Két kislány tűnt el egy lakótelepi játszótérről 1967. július 4-én. Dorottya öt éves volt, húga, Orsolya négy. Egyedül játszottak a gyerekek? Igen. A hatvanas , a hetvenes, de még a nyolcvanas években sem volt ritkaság, hogy a szülők egyedül engedték le játszani a gyerekeket. Még az óvodából is volt, aki önállóan járt haza, hiszen kevesebb volt az autó és nagyobb a közbiztonság. Ezért nincs abban semmi meglepő, hogy a két gödöllői kislány felnőtt felügyelet nélkül időzött a Kobzi János utcai lakótelep játszóterén. Nem sokkal előtte a házukban lakó ismerős fiatalasszonnyal elmentek a boltba, majd onnan vissza, aztán éppen csak kezet mostak otthon, elköszöntek munkába induló anyjuktól, és mentek a játszótérre. A nagymama akkor lett ideges, amikor ebédidőben nem értek haza. Ő kezdte keresni a kislányokat, először egyedül, aztán az időközben riasztott anyával.

Dorottya és Orsolya szülei három évvel korábban váltak el, a kapcsolat a válás után is rossz maradt, annyira, hogy a bíróság nem ítélt láthatást az apának. A férfi a közelükben élt, néha látta lányait, ha a játszótér közelében haladt el.

Mindenki riadóztatva lett

A család délután ment el a rendőrségre, hamarosan felhívások láttak napvilágot, bennük a gyerekek személyleírásával. A rádió is kiszállt a helyszínre, a riportműsorban megszólalt az anya, a nagymama, több ismerős, köztük, mint később kiderült, az elkövető is. Felmerült egy a környéken már erőszakoskodó személy neve, hátha köze van a gyerekek eltűnéséhez, de nem sok idő jutott a találgatásokra. A legfontosabb kérdésre már július 18-án megszületett a válasz. Aznap találta meg két férfi a kislányok holttestét a Gödöllői Agrártudományi Egyetem rozstáblájában. Éppen arattak, amikor észrevették a földön fekvő kis testeket. 

Az Ignácz lányok alig egy évvel az eltűnésük előtt anyjukkal és nagymamájukkal. (Forrás: Youtube / Dulai Péter)

A vizsgálatok egyértelműen erőszakos bűncselekményre utaltak, és viszonylag gyorsan látókörbe került egy akkor tizenkét éves, szellemileg sérült, az egyik szemére vak fiú. Harangozó Sándor rövid időn belül be is vallotta a gyilkosságot. Bevallotta, de több variációval is előállt, először azzal, hogy a kislányok apja bízta meg őt a gyilkossággal, két-háromszáz forintot ígérve érte. Ám amikor személyleírást adott a megbízójáról, kiderült, hogy nem mond igazat, így az apa mentesült a gyanú alól. Míg ez tisztázódott, a férfit sok sérelem érte, például a munkahelyén, de másutt is. Folytatódtak a kihallgatások, a gyanúsított fiú továbbra is összevissza beszélt, nem lehetett eldönteni, mennyi az igazság abban, amit mond. Azt állította, hogy a szomszédjukra hivatkozva csalta el a két kislányt, majd bevezette őket a rozstáblába, ahol előzőleg elrejtett egy husángot. Előbb a nagyobbikat ütötte le, majd a sírva fakadó kisebbet, és hosszasan ütötte-verte a két kicsit.

Áldozatból elkövető

Harangozó Sándor megint olyan elkövető, aki maga is áldozata volt erőszaknak. Úgy kezdődött az élete, hogy apja megkéselte az anyját, amiért a férfit elítélték. (A nő túlélte a történteket.) Később az is kiderült, hogy az apa már akkor megrugdosta az asszonyt, amikor az várandós volt a fiukkal. A házaspár később elvált, majd mindketten újraházasodtak, de a gyerek egyiküknek sem kellett. Így került a fiú a nagyanyjához, semmivel sem jobb helyzetbe, mint addig volt. A nagyanya rendszeresen verte, hol végletesen szigorú volt, hol a felelőtlenségig engedékeny. A gyerek már korán elkezdett inni, csavarogni, az iskolában is kilógott társai közül.  

