Nagyon reggel van még?
Jaj, nem dehogy is! Nekem kutyám van, és a belvárosban lakunk, korán szoktunk kelni, hogy lemehessünk sétálni. Mivel nincs kertünk, tudatosan kicsi kutyát választottunk, egy yorkshire terriert, aminek viszonylag kisebb a mozgásigénye, mint mondjuk egy nagyobb testű kutyának. Ahova csak lehet viszem magammal, a színházban például nagyon szeretik a kollégák, és ő is nagyon barátságos mindenkivel, de ha valahova – mondjuk forgatásra – mégsem tarthat velem, akkor a párom vigyáz rá.
Most volt a Meseautó bemutatója a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Hogy érezted magad a premieren?
Igazából nagyon izgalmas feladat, mert ez az első zenés darab, amiben játszom. Cserhalmi György osztályában, próza szakon végeztem az egyetemet, de azért tanultunk, illetve járok egy magántanárhoz énekelni, így nem volt teljesen idegen ez a műfaj sem, és nagyon jól sikerült a bemutató. Viszonylag a szezon végére esett most ez a premier, de nagyon sok előadás lesz még belőle ebben az évadban, és visszük nyári játékokra is. Remélem, hogy a későbbiekben is megtalálnak ilyen zenés szerepek, mert nagyon élvezem.
Akkor most sokat fogsz ingázni Budapest és Kaposvár közt?
Igen, én tényleg ingázós típus vagyok. Kaposváron jártam egyetemre, ismerem és nagyon szeretem a várost, szinte hazatértem tavaly, amikor csatlakozhattam a Csiky társulatához. Nagyon jó csapat, és szerencsére rugalmasan állnak a forgatásokhoz, a Meseautóban például lekettőztek (Farkas Laurával váltva játszunk) egy közelgő, nyári filmforgatás miatt. Játszom még a Játékszínben futó Legénybúcsúban és ősztől más darabokban is. A covid lezárások alatt jöttem el a Pesti Magyar Színházból, és ott nem is tartottam meg egy szerepet sem, így egy éven keresztül csak forgattam, a színház nagyon háttérbe szorult, ebben az évadban viszont kiélhettem magam.
A 200 első randiban szerepeltél először, és láthattunk a Jófiúkban, illetve most a tévében futó Doktor Balatonban és a Pepében is.
Hál’ istennek, nekem ezek a sorozatok most nagyon bejöttek, szeretem is ezeket csinálni.
A Hanna bisztrója című rövidfilm főszerepéért sorra hozod el a fesztivál díjakat, többek közt a londoni rövidfilmfesztivál legjobb színésznője díjat. Miről szól ez a történet?
Ezt sokan kérdezik, mert a Hanna bisztrója még mindig fesztiválokon fut, mindössze kétszer volt eddig nyilvános vetítés, az egyik a Toldi moziban. A történet tulajdonképpen egy utópisztikus monodráma, ami egy lányról szól, aki teljesen egyedül van már a világon. Hannának van egy bisztrója, amiben mindent tökéletesen akar csinálni, mert azt hiszi, hogy ha mindent tökéletesen csinál, akkor majd újra eljönnek a vendégek. A film szándékosan egy picit az Insta-világra is reflektál, stílusában olyan beállításokkal és képekkel dolgozik, mint amilyen gasztrofotókat az influenszerek is megosztanak. Hannának igazából csak a tökéletes látszott megteremtése számít, amibe végül bele is őrül. Nagyon izgalmas és nehéz forgatás volt.
Mi volt számodra a kihívás ebben a szerepben?
A legnehezebb, hogy ugyan ott van egy stáb, de a filmen életemben először teljesen egyedül voltam. Baromi nehéz egész nap egy ilyen őrült nőt játszani, érzelmileg eléggé belemegy az ember, és ez nagyon fárasztó úgy, hogy nincs kinek leadni. Amíg egy többszereplős darabban vagy filmben együtt éljük át ezt a fáradtságot és a lelki terhet, addig itt, a 10-12 órás forgatások alatt nagyon egyedül voltam hagyva ezzel, és igazából a helyzetemet senki nem tudta úgy megérteni, ahogy egy másik színész tette volna.
Ebben a szakmában a csapatmunkát szeretem legjobban, és itt nagyon hiányzott az, hogy legyen egy partnerem.
Jobb esetben eloszlik a színészek közt a forgatás 12 órája, de mivel ez egy egyszereplős történet, végig csak én voltam. Hanna befelé őrült meg, így lélekből kellett dolgozni (és nem technikából, amit mondjuk egy hisztizős bekattanásnál könnyű hozni). Mélyről kellett felhozni ezeket az érzelmeket, mert a kamera ráadásul nagyon közeliket vett, és elég lebukós lett volna, ha nem őszinte. A forgatás belecsúszott a covid időszakába, így a film valamilyen szinten a magányosságra is hitelesen reflektált.
