Pasarét egyik félreeső utcájában található az a kétgenerációs családi ház, amelyről első ránézésre soha nem találnánk ki, hogy egy szürke, négyzetes, a 60–70-es évekre jellemző sablonépületből alakították át.
A ház kívülről józan és sallangoktól mentes, ugyanakkor léptékeiben nagyvonalú és mai, a hatalmas ősfákkal jól működő, megnyugtató szimbiózist alkotnak. „Rajtam kívül senki nem látott fantáziát a házban, amikor először megnéztük. A hirdetés egyáltalán nem volt vonzó, egy ingatlanos oldalon bukkantunk rá, rossz minőségű fotókkal – idézi fel a kezdeteket Klári, a tulajdonos. – Bekopogtunk, emlékszem, a lakók gyerekei engedtek be, és én hatvan másodperc alatt döntöttem. Hiába volt a tetőtől a pincéig lerobbant állapotban, egy másnak talán semmitmondó Kádár-kocka, tákolmány előépítménnyel és gondozatlan kerttel, én rögtön tudtam, hogy ebből megvalósítható minden, amire vágytunk. Egy kétgenerációs családi ház volt a cél, hogy az anyukám is velünk költözhessen – külön kerttel, külön bejárattal, egymástól szeparált épületrészekkel.”
Hamar elindultak a tervezési és engedélyeztetési folyamatok, egyértelmű volt, hogy az ideális alapterülethez emelet szükséges, de az építészeti elképzeléseket sokszor visszadobták a szabályozások miatt. „Ez akkor nagyon bosszantó volt, utóbb azonban szinte minden hatósági észrevétel hasznosnak bizonyult, mert tulajdonképpen jó megoldásokat kényszerítettek ki. A tetőt keresztbe fordíttatták, így a klasszikus nyeregtetős szerkezet helyett egy sokkal izgalmasabb, előremutatóbb végeredmény született. Voltak további kényszermegoldások, amelyeknek ma már örülünk, ilyen például, hogy a tetőből vissza kellett húzni az emeleti négyzetméterek rovására, ezzel viszont kaptunk egy hatalmas erkélyt. Az emelet további visszaszorítása még több pozitívumot hozott: a nappali szint egy része fölött is nagyvonalú, a ház arányaihoz viszonyítva óriási belmagassággal rendelkező légtér keletkezett” – vázolják az épület struktúráját érintő részleteket a tulajdonosok, Klári és Attila.