Szinte mindig vidám nagymamám nem volt kifejezetten aprólékos, a sütiket például emlékezetből sütötte, ráhangolódva az arányokra, még véletlenül sem mért ki semmit dekagrammra. És ha valamiből nem volt otthon, nem lett ideges, hanem érzésből helyettesítette valami hasonlóval, és láss csodát, a sütemény mindig finom lett.
Nagymamám hirtelen felindulásból átrendezte a szobákat is, ha úgy tartotta kedve, és ez viszonylag gyakran történt meg. Ettől a mutatványtól pár pillanatra teljesen úgy tűnt neki, hogy új házban lakik, így széles jókedve kerekedett. Mondjuk, ha úgy alakult, másnap simán visszarendezte, nagyapám pedig csak fogta a fejét.
Gyakran aggódó nagyapám ugyanis előre szerette tudni mindig, hogy mi történik vele. Mondjuk, hogy melyik szobában hajthatja épp álomra a fejét. Vagy talán egy új lakásban? Nem volt spontán ember, mindent megtervezett. Naplót vezetett precízen, és nem hiszem, hogy valaha megfogalmazta volna, de ilyesmik adták a szilárd alapjait az amúgy zsúfolt és változatos hétköznapjainak.
Még huszonéve egy jóbarátom megkérdezte tőlem, hogy mi az öt- és tízéves tervem, és én nem tudtam felelni a kérdésére. És még véletlenül sem azért, mert semmi tervem nem volt, ám nem volt kőbe vésve. Azt hiszem, én, illetve a generációm már akkor éreztük, hogy új szelek fújnak a divatban, és gyakran jobb, ha nyitottan, ösztönösen állunk az élet dobta helyzetekhez, lehetőségekhez, és nem csak a nappali bútorzata terén… Most pedig a mindenkit megviselő pandémia, a szomszédos háborús helyzet idején talán végképp érdemes lazítani az önmagunkkal szemben támasztott elvárásokon. (Cikkünk a 16. oldalon)
Nyilván sokan vannak, akiknek még így is a tervezett út a könnyebb, de tény, hogy manapság az alkalmazkodóképesség, a rugalmasság még inkább felértékelődött. Ahogyan az is, hogy ha dühösek vagyunk, ha valami fáj, ha valamin felháborodunk, annak mind-mind merjünk hangot adni, legyen magunkban hitünk és bizalmunk, és erre tanítsuk a gyerekünket is. (A tökéletes/en dühös kislányokról szóló cikk az 50. oldalon található.)
És (nem csak) brit kutatók azt is tanácsolják, hogy érdemes a hatodik érzékünket is komolyan venni. Persze csak amennyire spirituálisan nyitottak vagyunk. Mindenesetre egy próbát megér. Mama is azt mondta a papának, hogy álmában jött a jel, hogy kell egy új vitrin, mert az bevonzza az új házat, és nem kell kidobnia az anyósa kávéscsészéit. (A hatodik érzékről szóló cikkünket a 30. oldalon találják.)