Gyermekkori nyaralásaim során mindössze egyszer emelkedett húsz fok fölé a víz hőmérséklete, a jó hírt azonnal bemondták a hangosbemondón. Rendes körülmények között tizenhét fokos vízben szeltem a hullámokat. Mindebből tán kiderül: nem a Balatonon. Pedig a nagypapám mindent megtett, túl a hetvenen jogosítványt szerzett, majd egy Trabantot, és valamilyen rejtélyes módon egy telket is Balatonföldváron. Lehet, hogy a három esemény között nem volt semmiféle összefüggés, elmémben mégis együtt raktározódtak el, ahogyan a családi kupaktanács 1978-as döntése is: a gazos, meredek telekre, ahová a Trabant alig bírt felkapaszkodni, épüljön egy víkendház!

Szüleim halkan vétóztak, ők inkább kempingeznének, a gyerek tanuljon nyelveket, lásson világot! Nagyapám eltolta magától a főtt kukoricát, az aszkétaélet vad, szívfájdító látomása ragadta meg a képzeletét, mi pedig sóvárogva kémleltük a messzeséget, máris indultunk volna a kontinensen átívelő zarándokutunkra. A víkendház sohasem épült fel.

Így láttam világot Usedom szigetén, sokáig ugyanabban a kempingben a Balti-tenger partján, az endékás gyerekek és a jeges hullámok zord társaságában, miközben az osztálytársaim meghitt, lángosszagú vakációikat töltötték a magyar tengernél.

Felnőtté válásom és a Zimmer Feri korszak nagyjából egybeesett a lehetőséggel, hogy még egyszer dönthettem az örökségként rám szálló földvári telek sorsáról. A Trabantnál valamivel fürgébben, de kifulladva kapaszkodtam fel a gazos emelkedőn, majd belehörögtem a telefonba: eladom! Az árából folytattam zarándoklataimat, az elágazásnál újra és újra Bécs felé kanyarodtam.

A Balaton fekete lyukként tátongott gyermekkori emlékeim térképén, éberen és tudatosan felejtettem el, ahogy a hazáját felejti el az emigráns. A sok idegen tengerpart, üdülőhely, nagyváros hömpölygő élményáradata gondosan elfedte a Balaton alakú lyukat, mígnem tavaly nyáron nem bírtam tovább, elindultam Földvár felé. Európai üdülőhely várt rám fesztiválokkal, kerékpárutakkal, kitűnő éttermekkel. (16. oldal) És persze romantikus retró zarándokhelyekkel. A strand családias, árnyékos, homokos. S akinek nincs itt nyaralója, szépen leül egy padra a sétányon, szemben a Balatonnal, sütkérezik. Mintha otthon lenne.