Évek óta a SUHANJ! Alapítvány egyik arca vagy, idén azonban új szerepkörben próbálhattad ki magad. Milyen a háttérfolyamatokban is részt venni?
Kommunikációs munkatársként dolgozom az alapítványnál, tavaly szeptember óta kezelem a social média felületeket, idén januártól pedig már a teljes marketingkommunikáció az én feladatom. Mindenképpen áldás, hogy több mint 11 éve vagyok az alapítványnál, hiszen rendszeresen képviselem őket futóversenyeken, különböző rendezvényeken. Ismerek már itt mindent és mindenkit, és mivel kezdetektől azonosulni tudtam a küldetésükkel, könnyebb volt átvenni a kommunikációs feladatokat és hitelesen képviselni az ügyünket bármilyen platformon. Futórendezvényektől a SUHANJ! kölykök programig, amiben van pl. úszásoktatás, tornázás fogyatékkal élő és ép gyerekeknek, sokféle lehetőséget nyújtunk a közös sportolásra. Úgy érzem, az integrált munka világában megtaláltam a helyemet, a kollégáim egyben a barátaim, akikkel munkaidőn túl is szívesen találkozom.
Mi jelentett számodra kihívást ebben a feladatban?
Sokkal komplexebb a munka, mint gondoltam, van feladat bőven. Egészen 2020 márciusáig egy multi cégnél dolgoztam. Pont a vírushelyzet elején hagytam ott a munkahelyemet, mert egy kicsit belefáradtam a nagyvállalati pörgésbe és azt gondoltam, hogy most inkább egy ideig jöhet az influenszerkedés full time-ban. Jöttek is szépen a felkérések, tulajdonképpen betelt a 2020-as naptáram, amikor betört a Covid… Bár továbbra is influenszerkedem, az elmúlt két év nyilvánvaló okokból gyengébben sikerült, és már kezdtem aggódni, hogy merre tovább, amikor lehetőségem nyílt az SUHANJ! alapítványnál dolgozni. A multi cégnél szerzett tapasztalataimat, illetve az angol nyelvtudásomat szerencsésen be tudtam építeni a mostani munkakörömbe. A vírushelyzet és a lezárások nyílván az alapítványt is erősen érintették, még csak most kezdünk, merünk óvatosan visszatérni az offline életbe, és a közösséget újra felépíteni. A tavaszi futásokon (pl. Vivicitta) még kevesebben voltak a megszokottnál, de azt látom, hogy szépen lassan visszarázódnak az emberek a régi kerékvágásba, és részt mennek venni nagyszabású rendezvényeken.
Úgy tudom, hogy handbike-kal te is készülsz már a következő külföldi maratonodra…
Bizony, gőzerővel! Szeptember 25-én lesz a Berlin maraton, amire az előző évekhez képest megugrott fogyatékkal élő jelentkezők aránya, 4 magyar handbike-os is indul majd a versenyen. Nekem nem lesz teljesen újdonság, hiszen már vettem részt Berlin maratonon, de szeretem a várost, ezért szívesen megyek megint.
Egészen elképesztő, hogy a Tiszta szívvel című filmnek mennyire kitart az ereje, hiszen a mai napig rendszeresen hívnak műsorokba, eseményekre. Szívesen mész?
Abszolút! Thuróczy Szabival és Tillával is nagyon jó a viszonyom. Épp előtted beszéltem Attilával, hogy a közelben játszák a filmet, hívott, hogy van-e kedvem elmenni a vetítést követő beszélgetésre. Életem egyik legnagyszerűbb élménye volt ebben a filmben valódi kerekesszékesként szerepelni, és a mai napig jólesik az a rajongás, ami körbeveszi a filmet. Egyébként a futóversenyeken is kedvesen mindig úgy konferálnak fel, hogy „Fenyvesi Zoltán művész úr, a Tiszta szívvel című film főszereplője”.
Színész, paramaratonista, influenszer, reklám- és partiarc, kommunikációs szakember… melyik vagy leginkább?
Viccesen azt szoktam mondani, hogy mindenes és minden is. Leginkább Zoli.
Forgatsz mostanában valamit?
A Covid előtti időszakban szerepeltem a Tanár című tévésorozatban, és forgattunk néhány klassz reklámfilmet is, viszont a vírushelyzet óta megváltoztak a castingok. Nem vagyok az a típus, aki szeret arctalan válogatásokra videókat küldözgetni magáról, mert szerintem kerekesszékesként egy élő bemutatkozás sokkal inkább hatásos tud lenni, mint egy amatőr módon felvett, lakás sarkaiban zoknit dugdosó homevideó, amit utána válaszra se méltatnak. Ha felkérnek, szívesen szerepelek, de nem futok forgatások után. Mondjuk ismerősöktől hallottam, hogy az egyik nagy főzős vetélkedőbe keresnek kifejezetten kerekesszékest, de sajnos ők még nem találtak meg, pedig az egy izgalmas projekt lenne… Habár nem vagyok egy konyhatündér (és mivel vegetáriánus vagyok, a húsnak még a látványát, érintését se bírom), biztos felkészülnék rá, egy tök érdekes kihívás lehetne.
