Tegyük gyorsan hozzá, hogy gyereket nevelni még a ma elterjedt nukleáris (kétszülős) családban sem teljesen természetes, hiszen a nyugati kultúrán kívül, de még azon belül is nem is annyira régen nagycsaládban, tágabb közösségben nőttek fel a gyerekek, ahol nem egyetlen ember vállát nyomta a nevelésük és a világ összes terhe. Szóval, egyedül gyereket nevelni még ehhez képest is sokkal nehezebb (írtunk is már róla, hogy mennyire), ebben a cikkben mégis arról lesz szó, milyen lehetőségeket tartogat a szülői minőség szempontjából az egyedülálló anyaság.

Extra szabadság

Természetesen a legtöbben nem tervezetten lesznek egyedülálló szülők, hanem valamilyen krízis okán válunk azzá – és ebből a legtöbb anyát az vezeti ki, hogy tudja, milyen életet és mintát szeretne továbbadni a gyerekeinek. Ahogyan Franz Kafka is írja: „Egy bizonyos ponttól fogva nincs többé visszaút. Ez az a pont, amelyet el kell érnünk.” Tehát van az a pont, ahonnan nincs visszatérés, és ha már ide eljutottunk, akkor számba vehetjük, mi vezetett idáig, ám egyben az új kezdet lehetőségét is magában hordozza. Ha bármilyen bántalmazó kapcsolatból szabadulva jutottunk el addig a pontig, ahonnan már nincs visszaút, az eleinte rengeteg energiát, szabadságot ad, és azt élhetjük meg, hogy megszabadulva az állandó vitáktól, kiszámíthatatlanságtól és manipulációtól, egy csapásra mi magunk is jobb, kiegyensúlyozottabb, önazonosabb szülővé váltunk.

Fotó: Getty Images

Extra felelősség

Ezt a kezdeti lelkesedést hamar összenyomhatják a hétköznapok, amikor egyrészt azzal szembesül az ember lánya, hogy úgy kell feldolgoznia a szakítás traumáját, hogy közben a gyerekeknek is érzelmi és fizikai stabilitást kell nyújtani. Ez pedig a legnagyobb hőstett, amit ember véghez vihet. Másrészt, nincs olyan reggel, amikor tovább alhatna, nincs olyan betegség, amelyik leteríthetné, nincs olyan számla, amelyiket más fizetne be, ovis vagy iskolai ünnepség, amit más készítene össze – és persze ez a legtöbb „egész” családban is az anyák vállát nyomja, de egyedülállóként esély sincs rá, hogy a feladatot kiszervezzük. Az idősebb gyerekekre természetesen lehet bízni dolgokat, de

egyedülálló szülőként nagy a veszélye annak, hogy a nagyobb gyerekek partneri, felnőtt szerepbe kerülnek mellettünk, ezért fontos, hogy csak olyan elvárásokat támasszunk feléjük, amelyeket az életkorukból adódóan elbírnak.

Elvárásaink és kéréseink legyenek következetesek, és adjuk meg nekik a lehetőséget, teret és időt, hogy gyerekek legyenek, ne kis felnőttek, akikre extra terheinket átterheljük. Ebben nagyon könnyen ki lehet fáradni, de érdekes önismereti folyamatot hozhat magával: megtanulod, hogy magad helyezd előtérbe, és találj időt, alkalmat az egyensúly megtalálására, megküzdési stratégiák kialakítására (ehhez ebben a cikkben nyújtunk segítséget).

Nincs kifogás

Amikor egyedül maradsz a gyerekekkel, hirtelen nemcsak a szabadságot és extra felelősséged éled meg, de azt is, hogy nincs kire vagy mire fogni a dolgokat. Ha kisiklik a nap vagy egy helyzet, nincs kire mutogatni: neked kell vállalni a felelősséget érte, neked kell belátni a saját hibáidat, és neked kell eltakarítani a romokat. Természetesen az iskola, óvoda felől, illetve a másik szülő részéről is érik hatások a gyerekeket, de az alap és a veled töltött időben nem csak a fizikai teendőkkel vagy egyedül, érzelmileg is megmérettetsz, és ebből rengeteget tanulsz magadról és a gyerekeidről is. Ez nagyon sok energia, de

nagyon megtérül, ha az ember bele mer nézni a hétköznapi helyzetek türkébe, és újra és újra fel tudja tenni a kérdést: tényleg ilyen szülő akarok lenni? Ha a válaszod igen, akkor jó úton jársz, ha nem, akkor bármikor újratervezheted.

