Nemrégiben valaki készített róla egy videót, amint éjjel táncra perdül Beverly Hills-i otthona felé menet. Al Pacinót nyolcvankét esztendősen nem érdekli, ki mit gondol róla. Éppen eleget letett az asztalra. Legendás alakítása A keresztapa című gengsztertrilógiában ötven év távlatából is lenyűgöző élmény. És az csak a harmadik mozija volt!
A napokban újra megnéztem minden idők legzseniálisabb amerikai filmeposza, A keresztapa első részét, és meglepve tapasztaltam, hogy ami húszévesen még zavart, tudniillik, hogy borzasztó lassan, ráérősen hömpölyög a történet, az most mennyire megnyugtatóan hat rám. Alig vártam, hogy a kamera újra megpihenjen Michael Corleone, az ifjú maffiaörökös arcán, konstatáltam, ahogy szép lassan szívódik fel a korrupt rendőr ökle okozta véraláfutás a szeme alatt – mert a rendező, Francis Ford Coppola figyelme erre az apró részletre is kiterjedt –, szóval néztem Al Pacino olajos bőrét, álmos barna őztekintetét, amelyben időnként félelmetes szikrák gyúltak, és az a benyomásom támadt, hogy a filmtörténet eddigi legnagyobb színészét látom. Pontosan olyan vagányul és eltökélten „bandukolt a szicíliai tájban”, ahogy azt Coppola elképzelte, amikor a forgatókönyvet lapozgatta. Többek közt ezért is ragaszkodott annyira a kezdő színészhez, akinek már a pedigréje is megtetszett neki. Al Pacino nagyszülei ugyanis pontosan abból a szicíliai városkából, Corleonéból vándoroltak ki Amerikába a múlt század elején, amelynek nevét a filmbéli maffiacsalád viselte. Coppola bízott az ösztöneiben, és nem bánta meg. Ez az alacsony, csúnyácska fiatalember a maga harminckét évével olyan klasszist utasított maga mögé emblematikus alakításával, mint Marlon Brando a Corleone családfő szerepében. Na jó, ez túlzás, de a filmkritikusok szerint is egyenrangú partnere volt az 1972-ben már legendának számító színészóriásnak. Elgondolkodtató, vajon mit láthattak a vásznon azok a producerek, akik az első, még vágatlan képkockák után a hajukat tépték kétségbeesésükben, és azt követelték, Coppola váltsa le Al Pacinót Michael szerepéről. Nem értették, mit keres ez az ismeretlen tökalsó a vásznon, szívesebben láttak volna helyette egy délcegebb, híres színészt, mint például Warren Beatty, Robert Redford, de szóba jött még a szerepre Jack Nicholson, Dustin Hoffman, illetve a szintén pályakezdő Robert De Niro is. Coppola azonban ragaszkodott a döntéséhez, és kitartóan harcolt Pacinóért. Al később elárulta egy interjújában, hogy a rendező levetítette neki akkor ezeket a jeleneteket, de ő semmi kivetnivalót nem talált bennük. Pontosan így álmodta meg a figurát. Tépelődőnek, az óhaza és az Újvilág között ingadozó, kissé talányos, zárkózott fiatalembernek, aki lélekben küzd ugyan a gengszterörökség ellen, ám részben a körülmények alakulása miatt végül kénytelen átvenni apjától a család vezetését.
Franco Cittivel A keresztapában
„A keresztapa első részében arra törekedtem, hogy talányos figurát teremtsek. Egy igazán rejtélyes alakot. Olyat, akiről a néző nem tud meg valójában semmit. Ha megfigyeli Michaelt, ahogy magába zárkózva, valamiféle transzban jár-kel, az a benyomása támad, mintha a feje folyton tele lenne különös gondolatokkal – így akartam megjeleníteni. Úgy éreztem, ez adja vissza legteljesebben a drámaiságát, ez az a jellemvonás, amely kellően drámai karakterré teheti. Ha nem így játszottam volna el, ellaposodott volna a figura. A legnehezebb alakítás volt, amelyet valaha elvállaltam” – nyilatkozta az életét meghatározó szerepről.
Az idézet talán azt is érthetővé teszi, miért nem ugrált a boldogságtól a pályakezdő színész, amikor játékáért Oscar-díjra jelölték. Kikérte magának, hogy csak a mellékszereplő kategóriára találták megfelelőnek, és nem ment el a díj átadóra, amivel nem kis becsvágyról tett tanúbizonyságot. Mondjuk, Brandóval sem járt jobban a filmakadémia a főszerepért neki ítélt díjjal, ő ugyanis egy indián lányt küldött maga helyett, hogy olvasson fel egy tiltakozó beszédet az őslakosok méltatlan hollywoodi ábrázolása miatt. Mindez azonban csak feledhető közjáték, eltörpül a jelentősége amellett, hogy Al Pacinónak ettől kezdve magasan ragyogott a csillaga. Kapkodtak utána a rendezők, megtehette, hogy a következő tíz évben olyan főszerepeket utasítson vissza, mint például a Kramer kontra Krameré.
