Hogy teltek az elmúlt hónapok? 
Az életem nagyjából két évvel ezelőtt 180 fokos fordulatot vett, amikor örökbefogadtuk Blankát, a kislányunkat. Per pillanat GyES-en vagyok és még csak alkalmi munkákat vállalok, de bevallom őszintén talán sose voltam még ennyire fáradt, mint most. Rengeteg boldogsággal jár, de nagyon intenzív a gyerekes élet. Igyekeztem ezt az időszakot tudatosan felhasználni, babagondozás mellett tanfolyamokat végeztem. A székesfehérvári Vörösmarty Színház színésznőjeként alkalmazott vagyok, így  normál esetben annak az esélye, hogy bármilyen képzésre beiratkozzak és végig is csináljam, nagyjából a nullával egyenlő, hiszen évad közben nem tudom tuti fixre azt mondani, hogy nekem minden szombat vagy péntek jó… Színészként ránk annyira más szabályok érvényesek az időbeosztást illetően, a legtöbb hétvégénk, sőt gyakran az ünnepnapok is foglaltak, hogy egyszerűen azt éreztem, minden ilyen ajándék pillanatot ki kell használnom. 

Milyen képzést választottál? 
Ó, többet is! Már Blanka érkezése előtt elkezdtem komolyabban tanulni a család- és rendszerállítást, mert ez a téma mindig is érdekelt. 25 éves koromban egy nagy szerelem, illetve szakítás után mély ponton voltam, ekkor kezdtem el keresni az élet értelmét és azt, hogy mivégre vagyunk itt a Földön?  Elindultam egy teljesen más úton, amit még nem neveznék spirituálisnak, de mondjuk úgy, nyitottam az ezotéria felé. Lépésről lépésre haladtam, sok mindent kipróbáltam, sok könyvet elolvastam és ennek az útnak az egyik állomása a családállítás. Mai fejjel már tudom, hogy nagyon sokféle technika létezik és szerencsések vagyunk, mert mindezek elérhetőek, alkalmazhatóak. Aki tudatos és már „felébredt”, használhatja ezeket a csodás módszereket, és én hiszek abban, hogy legbelül mindenki megérzi azt, mi az ő útja, mi segít neki a legjobban az elakadásaiban.

Múlt héten strandoltak is Blankával

Nekem a Théta healing és a családállítás hozott nagyon látványos fejlődést az életembe, ki tudtam pucolni rengeteg korlátozó hiedelmet és kezdtem magamra találni. Persze mindig jön egy újabb hagymahéj, és amikor azt hisszük, hogy felkészültünk, megtanultuk a leckét, máris jön a próbatétel. Maximum rövid ideig szusszanhatunk egyet, hogy felkészüljünk a következő feladatra, és az a tapasztalatom minél többet tudunk, annál hatványozottabban érkeznek a megoldanivalók, mert ahogy fejlődünk, bővül eszköztár és így már fajsúlyosabb dolgokkal is elbírunk.

A párod nyitott erre az útra, vagy úgy van vele, hogy ez a te dolgod, te módszered?
Hullámzó, van olyan időszak amikor nyitott, például volt már családállításon, bár szkeptikusan állt hozzá, mégis eljött a kedvemért. Saját megfogalmazása szerint racionálisabban éli az életét, nekem pedig az egyik legnehezebb tanítás az életben elfogadni ezt a fajta különbözőséget, elengedni, hogy akaratukon kívül segítsek másokat. Édesapám fiatalon egy balesetben (elesett a lépcsőn) koponyaalapi törést szenvedett, nagyon gyorsan leépült és többé nem lehetett vele kommunikálni. Tulajdonképpen fel is adta a harcot. Akkor úgy éreztem megszakad a szívem, de az ő halálával tanultam meg azt, hogy nem menthetek meg senkit, aki nem akarja. A gyászfeldolgozás fájdalmas és nagyon hosszú folyamat volt számomra.

Kemény fokozatok ezek, előbb egy nagy szerelem, majd egy szülő elvesztése…
Igen, jól érzed, és ugye nem tudhatjuk, mit hoz az élet. Nyilván az ember összeteszi a két kezét és azt kívánja, bárcsak bizonyos dolgokkal ne kéne szembenézni, de közben azt is el kell fogadnunk, hogy ha belekerülünk egy élethelyzetbe, az soha nem véletlen, hanem rejt magában egy tanítást, egy olyan feladatot, amit még nem oldottunk meg. Bármennyire is könnyűnek tűnik az elmélet, a gyakorlatban beleállni úgy valamibe, hogy azt hitelesen képviseld, pokolian nehéz. Később is volt egy olyan időszak az életemben, amikor úgy éreztem, hogy itt a világvége, de valahol legmélyen, mégis ott motoszkált egy sugallat bennem: minden rendbe fog jönni.

