Nemrég egy közeli barátommal beszélgettem, és bedobtam neki a baráti beszélgetésekben egyre gyakrabban felmerülő kérdést: „nem láttál valami jó sorozatot mostanában?” Kiderült, hogy egyáltalán nem néz sorozatokat, semelyik streaming szolgáltatóra nincs előfizetve, és egyáltalán nem érdeklik a sorozatok. Az első gondolatom az volt, hogy ez már szinte olyan, mint az, amikor valaki a végsőkig megtagadja az okostelefon használatát. A második gondolatom pedig az volt, hogy de jó neki!

Húszas éveim elején minden kedden este összegyűltünk valamelyik barátomnál, és együtt néztük meg a Vészhelyzet legújabb epizódját. Előtte, közben és utána együtt voltunk, beszélgettünk, veszekedtünk, nevettünk, és ezek a kedd esték fiatal életünk rituáléjaivá váltak. Azóta eltelt húsz év, teljesen megváltozott mindnyájunk élete, és ha ma bármelyikünk kórházi sorozatra vágyik, nyilván felmegy valamelyik streamingszolgáltatóra, és vagy szórakozásból, vagy zombulni vágyásból nézi valamelyiket, ameddig csak bírja. Nem fogom azt mondani, hogy régen minden jobb volt, elég annyit megállapítanunk, régebben ez is más volt. A szórakozást is utolérte a fast-life; minden elérhető, szinte mindenhol, és elképesztő mennyiségi dömpinggel kell szembenéznie mindenkinek, akik film- vagy sorozatnézéssel szeretne lazítani. Egy gombnyomással elérhető egy átlagos mozi kínálatának többszázszorosa, a bőség több mint zavarba ejtő.

Sorozat vagy elnyújtott játékfilm?

Van az a mondás, amikor egy értekezletről megállapítjuk, hogy „ez a meeting valójában egy email is lehetett volna”. Sokszor érzek hasonlót, amikor sorozatokat nézek. Hogy ami régebben simán csak egy film lett volna, azt most örömmel elnyújtják az alkotók 6-8-10 részre, de valójában a „nettó” sztori ugyanaz marad. Ettől néha becsapva érzem magam. Ráébredek, hogy szórakoznak az időmmel, azt akarják, hogy sokkal tovább szenteljek figyelmet valaminek, ami egyáltalán nem olyan érdekes és izgalmas. 

Ezzel van összefüggésben az is, hogy ezeket a sorozatokat az ember egyáltalán nem úgy nézi, mint nagymamáink a Dallast vagy anyáink a Rex felügyelőt. A nézésből általában pont a sorozatjelleg tűnik el, hiszen aki teheti, az megpróbál együltő helyében felfalni egy egész évadot.

Ez a fajta átformálódás tulajdonképpen már akkor elkezdődött, amikor az eredetileg a tévébe szánt sorozatokat elkezdték DVD-n is árulni, és a tévé egyre inkább kiszorult ebből az egész rendszerből.

Az elmúlt évtizedek nagy hollywoodi sikersorozatait elvileg az amerikai fogyasztók az otthonukban követték hétről hétre, a képernyő előtt ülve, hozzánk azonban már rendszerint DVD formájában jutott el például a 24, a Lost vagy épp A szökés. Ezeket adogattuk egymásnak kölcsön, vagy kölcsönöztük ki a videotékából. Ma már ezek a DVD-k is őskövületeknek tűnnek, a Z generáció pedig talán már nem is ismeri azt az eszközt, ami lejátssza ezeket a lemezeket. 

Ezt a felgyorsult tempót törvényszerű, hogy a piac is lekövette. Rengeteg sorozat készül, amelyet a különböző szolgáltatók már aszerint kínálnak nekünk, hogy az algoritmusoknak köszönhetően alaposan kiveséztek minket, és elvileg mindent tudnak rólunk.

A sorozatok hatalmas tömege olyan, mint a fast fashion áruházak kínálata.

A legtöbb alkotás olyan, amire a boltban azt mondanánk, egynek jó, egy szezonra jó lesz, és amíg nincs jobb, jó ez is. Lehet, hogy én vagyok túl kritikus, de sokszor érzem azt sorozatnézés közben, hogy egy terméket nézek, nem egy alkotást. Hogy a történetekből szinte teljesen hiányzik az intellektus. Hogy az alkotók nem maradandót akarnak nyújtani, hanem azt akarják elérni, hogy amint végeztünk az egyikkel, már kezdjük is el a következőt. Ezt a folytonosságot talán sok esetben a hiányérzet is táplálja: amit épp megnéztem, nem volt valami jó, de gyorsan elkezdek egy másikat, hátha az jobb lesz. Ebben egyébként benne foglaltatik a jelenség egy másik fontos jellemzője: sokan – beleértve magamat is – akkor is végig nézzük a sorozatot, amit elkezdtünk, ha nem is tetszik. Ha kifejezetten rossznak tartjuk, akkor is. Mert már tudni akarjuk, ki a gyilkos, kik kivel és kivel nem jön össze… a kérdések és rejtélyek sora végtelen. 

