Természetes, hogy tartunk a kóroktól, és aggodalommal töltenek el bennünket a különféle tünetek. Nem mindegy azonban, hogy a félelmek mekkora mértékben hatnak ránk. Mikor kóros ez a fajta ijedelem, és mitől alakul(hat) ki valakiben?
A férfiakat és nőket egyaránt érintő hipochondria, más néven hipochondriázis vagy betegségszorongás-zavar olyan állapot, amikor valós vagy vélt testi panaszok kerülnek a középpontba, miközben jelentős szervi probléma nincs a háttérben. A fókusz tehát nem a betegségeken, hanem az attól való kóros félelmen és a szorongás okozta panaszokon van.
Apró jelek = nagy baj?
„Pár évvel ezelőtt egy jógaórán csuklófájdalmat éreztem, majd miután egy reggel arra ébredtem, hogy fáj a derekam, összekapcsoltam a kettőt, és azt gondoltam, ez valami komoly dolog – meséli Anna. – Hiába mondta a környezetem és a háziorvos, hogy ez az ülőmunka következménye és tornázzak, nem hallgattam rájuk, a fejembe vettem, hogy alaposan kivizsgáltatom magam. A harmincas éveim elején jártam, és megijedtem, mert korábban nem volt olyan gondom, amit gyógyszerrel ne lehetett volna elmulasztani. Felmentem az internetre, és az ízületi betegségen át az inzulinrezisztencián keresztül a rákig mindent találtam a panaszaimra. Jártam többféle szakvizsgálaton, sehol sem találtak semmit, mégsem tudtam elfogadni, hogy csak az ülő életmód a baj. Addig mentem, míg végül tényleg találtak valamit: kiderült, hogy van egy minimális hormonszint-ingadozás a pajzsmirigyemben, ami gyógyszerrel karbantartható. Örülök, hogy fény derült erre, talán úgy érzem, nem volt hiábavaló a sok vizsgálat, miközben jó érzés, hogy van egy csomó papírom arról, nincs semmilyen betegségem. Azóta is ha felmerül nálam valamilyen testi panasz, nem tudom elintézni annyival, hogy majd elmúlik, hanem muszáj utánamennem.
Édesanyám is ilyen, nálunk ez családi minta, de egyben tudatosság is, amit valószínűleg a nagymamám korai halála, aki sajnos nem figyelt oda eléggé az egészségére, a családban található krónikus betegek és édesapám kiskoromra tehető kórházi tartózkodása, valamint az ottani gyakori látogatások idéztek elő. Kialakult bennem egyfajta szorongás a betegségekkel kapcsolatban, és bár nem ez határozza meg a mindennapjaimat, az átlagnál jobban odafigyelek a testem jelzéseire, és ha valami nem stimmel, azonnal indulok is orvoshoz.”
Diagnózisfüggők
A hipochondriának két típusa van: a betegségfóbia, vagyis nyugtalanság a betegség kialakulásától, valamint a betegségmeggyőződés, amikor az egyén gondolatai egy adott kóros állapot elszenvedése körül forognak állandóan.
A nagyfokú aggodalom mellett észrevehető, hogy az érintett már a legapróbb tüneteknek is nagy jelentőséget tulajdonít. Alaposan utánajár, utánaolvas egy-egy panasznak, majd a feltételezett betegségnek, így bár nagyon informált, tudásával többnyire önmagának okoz riadalmat. Állandóan szorong az egészsége miatt, bizalmatlan az orvosokkal szemben, akik sosem találnak semmi betegséget, amivel magyarázhatók lennének a tünetek. Ha mégis kialakul náluk esetleg valamilyen megbetegedés, az jellemzően enyhe lefolyású.
„A betegségszorongásban érintett emberek súlyos kórtünetként gondolnak a különféle testi érzéseikre, a testükön megjelenő elváltozásokra, és képesek félreértelmezni a szakemberek meghatározásait is – magyarázza Sarkadi Bálint, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. – A legnagyobb nehézség az, hogy a hipochonderek szinte biztosak abban, hogy fizikai betegségben szenvednek, ezért sok esetben teljesen visszautasítják a pszichológiai kezeléseket. Van egy szükségletük (pozitív diagnózis), de mivel azt nem kapják meg, fenntartó tényezővé alakul a folytonos orvoshoz járás.”
Okok és kiváltó tényezők
„Nehéz meghúzni a határt az egészséges aggódás és a szorongás között, főleg, hogy vannak, akik egy kisebb testi tünetnél is a legrosszabbra gondolnak – mondja dr. Vernes Réka, háziorvos. – Ez a félelem sokaknál gyerekkorban alakult ki, például úgy, hogy valaki akkor kapott igazi figyelmet, ha beteg volt, vagyis jobban reagáltak a szülők a fizikai tünetekre, netán családi szokásként jelent meg a betegség erősítése. A hipochondria gyökerei egészen idáig visszanyúlhatnak.”
„Ha a családon belül ilyen szinten jelen van a betegszerep megerősítése akkor, amikor egy gyerek izgul az iskola vagy a rá váró dolgozat miatt, elintézik ennyivel a félelmeit a szülők: »Ne aggódj, sikerülni fog!« Ha viszont fáj a hasa, mert annyira stresszel, akkor otthon maradhat, a szülő is mellette lesz és elhalmozza, vagyis megerősíti abban, a testi tünetekkel fontosabb foglalkozni, mint a lelkiekkel – hívja fel a figyelmet az összefüggésre a szakpszichológus. – Ezzel ki tud alakulni egy olyan gondolatmenet az egyénben, ha baja van, például fáj a feje, akkor szeretetet és törődést fog kapni. Egy másik gyakori magyarázat a hipochondriára egy olyan korábbi állapot, amelyben sérült a biztonságérzet. Érdemes átgondolni, mi történt a múltban: gyerekként láttunk komoly beteget, halálesetet a családban? Átéltük egy kortársunk elvesztését? Túlzottan aggódtak értünk, óvtak minket a szüleink? Persze nemcsak a gyerekkorból eredeztethető a hipochondria, kialakulhat abban a korban is, amelyben egy hozzánk közel álló személy volt beteg, vagy hunyt el. Az ő életkorához közeledve beindulhat nálunk is a szorongás.”
