Valószínűleg nem meglepő, hogy a mentális egészségünk egy adott spektrumon mozog. Sajnos azonban a mentális egészségi állapot felmérése – akárcsak más, fizikai állapotunkra vonatkozó orvosi vizsgálat, konzultáció – legtöbbször nagyon fekete-fehérnek tűnik: vagy depresszióban/szorongásos zavarban/stb. szenvedünk, vagy nem. Holott a mentális egészség ritkán ennyire egyértelmű. Hogyan lehet tehát észrevenni a napi alaphangulatban bekövetkező finom változásokat, amelyek azt jelzik, hogy rossz irányba megyünk, és szükségünk lenne némi támogatásra, vagy irányváltásra?
Ha időben felismerjük és komolyan vesszük az apró jeleket, elébe mehetünk a nagyobb bajoknak. Fontos megjegyezni, hogy személyiségjegyeinktől is nagyban függ, az alábbiak közül számunkra melyek számítanak vészjóslónak, és melyek azok, amelyek teljesen „normális” részei a mindennapos működésünknek. Bizonyára elég jól ismerjük már magunkat ahhoz, hogy el tudjuk dönteni.
Nehezünkre esik a koncentráció, folyamatosan „kattogunk” valamin
Ha állandóan elkalandozunk, és több napja történt beszélgetéseken, vitákon, kellemetlen súrlódásokon jár az eszünk, az annak a jele lehet, hogy túlzásba visszük a rágódást, és elkezdtünk negatív gondolkodási mintákat kialakítani. Feltéve, ha ez a jelenség korábban nem volt ránk jellemző. Ez akár ismétlődő önkritikaként is felszínre törhet, például azt gondolhatjuk, hogy „nekem van mindig a legnagyobb pechem a világon”, vagy hogy „nekem soha semmi nem sikerül”.
Ezekben az esetekben érdemes visszafejteni, hogy mikortól indultak ezek a negatív gondolatok, van-e valami konkrét esemény, élmény, amihez köthetők, illetve feltenni a kérdést önmagunknak, hogy mi kellene ahhoz, hogy véget vethessünk nekik. Az egyszeri vagy szórványos gondolatok miatt még nem kell azonnal feltépnünk a pszichológus ajtaját. De azok a gondolatok, amelyek tartósak, gyakoriak, stresszt okoznak, zavarják a működésünket, és hiába tudatosítjuk a létezésüket, nem tudunk szabadulni tőlük, bizony már terápiás igényt jeleznek.
Egyre több időt töltünk a múltban
Ha azon kapjuk magunkat, hogy folyton a múlton filózunk, és vagy visszasírjuk azokat az időket, vagy azzal töltjük az időt, hogy képzeletben korrigáljuk a réges-régi hibákat, duzzogunk az ellenünk elkövetett vélt vagy valós sérelmeken, ez annak a jele lehet, hogy elégedetlenek vagyunk a jelenlegi mindennapokkal, és nem bízunk eléggé saját sorsformáló erőinkben. Mindezek a mentális egészségügyi kihívás előhírnökei is lehetnek. Ha gyakran álmodozunk egy adott, múltbéli pillanatról, akkor bontsuk ki, hogy mi az, amiről úgy érezzük, hogy most hiányzik az életünkből, és készítsünk tervet a jelenlegi helyzet elfogadására és a jövőbeli célok elérésére. Ha múltbéli eseményeken rágódunk, vizsgáljuk meg azt, hogy jelen életünknek melyik aspektusára voltak azok negatív hatással, és a mostani helyzetből hogyan tudnánk kihozni a maximumot.
Egy cél lebegjen a szemünk előtt: hogy elégedettebbek legyünk azzal, ahol vagyunk és ahová tartunk.
A legapróbb hibák is a frusztráció érzését keltik bennünk
Akár mi magunk, akár a környezetünkből bárki elkövet egy aprócska hibát, és mi máris kikészülünk vagy a plafonon vagyunk? Középső polc bal térfél helyett középső polc jobb rekeszbe tette vissza életünk párja az olívaolajat, és mi ennek láttára robbanunk? Benne maradt egy vesszőhiba a prezentációnkban és máris összezuhanunk? Ha ezek az apróságok mostanában indokolatlanul nagy érzelmeket, indulatokat váltanak ki belőlünk, de túl régóta fennállnak ahhoz, hogy az aktuális hidegfront miatti ingerlékenységnek tudhassuk be őket, érdemes benyomni a szünet gombot, és megvizsgálni, mi is zavar bennünket igazából. Lehet, hogy túlterheltek vagyunk, lehet, hogy a körülmények keserítik meg az életünket. Még ha nem is tudunk ezen változtatni, sokat segíthet a lelki jóllétünkön, hogy a konkrét okokkal tisztában vagyunk, és nem vetítjük ki mindenfelé a frusztrációnkat. Ha viszont kezelhetetlenné válik a helyzet, mindenképp kérjünk szakértői segítséget (és emellett kipróbálhatjuk például a sétameditációt).
Kiemelt kép: Getty Images
