Annyira szegény volt, amennyire csak a valóságban és az orosz regényekben szoktak lenni az emberek. Fűtetlen kalyibában aludt, almán és teán élt, a társadalom peremén. Később, amikor már nem volt olyan nagyon szegény, élete legboldogabb éveinek nevezte ezt az időszakot.

“Hinni kell abban, hogy rendeltetésünk van” – magyarázta a kislányainak.

Fűtötte a lelkesedés, hogy tanulhat. Férjhez is különös vonzalomból ment, jövendőbelijét ugyanaz a gondolatkör foglalkoztatta, mint őt: a Becquerel-féle sugarak elmélete. A csendes lakodalom után biciklivel indultak nászútra, majd évtizedeken át dolgoztak egy pajtában, visszhangtalanul. Gyereket neveltek, minden munkát elvállaltak, éjszakánként kísérleteztek.

A rádium hatását saját testükön vizsgálták, karjukat, mellkasukat égették, majd szűkszavú jelentésben rögzítették, hogyan hat az elem az élő szövetekre. A világ rávetette magát a rádiumban rejlő üzleti lehetőségre, a házaspár, Marie és Pierre Curie azonban nem sokat értett az üzlethez. A Nobel-díjjal járó tiszteletdíjat egy korszerű laboratórium berendezésére fordították, ám a végzet megtagadta tőlük, hogy együtt kutathassanak tovább, Pierre-t halálra gázolta egy lovas kocsi.

Marie felnevelte a gyerekeket (Irene lányuk később ugyancsak Nobel-díjas lett), szoptatott, ebédet főzött, tanított a Sorbonne-on, kopott ruhájában röntgen-kocsival járta a frontot az első világháborúban. Haláláig mindenféle védőfelszerelés nélkül, napi tizenkét órát dolgozott.

Mi sugárzik ebből az életútból? Ami még a rádiumnál is milliószor erősebb?

Miközben Rácz Zsuzsa kéziratát olvasom arról, hogy hová tűnnek a nők a tudományos életből (16. oldal), órák óta tart a királynő platinajubileumi ünnepsége. A YouTube népe élőben követi, a helyszínen huszonkétezren. Amikor Katalin hercegné felbukkan a páholyban, virtuális és forró tenyereket ütnek egymáshoz világszerte. Mi mozgatja őket?

Egy tudósnő, egy hercegné csodálóinak halmaza nem (vagy csak részben) fedi egymást. Az “erőfeszítés nélküli tökéletesség” világában az embereket erősekre és gyengékre, sikeresekre és lúzerekre osztják.

Attól tartok, ha Marie Curie ma élne, az utóbbiak közé tartozna. De csendes, következetes munkájának köszönhetően előbb-utóbb törvényszerűen felvillanna a félhomályban egy élet értelme és tartalma.