A kevesebb több?

Nemrég kényszerpihenőre ítélt a sors, és sok időt kellett a kanapén töltenem. Elém sodorta az algoritmus a Gladiátor című filmet, amit nagyjából a premierje óta, azaz 22 éve szeretnék megnézni. Most végre eljött az alkalom, volt időm, felkelni nem tudtam, ezért megnéztem. A Gladiátor nézése közben rájöttem, hogy az ilyen fajta alkotások valahogy már szinte teljesen eltűntek a kínálatból. Nem azt mondom, hogy nem készülnek nagyszabású és nagyon jó filmek, de régen vagy több ilyen készült, vagy könnyebben észre vétette magát, mert nem volt ekkora dömping. A Gladiátor után megnéztem egy amúgy kedves minisorozatot is, a Jól érzem magam címűt. A Gladiátor olyan volt, mintha egy fine dining menüsort fogyasztottam volna, a minisorozat pedig olyan, mintha háztartási kekszet ettem volna valami finom lekvárral. Jó-jó, de két nap múlva már nem fogok rá emlékezni.

Könnyen lehet, hogy ha a Gladiátor ma készülne, akkor az alkotók már sorozatban gondolkodnának. Biztosan ki lehetne jobban fejteni egy-egy mellékszálat, amitől a műsoridő a többszörösére nőne, de vajon hozzáadni bármit is a történethez? 

Csak még egy epizódot…

A streamingszolgáltatók valóban megváltoztatták korábbi tévénézési szokásainkat, ezeket a változásokat pedig a pandémia még inkább turbó fokozatra kapcsolta. A Nielsen kutatása szerint az az idő, amit az emberek streaminggel töltöttek, 2019-hez képest 75 százalékkal nőtt 2020-ban.

Annak, hogy az ember egy ültő helyében több mint két, de akár hat epizódot is megnéz egy sorozatból, hasonló a lélektana, mint a falási rohamoknak, állapították meg a szakértők.

És a sorozatfalás is káros az egészségre. Tulajdonképpen ugyanúgy működik, mint a drog. Amikor valami olyasmit csinálunk, ami élvezetet nyújt számunkra, az agyunk dopamint termel. Ettől aztán jól érezzük magunkat, sőt, akár azt is érezhetjük, „be vagyunk tépve”. Ez pedig már a függőséghez vezető út kiinduló pontja: többet és többet akarunk belőle, hiszen amíg „falunk”, az agyunk folyamatosan termeli a dopamint. Ez ahhoz vezethet, hogy romlanak társas kapcsolataink, félretesszük céljainkat és kevésbé leszünk elkötelezettek. Eközben pedig azt tapasztalhatjuk, hogy minél több időt töltünk a képernyő előtt, annál kevésbé elégít ki bennünket. Ha viszont bárki szembesít minket, akkor idegesek leszünk, sőt, még hazudni is képesek vagyunk, hogy leplezzük függőségünket. 

Ne felejtsük, a sorozatnézés elszigetel bennünket. A képernyő előtt töltött idő valóban kikapcsolódást jelenthet a mindennapi rutinból, ha azonban túl sok időt töltünk vele, az könnyen a kapcsolataink rovására mehet. Arról nem is beszélve, hogy az alvásunkra is hatással van. Sokaknak biztosan ismerős a dilemma, hogy vajon érdemes-e még egy epizódot megnézni az aktuális sorozatunkból, amikor már majdnem lecsukódik a szemünk, vagy jobban megéri álomra hajtani a fejünket. Az a baj, hogy nem is kell feltétlen megnézni még egy epizódot, hogy elrontsuk az éjszakát. A történések akkor is stimulálják az agyunkat, ha épp nem éjszakába nyúlóan faljuk az epizódokat, és elronthatják alvásunk nyugalmát. 

Szakértők szerint sokkal nagyobb tudatosságra van szükség, ha szeretnénk egészséges keretek között tartani streamingelő szokásainkat. Érdemes előre elhatározni, hány epizódot nézünk meg egyszerre, és ez a szám lehetőleg ne legyen háromnál több.

Fontos arra is figyelni, hogy a sorozatnézés ne az egyetlen kikapcsolódási formánk legyen, csak egy legyen a sok közül.

A mozgás, a szabadban töltött idő, a barátokkal való találkozás nem helyettesíthető a sorozatnézéssel. Szakértők azt is megerősítik, hogy érdemes a sorozatnézésből társas tevékenységet csinálni. Együtt nézni valamit, előtte és utána együtt lenni, beszélgetni visszahozza azt az életérzést, amit sokan már szinte elfelejtettünk. 

A streamingszolgáltatókon rengeteg dokumentum film van, amelyek különböző nagy vállalatok egészségre ártalmas hatásáról rántja le a leplet. Vajon arról mikor láthatunk egy tanulságos alkotást, hogy hova vezet ez a fast life a szórakoztatóiparban?

Kiemelt kép: Getty Images