A Hanna bisztrója kapcsán végezted el a szakács tanfolyamot?
Annak idején a szüleim nagyon ki voltak akadva, hogy nem volt B-tervem, és kizárólag a színművészetire jelentkeztem. De szerencsére bejött, felvettek, és gyakorlatilag már a szemeszterek alatt el is kezdtem a szakmában dolgozni. Két éve, amikor először bezártak a színházak, azonban nagyon megijedtem, mert úgy éreztem, hogy én nem értek máshoz, most mi lesz?! Nézegettem a különböző tanfolyamokat, és végül is azért választottam ezt, mert főzni nagyon szeretek – és hát Isten adja, hogy sokáig lehessek színésznő, mert nagyon szeretek játszani –, de ha soha az életben nem leszek hivatásos szakács, ez a tudás akkor is hasznos. Ha meg mégis szükség lesz rá, van egy polgári foglalkozásom, szakácsokat mindig keresnek. A legeslegutolsó záróvizsgám még hiányzik, mert pont akkor jött be a Pepe, amivel olyan sokat forgattunk, hogy nem tudtam összeegyeztetni az iskolával, de a tudás legalább megvan.
Érdekes, hogy a sorozatszerepeid is sokszor kapcsolódnak a gasztronómiához, úgy néz ki, valamiért ezzel dolgod van…
Igen, ez tényleg nagyon vicces! A 200 első randiban Zita egy kocsmában kezdett dolgozni, amiből később üzletvezetőként egy bisztrót csinált, a Doktor Balatonban Szilvi, a lángosos lány, a Pepében Fanni szerepe már jóval érettebb, hiszen ő a helyettes séf. Utóbbitól nagyon tartottam, mert azért a filmben sokszor kóstolni kell, én viszont egyáltalán nem eszem húst, ezért a stáb nagyon rendes volt, és a vágásokkal kicsit trükköztünk, hogy ne úgy látszódjon a falat.
Mióta nem eszel húst?
Engem a szüleim már eleve így neveltek, ők vegetáriánusok, halat is csak ritkán esznek. A tesóm is vega, versenysportoló. A mi gyerekkorunkban ez még nagyon nem volt divat, pláne vidéken, úgyhogy vendégségben kb. a rántott sajtnál ki is múlt a vegetarianizmus…
Mivel így nőttem fel, már felnőtt voltam, amikor ráeszméltem, hogy ami nekem természetes, másnak tök fura.
Anyuékra sokszor ferde szemmel néztek emiatt, azt gondolták, hogy ezzel az étkezéssel tönkre fognak minket tenni, aztán valahogy mégis felnőttünk, egészségesek vagyunk, a tesóm sportoló, én pedig rendszeres véradó vagyok. Picit utánanéztem a húsiparnak, és ez még jobban megerősítette bennem, milyen jó, hogy nem ettem húst. Nagyon nagy állatbarát vagyok, és amikor megtudtam, mi folyik a vágóhidakon, egyszerűen elsírtam magam. Hogy képes egyáltalán bárki cuki kismalacokat megölni?
Soha, véletlenül sem kóstoltál olyasmit, amiben hús van?
Évekkel ezelőtt szándékosan megkóstoltam egy falat csirkemellet, csak hogy tudjam milyen, de annyira idegen nekem, főleg az állaga, hogy soha többet eszembe sem jutott megenni egy tál húsos ételt, vagy akár egy egész szelet grill csirkemellet. A paradicsomleves a kedvencem, emellett nagyon tésztás vagyok, imádom az olaszos kajákat. Otthon mindig magamnak főzök, így friss ételt eszünk, és pontosan tudom, mi van benne. Ha például paradicsomos tésztát készítek, azt szeretem, ha érzem az ízében a napsütést. Fontos a minőségi alapanyag, de az egyszerű, letisztult ízeket kedvelem, nem kell, hogy túl bonyolult legyen egy étel.
Milyen Fannit játszani a Pepében?
Alkatomból és koromból adódóan eddig mindig tinilányokat játszottam, Fanni viszont egy sokkal magabiztosabb, nőiesebb karakter. Simon Kornéllal (Gábor, a sztárséf) először dolgoztam együtt, de hamar megtaláltuk a közös hangot. Az első próbajelenetünk, éppen macskaköveken, spiccesen bukdácsolás volt. A korkülönbség ellenére románc alakul ki a karaktereink közt, mivel mindkettejük közös, fő érdeklődési köre a főzés.
Milyenek a nézői visszajelzések?