A környezetemben szinte senki nem értette hogyan tudok kitartani,

valójában arról volt szó, hogy a már megtanult módszereknek köszönhetően és egy önvizsgálatot követően elengedtem, és szó szerint „föladtam” az égieknek: minden legyen úgy ahogy lennie kell! Van egy olyan trend a világban, hogy az emberek azt gondolják, bizonyos dolgoknak így vagy úgy, ekkor vagy akkor kell megtörténnie az életben, de nagyon sokan nem gondolnak abba bele, hogy mindenkinek más az útja, lásd gyermekvállalás. Van, akinek a történetében benne van a gyerek, (van akinek csak örökbefogadás útján), van akinek egyáltalán nincs, mert nem akar, de az is lehet, hogy valakinek egyáltalán nem ez a fő feladata, mint például Teréz anyának. Ha nem kapaszkodunk görcsösen a társadalmi elvárásokba, könnyebben kirajzolódik, mi is a mi egyéni feladatunk. 

Mi a helyzet a színházzal? 
2019 óta van egy önálló estem a Dolgok, amiért érdemes élni címmel. Az előadásban felmerül az öngyilkosság téma, és ilyenkor nagyon durván benne van a pakliban, hogy egy gyerek milyen sorsot visz tovább. Mivel ez egy egyszemélyes darab, eléggé szabadkezet kaptam a feldolgozásához és körülbelül a felét át is írtam, így valamilyen szinten gondolkodásmódomat és a spiritualitásomat sikerült belecsempészni. Próbáltam ezzel is reményt adni és irányt mutatni, hogy nem kell a szüleink mintáját követni. Szerettem volna megmutatni, hogy lehet egy ilyen sztoriból is még happy end. Az előadás, olyan volt, mint egy hullámvasút a közönség hol sírt, hol nevetett. Utána a nézők gyakran odajöttek hozzám és könnyes szemmel elmesélték a saját történetüket, hogy hogyan voltak ők érintettek, vagy hogyan tartott számokra tükröt a darab mondanivalója. Ekkor kezdtem el azt érezni, van még valami dolgom azon kívül, hogy színésznőként hatással vagyok az emberekre, és annak, aki nyitott rá, a személyiség-, lélekfejlődésében szeretnék segíteni. A legújabb tervem, – ami akkor tud megvalósulni, ha már Blanka bölcsis lesz -, hogy szeretnék egy interaktív darabot írni, ami szintén mélységeket feloldó csoportterápia hatással bír majd, mert mindezeknek hihetetlen energiája és ereje van! 

A családállítás mellett még egy tanfolyamot elvégeztél, ami szintén kapcsolódik a családalapításhoz, hiszen hivatalosan is szertartásvezető lettél… 
Törekszem a test és lélek harmóniájának segítésére. Rendszeresen tartok családállítást, tevékenykedem női jógaoktatóként –ahol minden óra végére más meditációt, pozitív megerősítéseket találok ki –, és igen, legújabban szertartásvezetőként. Érdekes, hogy a férjem a jógaoktatói képzés után már azt kérte, hogy több tanfolyamra ne jelentkezzek, mert folyton azt látta, hogy állandóan hullafáradt vagyok az éjjeli tanulástól, de azt éreztem, hogy nagyon szeretném ezt csinálni! Annyira lélekemelő, és ha belegondolsz, elképesztően közel áll az eredeti szakmámhoz, hiszen valamilyen formában ez is olyan, mint egy fellépés, csak megvan benne az a plusz, hogy itt egyértelműen minden ott lévő szeretné jól érezni magát. Egy tökéletes, romantikus pillanat, magas rezgésszinten, amit meg lehet segíteni még egy nagyon személyes beszéddel.

Az eddigi szertartásaimra úgy készültem fel, hogy találkoztam és leültem a párral beszélgetni, akik nagyon sok fontos részletbe beavattak engem, így személyre szabott, egyéni beszédeket tudtam írni, ami igazán róluk szólt. Elképesztően jó érzésem volt az utolsó szertartás után, mert az álomesküvő, kültéri álomhelyszínén az esemény előtt öt perccel leszakadt az ég, villámgyors újratervezés után (nyilván nem az eredeti helyszínen), sikerült úgy lebonyolítani az esküvőt, hogy észre sem lehetett venni, nem ez volt az eredeti terv. Sikerült mindenből maximálisan a legjobbat kihozni, a változtatás nem számított, teljesen jelen tudtunk lenni, elmélyülni az esküvő intimitásában. A legkatartikusabb pillanat mégis az volt, amikor a legvégére kisütött a nap, olyan volt akár egy égi jel! Felemelő érzés volt annak tükrében, mekkora utat jártunk be már csak a szertartás alatt is, hogy a végére kiragyoghasson minden. Feledhetetlen számomra az addigra már feleség tekintetén az a megnyugvás, amit a felbukkanó napsugár jelentett, akár egy áldás: most már minden rendben lesz!

