Felsődobsza egy kis borsodi falu, a Wikipedia szerint alig 1000 lakossal, ráadásul az ország egyik leghátrányosabb helyzetű települése. Az itt élő gyerekek a mindennapok gondjai, a megélhetési nehézségek ellenére mégis nem elsősorban magukra, hanem egy szívmelengető kezdeményezésre szeretnék felhívni a figyelmet, amihez tanáruk, Czabányi Attila reményei szerint országszerte sokan fognak csatlakozni.

Enyhíti a szorongást

Az itt élő általános iskolások ugyanis nagy dologra vállalkoztak: azt szeretnék, ha minél több magyar gyerek és felnőtt is a béke nagykövete lehetne.

Az országos adakozásból nemrégiben megnyitott saját közösségi házukban, a „Szeretet-kikötőben” a közös beszélgetések során szinte minden nap szóba került, hogy félnek, és nem értik, hogy mi zajlik körülöttük a világban. Elmondták, hogy a háború szörnyűséges képeit látják maguk előtt álmaikban, azt, hogy ártatlan gyerekek halnak meg, családok veszítenek el mindenüket. Feltették a kérdést, hogy mit is tehetnének? Egyáltalán tehetnek-e valamit? Elhatározták, hogy felhívással fordulnak minden iskoláshoz, fiatalhoz, felnőtthöz, hogy küldjenek egy képeslapot lakóhelyükről címükre, amire ráírják békevágyukat, békeüzenetüket, gondolataikat és kéréseiket azokhoz, akik harcban állnak egymással. A képeslapokból egy végtelenül hosszú leporellót készítenek, amelyet terv szerint júniusban helyben és Budapesten is bemutatnának a világnak, mint egy közös békevágy-kifejezést. 

Ebben a kikötőben mindenki megpihenhet

„A Szeretet-kikötő tavaly tudott elindulni, ami úgy sikerült, hogy van egy közhasznú iskolai alapítványunk, amelynek keretében mindig ötleteltünk közösen a gyerekekkel, hogy mit tudunk csinálni, és ebből mit tudunk megvalósítani, és erre a munkára rálátott egy helyi vállalkozó, aki úgy döntött, hogy vesz az alapítványnak egy épületet, ahol a foglalkozásokat tarthatjuk. Ezt további adományokból fel tudtuk újítani, a gyerekek így pedig látták, hogyan lesz egy ötletből valóság” – kezdi Czabányi Attila a képeslapgyűjtő akció ismertetését. Nagyon szerényen csak egy tanító bácsinak nevezi magát, aki negyedikeseket tanít, pedig a telefonbeszélgetésünkből is kitűnik: ő a motorja az iskolai közösségnek, emellett pedig az alapítvány kuratóriumi elnöki feladatait is ellátja. Utóbbit a teljes idős tanári állása mellett teszi a szabadidejében, zömében éjszakánként, de a gyerekek érdekében bármit.

„Sokat törtük a fejünket, bevontuk ebbe a gyerekeket is, hogy mi lenne a legjobb felhasználási módja ennek az ajándékba kapott családi háznak, így jött az, hogy egy közösségi teret hozunk létre. A tartalmában arra próbálunk odafigyelni, hogy mivel – talán a pandémiának is köszönhetően – a gyerekek talán jobban heccelik egymást, igenis tanítsuk meg őket arra, hogyan lehet a másik értékeit megtalálni és megbecsülni, odafigyelni egy másik gyerekre. Így alakult ki az elnevezés egyik fele, a szeretet. A kikötő pedig egyrészt arra utal, hogy hivatalosan Hernádmenti Iskolások Háza is vagyunk, tehát sok környékbeli településről jönnek ide, másrészt pedig a kikötő egy olyan hely, ahol megérkezhetnek, megpihenhetnek, elindulhatnak. A gyerekek, ha ide megérkeznek, teljesen átszellemülnek. Tudják azt, hogy ez az ő épületük, az ő házuk, ez egy igazi gyerekpalota.”

Tenni akartak valamit

Rakétacsapások, ostrom, front, kimenekítés, nukleáris fegyverek, hadiállapot, bombázások, lezuhanó repülők, összeomló épületek, robbanások, lövöldözés, veszteségek, tömegsírok – sajnos, manapság gyakran előforduló szavak, kifejezések. Elkerülhetetlen, hogy a gyerekek is halljanak az ukrán-orosz háborúról egymás között, az iskolában, hiszen óhatatlanul, folyamatosan érkeznek hozzájuk az információk. Nem tudják maguktól eltávolítani a háború, a katasztrófa történéseit, lelki szemeik előtt egyre szörnyűbb és feldolgozhatatlan képek keringenek. A gyerekek nagy része fél, össze vannak zavarodva. Megviseli ez a felnőtt embert is, hát még a diákokat, akik eddig csak a filmekben láttak háborút. A borzalmak képei számunkra is felfoghatatlanok, nemhogy egy fiatal számára.

A háború stresszét talán oldhatja, ha valamilyen tevőleges dologba is bevonjuk a gyerekeket, enyhíti a bennük rejlő feszültségeket.

Így jött a képeslapgyűjtés ötlete is, hiszen – mint ahogy azt Czabányi Attila is elmondta, a kisiskolások segítségnyújtási lehetőségei (a korukból, na meg persze az anyagi javak szűkössége miatt is) korlátozottak, a papírra írt üzenetek viszont kézzel foghatóak. Ebből szeretnének készíteni – reményeik szerint – akár több száz méter hosszú leporellót, amit majd a kisdiákok fognak összecelluxozni a beérkezett üdvözlőlapokból. A tanító elmondta, hogy ezt szeretnék átadni Magyarország köztársasági elnökének, Novák Katalinnak, aki többször kommunikálta, hogy mennyire nyitott. „Még nem egyeztettünk vele, de reméljük, hogy tényleg nyitott, és átveszi – mondja Czabányi. – Aztán majd az rajta áll, hogy ennek mi lesz az utókommunikációja, és mihez kezd a leporellóval. Mi nem szeretnénk tárolni” – teszi hozzá az utolsó mondatot egy kicsit vidámabban.

Már rengeteg képeslap érkezett hzzájuk, de még többet várnak az iskolások Fotó: Czabányi Attila

Szeretnék, ha május végéig minél több iskola diákjai és felnőttek csatlakoznának felhívásukhoz, leírnák békevágyukat. Az akciót – az Budapestre utazást, flashmobot és az átadót – júniusra tervezik, de konkrét időpont még nincsen. Bár már több száz képeslap érkezett, továbbra is várják a küldeményeket, így aki szeretne részt venni valamilyen módon az akcióban, küldjön egy képeslapot a megadott címre.

Remélik, hogy akciójukra sokan felfigyelnek a közéleti szereplők közül is, akik segítenek még több emberhez eljuttatni a felhívás tartalmát, és akár személyesen is jelen lehetnek majd a képeslap-füzér bemutatásán egy flashmob keretében. Abban is bíznak, hogy segítségükre lesznek a szervezésben fővárosi civil szervezetek, aktív felnőttek, akik így tevőlegesen is csatlakoznak kezdeményezésükhöz. Szeretnék, ha az eseményen a Magyarországon tartózkodó ukrán gyerekek közül többen is jelen lehetnének. 

Kiemelt kép: Getty Images