Harangozó Sándor gyerekként (felső sor, jobb szélső). Köszönjük a fotót Dulai Péternek.

Az ügyben nyomozó rendőr szerint Sanyi bosszúból ölte meg a két kislányt, mert azt gondolta, miattuk veszítette el a fél szemét. A két kislány valóban beárulta őt a nagymamánál, mert látták cigarettázni. Állítólag ezután kapta azt az ütést, aminek következtében el kellett távolítani az egyik szemét. A két kislány halála után Sanyit nevelőintézetbe vitték, ahol nem sokkal később öngyilkosságot kísérelt meg. Később bántalmazta a pszichológusát, majd kényszergyógykezelését rendelték el, és így folytatódott tovább. Néhány évvel később már szabadlábon nőket támadott meg, késsel fenyegetve akarta őket megerőszakolni, egyiküket meg is szúrta. Elvetemült bűnöző lett belőle, annyira rossz volt a híre, hogy a rendőrgyilkos Soós Lajos szinte könyörgött, hogy helyezzék át egy másik cellába, ne kelljen a félszemű Harangozóval egy helyen lennie. Harangozót ezután többször elítélték különféle bűncselekményekért, végül a tököli rabkórházban halt meg.

Mit mond a szakértő?

Sorozatunk szakértője, Dulai Péter hosszasan kutatott az ügyben, próbálta összeállítani a képet, megtalálni a hiányzó elemeket. Talált családtagokat, elolvasta az írásos anyagokat, és megdöbbentő hiányokra bukkant.  Kiderült, hogy a kislányok testét nem mutatták meg az anyának és a nagymamának, és ami még megdöbbentőbb, ki sem adták nekik. Dorottyát és Orsolya sírja sem található sehol, az is lehet, hogy el sem temették őket, nem tudni, hol van a testük, és csak Dulai Péter kérdései után készült halotti bizonyítvány róluk. Egészen addig hivatalosan életben voltak. A sok mulasztás gyanússá teszi az ügyet, különösen úgy, hogy egy értelmileg sérült, összevissza beszélő fiú a tettes. Mi van, ha csak azért került képbe, mert őt könnyű volt befolyásolni? Ha így történt, az mulasztás vagy valami egyéb ok áll a háttérben? A lányok féltestvére évtizedekkel később próbált válaszokat kapni, de falakba ütközött. A lényegen, a két kislány halálának tényén ez semmit sem változtat, mégis meglepő ez a hanyagság két kisgyerek megölésével kapcsolatban.

Ebben az ügyben hosszas és részletes kutatást végzett szakértőnk, Dulai Péter kriminalista, bűnügyi újságíró, az Élet elleni bűncselekmények Facebook-oldal szerzője. Mi keltette fel ennyire az érdeklődését?

„Majdnem húsz évvel a történtek után, pár éves koromig pont azon a lakótelepen laktunk, ahonnan a két gyerek eltűnt. Rengeteg dolog köt Gödöllőhöz, ott jártam iskolába, ottaniak a barátaim, ezért annak ellenére is érintett személyesen ez a történet, hogy a résztvevőket nem ismertem. Ilyenkor az motoszkál az emberbe fejében, hogy tudta nélkül vajon szembe jöhetett-e vele az Ignácz lányok édesanyja az utcán vagy bárki, aki többet tudhatna az ügyről, mint ami az iratokban szerepel? Persze, hiszen az SZTK-ban dolgozott, még az is lehet, hogy látásból ismertük egymást. Vagy esetleg a városba visszatérő Harangozó Sándor? Erre is megvan az esély. Egy ilyen ügynél rendkívül nehéz megemészteni, hogy aki tudta/látta/átélte, már nem él. Különösen igaz magára az elkövetőre, aki pár évvel ezelőtt halt meg a tököli rabkórházban. Számításaim szerint én abban az időszakban a tököli börtönben csináltam riportot. Voltam a rabkórházban is.”

Gyilkosok nyomában című sorozatunk előző részei itt olvashatók.

Kiemelt kép: Getty Images (illusztráció). Köszönet a további képekért Dulai Péternek.