Törekedjünk a legjobbra, ne veszítsük szem elől a célt, hozzuk ki a legtöbbet minden helyzetből! – hasonló jótanácsokkal látnak el bennünket önjelölt életvezetési tanácsadók, rokonok, reklámok, néha még a munkatársaink is. Szerencsére manapság azonban szintén egyre több szó esik a pihenés fontosságáról és kedvező egészségügyi hatásairól. Vegyünk hát egy nagy levegőt – és fújjuk is ki azt! Nézzük meg, milyen jelek árulkodhatnak arról, hogy valaki kezd mérgezően maximalistává válni a munkahelyén.

1. Folyamatosan azokon a feladatokon jár az esze, amelyek még előtte állnak – ahogy elvégez egyet, már ugrik is a következőre.

Elégedettségünk és egészségünk érdekében nagyon fontos, hogy amikor készen vagyunk egy feladatdal, álljunk meg egy pillanatra, lazítsunk, és éljük át az elvégzett munka és a siker örömét! A kiégésnek melegágya ugyanis a krónikus, hosszú ideje fennálló munkahelyi stressz – ami hosszútávon teljesen tönkreteheti az egészségünket. Amennyiben állandó fáradtság, fejfájás, álmatlanság, depresszív tünetek gyötörnek minket, igyekezzünk két feladat között pihenőket beiktatni!
Egy maximalista számára, ha az általa elvégzett munka minőségét értékelné, akkor nullától kilencvenkilencig szörnyű minősítést adna, hiszen számára csak a 100 az elfogadható – de az sem több ennél. A perfekcionisták nem fogadják el másoktól sem a dicsérő szavakat, hanem állandóan a hibákon és a következő elvégzendő feladaton agyalnak. Az irreális elvárások azonban fenntarthatatlan és elviselhetetlen nyomást eredményeznek – amitől egyszer csak azon kapják magukat, hogy teljesen kiégtek.

Fotó: JESHOOTS.COM/Unsplash

2. Észszerűtlenül sokat aggódik rajta, mi történne, ha ő vagy a munkatársai nem ütnék meg a szerinte elfogadható szintet.

A végletesen perfekcionisták másik alfajához tartozik az az egyén, aki a saját maga által felállított hihetetlenül magas sztenderdeken rugózik, katasztrófák szintjére emeli a munkahelyi problémákat, és folyamatosan azon aggódik, hogy valamilyen feladatot esetleg nem tökéletesen végez el. Mindez nem csak egészségtelen (stressz, szorongás, kiégés), hanem teljesen felesleges is – ugyanis kutatások azt találták, az ilyen mértékű nyomás egyáltalán nem segíti elő a hatékonyságot. Látszólag tehát hiába ér el eredményeket a maximalista, ezek gyakran járnak negatív következményekkel, a teljesítménye mindeközben pedig nem növekszik számottevően.

Senki sem vitatja, hogy jó érzés díjakat nyerni, a dobogó felső fokán állni, így az is, ha előléptetnek – de ha egész életünk középpontjába a szakmai diadalmaskodást helyezzük, az rengeteg szorongást okozhat. Egyesek eljuthatnak arra a szintre, hogy nem kezdenek bele bizonyos feladatokba, mert félnek tőle, hogy nem tudják majd azokat hibátlanul kivitelezni – vagy éppen mértéktelen időt töltenek el azzal, hogy valamit tökéletesítsenek.

3. Annyit dolgozik egy-egy feladaton, hogy emiatt késik, lecsúszik a határidőkről.

Amikor valaki képtelen határidőre dolgozni, mert folyton úgy érzi, hogy még mindig nem elég jó az, amit csinált – nagyon erős intő jel. Ennek hatására ráadásul könnyen meglehet, hogy romlik a dolgozó renoméja, elkönyvelik notórius későnek, megbízhatatlan munkaerőnek.
A stresszt ráadásul átragaszthatja a munkatársaira – akik emiatt szintén nem fogják jobban kedvelni. Ha valaki a tökéletességre való törekvése miatt lobbanékony és feszült, követelőző vagy nehéz természetű lesz, az kellemetlen interakciókhoz vezethet, és tönkreteszi a munkahelyi légkört, rombolja a csoportdinamikát. Az ilyen, feszült helyzeteket szintén főleg humorral érdemes (meg)oldani.

Legyen ez az új kedvenc bögrénk! – Fotó: Ksenia Makagonova/Unsplash

4. Nem jár társaságba, mert fél tőle, hogy nem látják majd tökéletesnek.

A mérgezően maximalistákra jellemző, hogy azért nem töltenek együtt a munkán kívül szinte senkivel időt, mert úgy gondolják, hogy ha a többiek megismernék a „valódi énjüket”, akkor senki sem kedvelné őket. (Ezen pedig kár aggódniuk, hiszen egyébként sem kifejezetten népszerűek, lásd: előző pont.) Gyakorlatilag a rájuk bízott feladatokkal azonosítják magukat, úgy érzik, az ő emberi mivoltukról és értékeikről árulkodik az általuk elvégzett munka milyensége.
Amennyiben arra gyanakszunk, hogy mi magunk kezdünk túlzó elvárásokat állítani saját személyünkkel és ismerőseinkkel szemben, tegyük fel magunknak ezeket a kérdéseket: Hogyan korlátozza mindez az életünket? Úgy érezzük, boldogtalanná, szorongóvá, lassan önmagunk árnyékává válunk? Egyre nagyobb különbség van a között az ember között, akinek látszani szeretnénk, és akik valójában vagyunk? Belül úgy érezzük, bármikor összeomolhat az életünk?

Ha minderre hevesen bólogattunk, maximalizmusunk esetleg túlléphetett már az egészséges határon – és érdemes lehet megfontolni, hogy „lejjebb tekerjük” elvárásainkat. Higgyük el, az „elég jó” is bőven elég. Vagy ami még jobb: próbáljuk ki!

Kiemelt kép: Getty Images