Az Instagramodon láttam, hogy igyekszel pótolni az elmaradt utazásokat. Merre jártál?
Az elmúlt két évben azt éreztem, hogy nagyon be vagyok zárva, pedig előtte rengeteget utaztam. 2020. ugye szinte teljesen zárva, aztán 2021-ben még eléggé kacifántos volt kijutni egy külföldi kirándulásra, így akkor csak Berlinbe utaztam nyáron. Ott és akkor tudatosult bennem újra, hogy
az én lelkemnek kell, hogy szabadon jöhessen-mehessen a nagyvilágban.
Így jött 2022 januárjában London, ahol rájöttem, hogy nem vagyok már az a 20 éves, aki szombat hajnalban kiruccan pár országgal odébb, majd vasárnap vissza úgy, hogy pénteken illetve hétfőn dolgozik, és zéró pihenést nem hagy magának a hétvégén. Jólesett ugyan a környezetváltozás, de az is világos lett számomra, hogy ötnapos munkahét után muszáj a pihenés. Tavasszal Barcelonára ezért már egy kicsit több időt szántam. Ha úgy vesszük, ez amolyan korai nyaralás lett, mert ott már áprilisban több mint 30°C volt a hőmérséklet, így sikerült a napon leégnem, érdekes módon a lábamon még azóta is megvan a nyoma. Jó lenne valahova még kijutni ezen a nyáron, gondolkodtam tengerparton és az északi országokon, mert nem szeretem a hideget, de nyáron azért elviselhető a hőmérséklet. Spórolós típus vagyok, fontos, hogy viszonylag jó áron legyen a szállás, de a helyi ételeket azért nagyon szeretem megkóstolni.
A maraton előtt van még valamilyen bakancslistás terved a nyárra?
Hatalmasokat tervezni nem merek, most inkább kicsit úgy vagyok vele, hogy a Covid után jó lenne megtalálni azt a work-life balance-t, azaz egyensúlyt – amit a multik is nagyon szeretnek hangoztatni –, hogy jól érezzem magam a munkában, a szabadidőmben, itthon és külföldön is. Próbálom újra megtalálni azt a határt, hogy eleget legyek együtt a családommal, barátaimmal, de mégse csináljak egyetlen hétvégére 8000 programot. Minden évben részt veszek a Sziget Fesztiválon, ez nálam már hagyomány, de fontos, hogy közben maradjon idő arra is, hogy csak önmagam legyek, és ha úgy esik jól, maratonban nézzek több évadot a kedvenc sorozatomból, lehúzott redőnnyel.
A Covid rámutatott arra, hogy mennyire fontos a self-care, röviden: törődjünk saját magunkkal az élet minden területén.
Azt gondolom, hogy alapjáraton nagyon társasági ember vagyok, de az elmúlt időszakban azt vettem észre magamon, hogy hamarabb lemerülök, és kevesebb időt töltök másokkal. Felülíródtak azok a régi megfelelési kényszereim, hogy minden bulin végig ott legyek. Fővárosiként egy budapesti rendezvényre könnyebb odajutni, mint mondjuk egy vidékre, akár Balaton Soundra, ahol az utazásszervezésen túl, külön figyelnem kell az akadálymentességre is.
Mindenre van B-terved?
Már nem zavar, ha valamit kihagyok, fordult a kocka és megtanultam priorizálni. Közeledik a 30. szülinapom – nem tudom, te mennyire hiszel horoszkópokban, de én igen – és az oroszlán énem vetekszik az új énemmel: milyen jó lenne egy hatalmas bulit csapni és sok embert meghívni vs. biztos, hogy most jó ötlet-e ez? Abból a szempontból irigylem a tavaszi és az őszi gyerekeket, hogy könnyebb akár kinti vagy benti ünneplést szervezni, ezzel szemben nyáron mindenki ezerfelé van, utazik vagy nyaral valahol. A baráti köröm elég integrált, ezért részemről plusz házi feladat akadálymentes helyszínt találni, hogy mindenkinek megfeleljen. Egyszer már megtörtént, ezért nem alaptalan az a félelmem, hogy szervezek egy nagy bulit és szinte senki nem tud eljönni, így lehet, hogy idén inkább több, kisebb vacsoraparti lesz a megoldás.
A képeket Fenyvesi Zoli bocsátotta renelkezésünkre