Féltem tőle, hogy nem lesz-e antipatikus Fanni karaktere, amiért ő jön össze Gáborral és nem Laura (Martinovics Dorina), de a rendező biztattak, és már az első részben látszott, hogy a lány odavan a főnökéért. Egyébként kifejezetten érdekes volt párhuzamosan forgatni a Doktor Balatont és a Pepét, mert annyira különböző volt a két lány karaktere, már csak korosztály szempontjából is. Nemrég ment a tévében az a rész, amiben Fanni levetkőzik, és besétál a Dunába.
A stáb a forgatás alatt nagyon vigyázott rám, és leginkább ők féltek attól, hogy besétáljak a folyóba, dehát én a Tiszán nőttem fel, nagyon jól úszom.
A kihívás sokkal inkább az volt, hogy amikor felvettük a jelenetet, baromi hideg volt a Duna, és amikor beleért a mellkasom a vízbe, volt egy olyan pillanat, hogy nem bírtam megszólalni, a hidegtől elcsuklott a hangom. Szerencsére azért sikerült hamar felvenni a jelenetet, és szerintem ízlésesen oldottuk meg. Először egy picit kiakadtam, hogy ennek tényleg ekkora hírértéke van a sajtóban, de aztán beleolvastam egy-egy cikkbe, megnéztem a kommenteket, és végül is azt írták, hogy remek formában vagyok. Próbálok a jóra koncentrálni, de a cikkekben egyébként sok helyen elrontják, hány éves vagyok, és fiatalabbat írnak.
Öntsünk tiszta vizet a pohárba, hány éves vagy valójában?
Most már szándékosan nem szoktam elmondani, mert annyi helyen elrontották, hogy úgy vagyok vele, jó akkor maradjon így! Ha majd tényleg 50-60 éves leszek, jól fog jönni az a néhány év mínusz.
Lehet, hogy az egész onnan indult, amikor a 200 első randiban nagyon rövidre levágattad a hajad?
Nem is tudom… tény, hogy az a sorozat hozta meg számomra az ismertséget, és akkoriban még gyakran megszólítottak az utcán, fiatalabbnak is tűntem a koromnál. Aztán elkövettem azt a bakit – ami szerencsére jól végződött, mert illett Zita karakteréhez –, hogy elfelejtettem bejelenteni a stábnak, egy színházi darab kedvéért levágatom a hajam. Akkor még nem tudtam, hogy sorozatszereplőként ilyet nem illik, de egy életre megtanultam. Legbelül úgy érzem, én egy rövidhajú lány vagyok, viszont színésznőként ez nem mindig előnyös, mert egy castingon nem fognak azon gondolkodni, hogy parókát adjanak rád, hanem inkább azt a lányt fogják választani adott szerepre, aki utánad megy be, és akinek szép hosszú haja van. Legutóbb a Kék róka című film miatt növesztettem a hajam vállig érőre, ami pont passzol az 1920-as évek franciás stílusához. Nyáron forgatunk egy történelmi nagyjátékfilmet, amiben egy igen karakteres nőt alakítok, úgy érzem, ő is egy keményebb szerep lesz, nem az a cuki tinilány, akit eddig játszottam.
Hogyan szoktál kikapcsolódni?
A leállások idején nekem ugye csak a forgatások maradtak, amik általában 6-tól 18 óráig tartanak. Nem okozott gondot a korán kelés, de a korán fekvés sem, kialakítottam egy napirendet, és amikor újra nyitottak a színházak, nagyon furcsa volt visszaszokni arra, hogy egy előadás általában este 19-20 órakor kezd, és olyankor vagyok színpadon, amikor más esetben sokszor már aludtam… az alvásidőt és az energiaszintemet újra kellett kalibrálni. Az én sportom az úszás és a futás, ami teljesen kitisztítja a fejemet, és fitten tartja a testemet. Amikor covidos lettem, egyáltalán nem voltam rosszul, minimálisan náthásodtam, és csak tíz nappal később, a futásnál vettem észre, hogy meglepően hamar kifulladok, előtte félmaratonokat futottam, uztána alig két kilométert. Lassan, fokozatosan kellett visszaedződni. Tavaly részt vettünk a tesómmal a nizzai maratonon, ami hatalmas élmény volt. Szerintem ez a világ legszebb maratonja, mert Nizzától Cannes-ig, végig a tengerparton futunk, ami elképesztően gyönyörű. Idén júliusban az Ultra-Tisza tóra készülünk tesósan, váltófutással. Az aktuális forgatások mellett jó volna kijutni egy olaszországi nyaralásra is a párommal. Egymásra hangolódni, megmártózni a tengerben, finom olasz pizzát és tésztát enni, ez most minden vágyam.
Kiemelt kép: press.tv2.hu / Central Médiacsoport / Central
