Milyen választ ad ugyanazokra a kérdésekre a községi iskolaigazgató és a budapesti magániskola oktatója? Hogyan látja a tanárság helyzetét, aki három éve és aki fél évszázada van a pályán? A tanári munka esszenciájáról – szépségeiről, nehézségeiről, sikereiről és buktatóiról – kérdezett pedagógusokat Fehérváry-Ménes Anna.
„Több mint félszáz év után sem unom”
Tusz Julianna (72) ötödikes korában határozta el, hogy tanító lesz, 53 éve van a pályán. Egyből osztályfőnökként kezdte, ráadásul 18 évesen: 1968-ban a tanárhiány miatt egy érettségivel és egy pár hetes képzéssel a háta mögött azonnal a mély vízbe dobták egy darvasi általános iskolában. Diploma után Debrecenben tanított több mint negyven évig, jelenleg a budapesti Pannónia Általános Iskolában óraadó tanár matematikából.
Mi a legnagyobb tévhit a tanári pályával kapcsolatban?
Az, hogy délben letesszük a krétát, és nincs tovább semmi dolgunk. Egy lelkiismeretes tanár nem úgy megy be az órára, hogy üssük fel a könyvet valahol és tanítsunk valamit. Úgy tudunk eredményesen megtartani egy órát, ha felkészülünk rá.
Tusz Julianna
Mi az, amire nem számított, amikor ezt a hivatást választotta?
Hogy mennyire tudnak ragaszkodni a gyerekek. Volt olyan, amikor a hetes még a papucsomat is bekészítette az asztal alá, hogy amikor leülök, csak bele kelljen csúsztatni a lábam. Olyan szeretettel találkoztam, ami meg sem fordult a fejemben korábban.
A pályakezdéshez képest mi a legnagyobb változás?
Régebben nem volt internet, csak a könyv, a tanárok és a szülők. Akkor a tanár tudására sokkal inkább szükség volt. A mai gyerekek jóval tájékozottabbak és rengeteg egyéb helyről beszerezhetik a tudást. A tanárnak ezért nagyon képben kell lennie, hogy ne érje meglepetés az órán. Ez nagy munka. Én például tudatosan elraktározok mindent, amit a gyerekektől hallok.
Ha egy Dončić nevű kosarasról zengedeznek, akkor beteszem a legközelebbi szöveges feladatba. Sokkal nagyobb kedvvel állnak a törtekhez, ha Dončić hárompontosait kell kiszámolni.
Milyen tulajdonság a legfontosabb a tanári pályához?
A szakmai felkészültség mellett a leglényegesebb, hogy a gyerekeket nagyon kell szeretni. Ha a gyerek ezt érzi, egész másképp teljesít. Amikor valaki csak hidegen, szárazon követel, az soha nem olyan eredményes. A hallgatóimnak is mindig azt mondtam:
az első és legfontosabb azt elérni, hogy a gyerek szeressen iskolába járni, csak ezután jön a módszertan.
Én derűs órákat tartok, ahol nem kell félni semmitől, és próbálok belevinni humort is, ha lehet.
Mi a legnehezebb pedagógusként?
Nemcsak a tananyagra kell figyelni, hanem minden másra, attól kezdve, hogy melyik gyerek mire allergiás, egészen a személyes problémákig. Régen kötelező volt a családlátogatás, akkor jobban beleláttunk a családok életébe. Nem azt mondom, hogy menjünk családot látogatni most is, de jó lenne többet tudni a gyerek szűkebb környezetéről, ami befolyásolhatja a teljesítményét. Volt, hogy csak véletlenül tudtam meg, milyen tragédia történt a családban, így már értettem, miért írt egyes dolgozatot a gyerek. Nem is írtam be neki, nekifuthatott újra, és azóta is odafigyelek rá. Az ember tudatosan „alányúl” annak a diáknak, akinek problémái vannak.
Mi a legnagyobb siker, amit tanárként elért?
Szerintem hiba abban mérni egy tanár sikerét, hogy milyen versenyeredményeket produkál. Nekem is volt harmadik helyezett a tanítványom az országos matekversenyen, és később is voltak döntős diákjaim, de én messze nem ezt tartom a legnagyobb sikernek. Hanem azt, hogy meg tudtam szerettetni a gyerekekkel a tantárgyamat. Nem találkoztam a pályám során olyannal, akit ne érdekelt volna az, amit tanítok. Sikernek élem meg azt is, hogy ennyi év után sem unom ezt az egészet. Soha nem mondanék olyat, hogy belefáradtam. A nehézségek – például az alacsony fizetés – ellenére mindvégig örömmel csináltam, számomra ez is siker.
Hogyan változott a tanárok megítélése, mióta elkezdte a szakmát?
Régen olyan nagy becsben voltunk! Nagy tisztelettel vettek körül, szülők, gyerekek egyaránt. Most ez kevésbé van így. Bár aki érdekes órákat tart, jól felkészült és igazságos, azt szerintem most is tisztelik a gyerekek.
Mi a véleménye a pedagógussztrájkról?
Abszolút van létjogosultsága. Tudomásul kellene már végre venni, hogy nagyon fontos a tanárok munkája.
Milyen lenne álmai iskolája?
Asszisztenciát biztosítanék, hogy a tanár teljes erőbedobással csak tanítson, és ne forgácsolódjon szét minden egyébre.
Meddig szeretne tanítani?
Nem bírom abbahagyni. Ameddig igény van rá és ameddig elfogadnak a gyerekek. Mert ebben a korban már ez is számít.
„Lelkekkel, múltakkal, vágyakkal, drámákkal találkozunk”
Sirák Richárd (28) a budapesti Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium magyar irodalom és történelem tanára. Gimnazistákat tanít, de bedolgozik az általános iskola felső tagozatára is. A harmadik tanévét zárja, pályakezdése óta ez az első, amely normál menetben zajlott, és nem forgatta fel a koronavírus-járvány.
Mi a legnagyobb tévhit a tanári pályával kapcsolatban?
Sok ember fejében tévesen az él, hogy három hónapon át a tanárok csak napoznak. Ténylegesen másfél hónap a nyári szünet, és nekem például olyan szakmai dolgokkal telik, amelyekre nem jut idő tanév közben. Sokkal többet dolgozunk, mint amennyit hivatalosan elismernek.
Sirák Richárd
Mi az, amire nem számított, amikor ezt a hivatást választotta?
Világéletemben erre a pályára készültem. Voltak nagyon romantikus elképzeléseim arról, hogy ez milyen szép lehet, de ezeket a valóság túlszárnyalta. Megéreztem, milyen közel lehet kerülni a tanításon és az irodalmon keresztül valaki máshoz, és hogy ez mennyire lélekemelő a tanári oldalról is. Érdekes tapasztalat, hogy a szülőkkel több konfliktusom volt, mint a gyerekekkel.
A pályakezdéséhez képest mi a legnagyobb változás?