A szülői minőséged nem függ semmi mástól, és ez ijesztő, mégis valójában ilyenkor, és így érhet meg az ember igazán a szülői hivatásra. És egyáltalán a felnőtt, érzelmileg érett életre. És ezt minden extra terhével és felelősségével együtt nagyon lehet élvezni.

Fotó: Getty Images

Határok és prioritások

Ha véges a nap, és minden percéért csak magaddal kell elszámolnod, akkor nagyon (nagyon-nagyon) megnő annak a jelentősége is, hogy mivel töltöd az időd. Ami időt és energiát von el gyerekeidtől és a nehezen megtalált (csonka) családi egyensúlytól, arra könnyebben tudsz nemet mondani, mivel pontosabban látod a következményeket. Ha túlvállalod magad, délutánra és estére leszel használhatatlan, ingerült a gyerekekkel, pedig ezek azok az értékes idők, amikor önfeledten lehetnétek együtt, és amikor újratankolhatnák belőled a napközben kiürült érzelem-tartályokat. Nem egy lehetőségre mondtam azért nemet, mert tudtam, hogy olyan erőfeszítéseket kíván, amiket nem tudok a családi energiaháztartásból kigazdálkodni (vagy a szakmai fejlődésem és előmenetelemet nem támogatja annyira, hogy megérje kivonni az energiákat), emiatt könnyebb volt azt mondanom: ezt most bátran csinálja más.

A gyerekeknek nem lesz mindig ekkora szüksége rám, lesznek majd nagyobbak, amikor le se fogják tojni a fejemet, és akkor is lesznek lehetőségek az életben, amiket kiaknázhatok.

Most az az elsődleges, hogy én jól legyek, és minekutána én jól vagyok, a gyerekeket is tudjam támogatni a válás vagy a külön költözés utáni törékeny időszakban. Ez az egyensúly viszont – az erőforrások és a rendszert tartó felnőtt emberek véges száma miatt – természetszerűleg törékeny is. Ezt el kell fogadni, és tudni kell visszatalálni hozzá.

A fun faktor

Egyedülálló anyának lenni nehéz, stesszes, felörlő, idegesítő, igazságtalan, de naponta legalább egyszer őrült jó móka is. Nincsenek elvárások, ferde pillantások vagy nyomasztás a (volt) párod részéről, a saját rokonaiddal pedig megtanultál egészséges határokat húzni, egyszóval, ha van is jelen valaki időnként a hétköznapjaidban, akkor olyankor is felszabadult lehetsz, amikor ott van. De vélhetőleg

a gyerekeiddel töltött idő legnagyobb részében egyedüli felnőttként vagy velük, a helyzetekből azt hozol ki, amit tudsz, és ebben a humor a legjobb barátod lehet.

Az unásig ismételt esti mesébe lehet vicces kifejezéseket csempészni, felcserélni a szavakat, új szavakat képezni, lehet viccesen leteremteni a gyereket, amikor a szemed állásából tudni fogja, hogy nem is vagy olyan mérges, mint amennyire annak akarsz tűnni. Ki lehet menni a legindokolatlanabb időben a természetbe, lehet a gyerekekkel együtt is megélni a szabadságot, mert – mindent összevetve – még ha fárasztó, nehéz, idegörlő és igazságtalan is, mégis meg kell érkeznünk az életükbe, hogy ne azt érezzék: csak terhet jelentenek nekünk.

Tudatos jelenlét

Mindezek tudatosításában sokat segíthet a mindfulness, amikor a tested és az idegrendszered automatikus – védekező – stresszteakcióit lefordítod magadnak, és tájékoztatod a gondolkodásra is alkalmas szervedet arról, hogy éppen nem medvetámadástól kell megvédened a kölykeidet, csak kiborult az almalé. Hogyha pedig nem zsigerből reagálsz, hanem interpretálod a helyzeteket, megoldásokat keresel és kínálsz, nyugodt tudsz maradni, amikor minden borul, azzal azt is megtanítod a gyerekeidnek, hogyan kezeljék felnőtt korukban a stresszt. Végül, de nem utolsósorban meg tudod élni velük a pillanat varázsát, hiszen minden közösen megélt pillanat lehet legalább annyira felejthetetlen és varázslatos, mint amennyire fárasztó és idegörlő.

A cikksorozat korábbi részeti itt olvashatók.

Kiemelt kép: Getty Images