A Nők Lapja Pszichológia Akadémia keretén belül június 15-én tartandó előadásod témája, hogy hogyan tartsuk össze magunkat és a családunkat változó világban. Az elmúlt évek változásai sokakat rádöbbentettek arra, hogy az ember életében vannak olyan pillanatok, amikor úgy érzi, nemhogy a családját, magát sem képes összetartani. Megengedhetjük, hogy ezt el se várjuk magunktól?  
Meggyőződésem, hogy igen. Az embernek meg kell élnie a hullámvölgyeket, és tudatosítania kell magában, hogy mi történik vele, mit érez. A Covid alatt sokakban megjelent a gyász érzése. Többen veszítették el szerettüket, a munkahelyüket, az élet kiszámíthatóságát, az addigi rítusaikat, rendszerüket. Annyi veszteség ért bennünket, hogy ezt nem lehet a szőnyeg alá söpörni, nem lehet úgy tenni, mintha mindez meg sem történt volna, mintha nem hatott volna ránk.

Őszintén bevallom, ebben az időszakban az én életemben is volt jó pár hónap, amiben sem munkám, sem bevételem nem volt, és magamra maradtam a haszontalanság, a céltalanság, a tehetetlenség, a bizonytalanság, a betegségtől való félelem érzésével.

Akkor én sem tudtam lelkesen felkelni és örülni annak, hogy ilyen sok szabadidőm lett, mert képtelen voltam rögtön termőre fordítani. Ennek a helyzetnek megvolt a maga feldolgozási ideje, meg kellett élnem a fájdalmát, csak aztán jött a belátás, hogy most ez jelenti a keretrendszert.  Beláttam, hiába sóhajtozom, érzek dühöt vagy bármiféle negatív érzelmet, ezen keretek között kell valahogy újrafogalmaznom magam. Ugyanez vonatkozik a családokra, a családi kapcsolatokra is. A szülők home office-ba kényszerültek vagy éppen elvesztették a munkájukat, közben a gyerekek otthon tanultak. Majdnem minden szokás megroppant és átalakult az életünkben. Lehet ezzel dacolni, de nem érdemes, mert ha az ember átereszti magán az érzést, hamarabb el tud indulni a feldolgozás felé.

Hogyan segít a feldolgozásban, ha tudatosítjuk az érzéseinket?
Ha megfogalmazzuk magunkban, hogy mit érzünk pontosan, mik azok a koordináták, amik megváltoztak az életünkben, akkor elkezdhetünk gondolkodni azon, hogy a hatáskörünkben, a saját pici buborékunkban merrefelé indulhatunk el. A járvány alatt sokan végiggondolták, hogy mi a fontos az életükben, és átalakultak a prioritásaik, például rájöttek, hogy mennyire fontos az egészségük.

Én úgy látom, hogy a jelen pillanat, a most jelentősége is felértékelődött.
A jelenben lenni fontos, de azt veszélyesnek tartom, ha nem gondolunk a holnapra, mert egyszer a holnapból is ma lesz, és azt, hogy mi történik holnap, meghatározza, hogy mit cselekszem ma. Viszont az lenne a fontos hozzáállás, ha nem sóhajtozunk a múlton és nem aggódunk folyton a jövőn. Nem véletlenül lett ismert fogalom a mindfulness. Meg kell tanulnunk, be kell látnunk, hogy milyen ereje van a pillanatnak.

Az elmúlt időszak rád is súlyos terheket mért. Neked mi segített talpra állni?
Nagyon nehéz időszakot éltem át. 2019. május 1-jén meghalt az édesanyám, rengeteget dolgoztam utána, sokat segített a „munkaterápia”. Aztán 2020 márciusában egészen augusztusig kiürült a naptáram. A gyászfolyamathoz hozzáadódott egy újabb gyász, hiszen akkor a korábban tervezett jelenemtől és közeljövőmtől is búcsúznom kellett. Reggel legszívesebben ki sem másztam volna a paplan alól, mert annyira el voltam keseredve, de a három kutyám rendszert hozott az életembe. Akadt tennivaló a kertben, a lakásban is, de az ember egyszer csak a végére ér annak, hogy mindent átrendez és rendet rak. Utána elkezdtem kocogni. Soha életemben nem futottam, de tudtam, hogy a sport endorfintermelésre készteti a testet, és segít abban, hogy egyre jobban és jobban legyek.

Nem olyan régen egy ismerősöm megkérdezte tőlem, hogy hogy vagyok. Nagyon örültem a szép időnek, és azt válaszoltam, hogy jól. Mire ő rám csodálkozott, nem értette, hogyan lehetek jól, amikor ennyi szörnyűség történik a világban. Ennyire hadilábon állunk a boldogság megélésével ezekben a zűrzavaros időkben?
Nagyon sokszor látom, hogy megkérdezzük, hogy hogy van a másik, és ha valaki azt mondja, hogy jól, akkor az megrökönyödést kelt. Márpedig ebben az egy életünkben, abban az említett buborékban nincs más lehetőségünk. A világ dolgaira nem vagyunk hatással.

Az ember próbáljon meg tenni a napi jó pillanatokért, mert a boldogság pillanatokból, élményekből áll, és azoknak a megteremtésére csak mi magunk törekedhetünk.

Én például bizonyos fokig hírfogyasztás-stopot rendeltem el magamnak. Azelőtt hírfüggő voltam, mindig bújtam, hogy mi történik a világban, aztán meghoztam a döntést, hogy egy nap csak egyszer nézem át a híreket, hogy képben legyek, de nem engedem, hogy minden zaj és borzalom elérjen, amit én nem tudok felülírni. Tehetünk és tegyünk is jót a bajba jutottakon – a magunk mértéke szerint. Az is emeli a boldogság érzését, ha másnak segítünk. Kutatások mutatják, hogy az önkénteskedés, a jó cselekedetek a jótevőnek is örömet jelentenek, nemcsak annak, aki kapja.

Milyen témákról hallhatnak még azok, akik ott lesznek az előadásodon az online térben?
Az a célom, hogy inspiráljam az embereket arra, hogy lássák a saját felelősségüket és lehetőségeiket abban, hogy elégedettebb, boldog pillanatokkal fűszerezett életet éljenek. A boldogságért nem kell nagy dolgokat tenni, és nem feltétlenül az anyagi javakon múlik. Sok olyan apró praktika van, ami javíthatja az ember kedélyállapotát, ezeket szeretném megosztani a hallgatósággal.

Kiemelt kép: Smagpix.com