Sokan megőrülnek a humoráért, mások megőrülnek tőle. Az egyik legsokoldalúbb médiaszereplőnk, akinek a szabadsága példa lehet előttünk. Nem szeret magáról, a magánéletéről beszélni, de egyéb témákat szívesen körbejár.
Szerinted mitől szép egy ember?
Azt illik mondani, hogy attól, ha önazonos, ha az, ami. Természetesen, vállaltan. Ez persze értelmiségi okoskodás, férfi ként én is észreveszem magamon, amikor nem ezt látom mégsem. Azt hiszem, létezik evolúciós szépség is, amelynek végső soron az a feladata, hogy szaporodjunk. Idomok, színek, szagok, hormonok, amelyek mind azt a tüzet szítják, amihez a másik vonzódik. Én ezt nem tekintem alantasnak és állatiasnak. Sőt. De a fenntartható szépséghez az a bizonyos önazonosság is kell. Az, hogyan „viseli” önmagát, az adottságait valaki. Hogyan játszik az én-hangszerén. És én azt is be merem vallani, hogy az én szépségérzékelésemben nincs szerepe műveltségnek, gondolatoknak, általában véve kultúrának. Én annyira liberális vagyok, hogy nem igénylem, hogy valaki pallérozott, érdekes, meghatározó vagy akárcsak jóindulatú legyen. Van átlagos és gonosz szépség is, veszélyes, halálos, romlott, beteg és unalmas szépség is. Ha végérvényesen meg akarnám koronázni zavaros filozófiámat, azt mondanám: szép az, ami mély, ősi, ellenállhatatlan, igazi és erős, azaz minden, ami van. A valóságszag a szép.
„Csakis az alkotás mozgat és a siker, mint üzemanyag a további alkotáshoz.”
Te olyan frappáns tudsz lenni. Van valami saját meghatározásod a szépségre? Egy gyorsan idézhető valami?
Mittudomén. A szépséget még az sem érti, aki szép. Pláne mi, többiek.
Az Emil.RuleZ! egyik dala, a Nagy Fenekű Nők Napja nagyot ütött annak idején. Azóta viszont kimondottan divat lett a nagy fenék. Benned is árnyalódnak az ideálok? Változott az évek alatt, hogy mi fog meg valakiben?
Az egy poénszöveg volt, aminek a nagy részét Hegyi Gyuri írta, vagy legalábbis közösen írtuk, tehát hárítom az azóta feltalált body shaming felelősségét. Ilyen direkt formában természetesen semmi köze az én ideáljaimhoz. Amik nem sokat változtak, vagyis semmit. Én nyílt és magamhoz őszintén önreflektív igyekszem lenni nagyon kicsi korom óta. Nincs bennem olyan elfojtás, amit ne ismernék. Nincs ideálom, és nem is volt soha. Ha lenne, akkor is ezt hazudnám, mert az erről való nyilatkozat csak egyre volna jó, megsérteni valakit a múltamból vagy a jelenemből. A vágyaim: a végtagjaim. Az, hogy mi fog meg valakiben, recepttelen és megmagyarázhatatlan, nem is érdekelnek definíciók, szabályok. Emberi vonzódásaimban teljes mértékig demokratikus és előítéletmentes vagyok, ösztönös és irracionális. Sapioesztétikus. Így sokkal több mindenre vagyok nyitott, mint a legtöbben és sokkal gazdagabb, színesebb életem van, mintha egy másoknak való megfelelésből eredő tanult ízlés normáit követném.
„Létezik evolúciós szépség is, amelynek végső soron az a feladata, hogy szaporodjunk. Idomok, színek, szagok, hormonok, amelyek mind azt a tüzet szítják, amihez a másik vonzódik.”
Te mondtad egyszer: „Mindig mondják ezt az elfogadást. Bullshit! Magadat soha nem fogod elfogadni. Nem is kell talán, mert szerintem hazugság. Utálni kell egy picit az embernek a vékony lábát meg a furcsa vállát meg az úszógumijait, és akkor ezért kell sportolni és tenni ellene ésszerű határokon belül.” Magaddal hogy állsz?
