A modern kutyafajták nemcsak fizikailag is különülnek el egymástól (például a dán dogok hatalmasak, a csivavák pedig apró termetűek), hanem a fajta gyakran megjósolja a viselkedést is, gondoltuk eddig – tévesen. Ugyanis egy a Scientific Reports szaklapban megjelent átfogó tanulmány, amely több mint 18 000 kutya viselkedését és származását hasonlította össze, megállapította, hogy bár a származás valóban befolyásolja a viselkedést, a fajtának sokkal kevesebb köze van a kutya személyiségéhez, mint azt általában feltételezzük.

Dr. Elinor Karlsson, a Massachusettsi Egyetem Umass Chan orvosi karának munkatársa, a tanulmány társszerzője a Guardiannek elmondta, hogy a kutatás a viselkedési formák hatalmas változatosságát mutatta ki az egyes fajtákon belül. „Ha a fajta alapján fogadunk örökbe egy kutyát, akkor egy olyan kutyát kapunk, amely egy bizonyos módon néz ki – mondta a szakember. – De ami a viselkedést illeti, olyan, mint a lutri.”

Ez részben azért van így, mert a kutyafajták a modern kor hozadékai. Az emberek azóta alakítják a kutyák kinézetét és viselkedését, amióta több mint 10 000 évvel ezelőtt a farkasokból kifejlődtek a háziasított kutyák. Azonban ezek az erőfeszítések többnyire a kutyák munkaképességére összpontosítottak, például arra, hogy mennyire jól terelik a jószágot, mennyire jó házőrzők, vagy éppen mennyire húzzák a szánt.

Fotó: Getty Images

A mai értelemben vett fajták – az olyan jellegzetesek, mint a beagle, a mopsz és a labrador – az evolúcióba való emberi beavatkozás melléktermékei. Körülbelül 200 évvel ezelőtt a viktoriánus Angliában a kutyabarátok elkezdték kitalálni a fajtákat azáltal, hogy aktívan szelektálták az általuk esztétikailag tetszetősnek talált kutyák között, ez a kísérletezés hozta létre a mai modern fajtákat. De – legalábbis a kutatók szerint – ez csak küllemben való hasonlóságot eredményez, a viselkedésben nem. Ahogy Karlsson rámutat: „bárki, akinek volt már nyolc azonos fajtájú kutyája, tudja, hogy mindegyik különböző személyiség.”

Karlsson és kollégái, hogy jobban megértsék, hogyan befolyásolja a fajta a viselkedést, több ezer kutyatulajdonost kérdeztek meg kedvenceik hátteréről és tevékenységeiről, kezdve attól, hogy hajlamosak-e füvet enni, egészen addig, hogy mennyire szeretnek játszani.

A kutatók ezután szekvenálták a felmérésben részt vevő kutyák egy részének (nagyjából kétezer példánynak) a DNS-ét, hogy kiderítsék, vajon a származás összefüggésbe hozható-e a viselkedéssel. A csapat megállapította, hogy bizonyos tulajdonságok bizonyos fajtáknál gyakoribbak voltak: például egy véletlenszerű kutyával összehasonlítva a német juhászkutyák könnyebben irányítottak; a beagle-k nem annyira. A szerzők genetikai vizsgálataiból pedig kiderült, hogy a bizonyos származású keverék kutyák nagyobb valószínűséggel viselkedtek bizonyos módon: a bernáthegyi felmenőkkel rendelkező keverékek például szeretetteljesebbek voltak, míg a Chesapeake Bay retriever felmenőkkel rendelkezők előszeretettel rombolták le az ajtókat.

De nem minden viselkedésmódot találtak öröklődőnek, beleértve azt is, hogy egy kutya milyen könnyen provokálható, és reagálhat hevesen egy ijesztő helyzetben – ez a megállapítás arra utal, hogy a kutya agresszivitásának kevés köze lehet a genetikához. A kutatócsoport szerint a tanulmány a tulajdonosok számára is jelentőséggel bír.

Fotó: Getty Images

A fajta átlagosan  csak a kutyák viselkedésének 9%-át magyarázta meg, ami „sokkal kisebb szám, mint amire a legtöbb ember, beleértve engem is, számított” – tette hozzá Karlsson. Evan MacLean, a tucsoni Arizonai Egyetem összehasonlító pszichológusa szerint, aki nem vett részt a tanulmányban, különösen alacsony volt a kapcsolat a fajta és a kutya agresszív viselkedésének valószínűsége között, ami hatással lehet arra, hogy a társadalom hogyan kezeli a „veszélyesnek” titulált kutyafajtákat, például a pitbullokat (akikről már mi is megírtuk, milyen sztereotípiák élnek bennünk).

„Úgy beszélünk a fajtákról, mintha kategorikusan különbözőek lennének – mondja. – De a valóságban ez nem így van.”

A genetikai elemzés a genom 11 olyan régióját tárta fel, amelyek bizonyos viselkedési formákhoz kapcsolódnak. A vonyításra való hajlamot például két olyan gén közelében lévő régióval hozták összefüggésbe, amelyeknek emberi megfelelői a beszédben játszanak szerepet. 

A lényeg, hogy a gazdiknak nem szabad azt gondolniuk, hogy kutyájuk személyisége teljesen velük született és előre meghatározott, jobb egyedként kezelni, sem mint egy fajta képviselőjeként.

Kiemelt kép: Getty Images