletkezési történetét, sem a magángyűjteménybe kerülésének sztoriját. Mindazonáltal a falakon található kurátori szövegek segítenek egy-egy mű értelmezésében és üzenetének feltárásában. 

A világhírű osztrák művész, Erwin Wurm Dobozembere (2010) (Fotó: Regős Benedek, Q Contemporary )

Abszurd, tragikomikus és vicces

A kiállítás bővelkedik meghökkentő és humoros alkotásokban, Ilyen például a brit királyi család tagjainak bulvárfotóival díszített kerámiaváza vagy a virágkaspónak használt Karl Marx fejszobor, de olyan megrendítő munkák is helyet kaptak a falon, mint a legókockákból felépített koncentrációs tábor fotódokumentációja. A kiállítás női szerepekről szóló szekciója talán a legerőteljesebb, ez a rész a másik két szekció szellősségéhez képest szinte zsúfolásig tele van alkotásokkal, de ez nem zavaró, sőt, inkább lehengerlő.

Az egymás mellé helyezett, de egymástól teljesen különböző alkotások csak úgy ontják magukból a kérdéseket: Mi a nő szerepe? Mi a társadalmilag elfogadott válasz erre, és mi ehhez a nő viszonyulása? Elfogadás? Beletörődés? Lázadás? Férfiassá válás? Menekülés?

Minden mű máshogy teszi fel ugyanazt a kérdést, és más választ is ad rá, vagy éppen a válasznélküliséget vágja az arcunkba. Manapság egyre többet olvasunk és beszélünk a nők társadalmi szerepéről: különleges élmény mindezt a képzőművészeti alkotások szavak nélküli világában megélni és érezni.

Kiemelt kép: Regős Benedek, Q Contemporary