Sűrűnek tűnik a programod, mi fér bele még a nyárba? 
Szép lassan visszatérek a színházba. Minden év augusztusában Koronázási Szertartásjátékkal készülünk Székesfehérváron, az idei lesz a 10. és sajnos, úgy tudom egyben az utolsó is. Nagyon hálás vagyok azért, hogy augusztus 19-21. között én formálhatom meg Mária, szicíliai királynét. A Romkertben épített színpadon fantasztikus energiája, hangulata lesz ezeknek az előadásoknak. 

Koronázási szertartásjáték próba Ballér Biankával és Sarádi Zsolttal

A modernebb vagy a klasszikusabb, kosztümös előadások állnak hozzád közelebb? 
Mindig is hálás voltam azért, hogy vidéki színházban játszhatok, mert sokáig a budapesti színházak egy arculatot képviseltek, ezzel szemben a vidéki színháznak egymagában kell kiszolgálni az összes igényt, tehát játszunk musicalt, operettet, drámát, vígjátékot – minden műfajban jelen kell lenni. Szerencsés helyzetben vagyok, mert mindet kipróbálhattam, sőt mindegyikben nagyon sokat játszottam. Ezt a kérdést egyébként én is feltettem magamnak, hogy kosztümös vagy nem? Baromira nehéz lenne választani, mert pont az volt benne a jó, hogy mindkettő megadatott. Ha egy cukrászdába elmész, és minden nap csak krémest ehetsz, akkor lehet, hogy a következő alkalommal egy túrótorta állatira jól esne, hiába imádod a krémest… Ha mindig csak kosztümös darabban játszottam volna, ki lennék éhezve egy modernebb darabra és fordítva. Alapvetően én egy konzervatívabb ember vagyok, de azért nincs annál nőiesebb, jobb érzés, mint amikor egy nagy abroncsos szoknyában vonulhatok, az valami fantasztikus! 

Eleve egy nagyon nőies nő vagy…
Nekem is feltűnt már, hogy például korabeli jelmezt viselnem a világ legtermészetesebb dolga. Sokszor jártam Firenzében és előfordult, hogy láttam egy régi festményt és azt éreztem, hogy a rajta lévő férfit ismerem. Lehet, hogy ez most nagyon furcsának vagy elvontnak hangzik, de elmentem egy karmaasztrológushoz, ő pedig azt mondta, azért tűnhet annyira ismerősnek, mert előző életemben találkozhattam vele. Hiszek abban, igenis több szálon fut össze, hogy én ma ki vagyok, ebben a testben az a lélek, aki hozza a sok előző életes tapasztalatát, generációs szinten pedig az ősök vérvonalát. Ha lenne egy varázspálcám, amivel hatással lehetnék az emberekre, leginkább arra mutatnék rá, hogyha mindenki a saját életével foglalkozna, azt csiszolgatná mint egy kis gyémántot, azzal tehet a legtöbbet. A külvilágon nem tudsz változtatni, csak magadon, illetve a jó példádon keresztül. Sajnos nincs varázspálcám, magamnak is ezt mondogatom. Egyéni felelősségvállalásra van szükség és akkor a sok kicsi összeadódik, ahogy cseppekből a tenger. 

Blankán mennyire látod a saját spiritualitásodat visszatükröződni? 
Képzeld el, nagyon régóta azt éreztem, hogy nekem lesz egy lányom, ami azért fura dolog, mert az örökbefogadásnál nem jelöltük meg, milyen nemű babát szeretnénk. Teltek az évek, nagyon sokat vártunk, aztán egyszer csak jött egy olyan „AHA- élmény”, hogy egy nagyon bölcs lélek készül leszületni hozzám, akihez még nekem kell fejlődnöm. Végül megérkezett, hihetetlenül boldog voltam! Pár hónaposan, amikor rám nézett, és már nonverbálisan kommunikálunk, emlékszem egy különleges pillanatra, amikor az egyik percben olyan volt mintha egy bölcs öregember nézne rám, majd egyszer csak váltott a tekintete és újra visszajött a kisgyerek. Blanka elmúlt 2 éves, de azóta is sokszor van ilyen „rámnézése”. Az elfogadás és a türelem számomra egy életen át tanulnivaló, hiszem, hogy azért vagyunk itt, hogy fejlődjünk. Istenem, annyira várom már azt, amikor tényleg, úgy igazán fogunk tudni beszélgetni! Addig is igyekszem őt minél több csodába bevonni, és megmutatni milyen sok jó dolog van a világban. 

A közösségi médiás oldalaidon is ezt sugallják a bejegyzéseid… 
Igen? Ennek őszintén örülök, igyekszem az online jelenlétemet céltudatosan használni! A Facebooknak köszönhetően találtam rá újra, még sok-sok évvel ezelőtt egy Amerikában élő ismerősömre. Később Fejes Éva írónő, gimnáziumi barátnőm tanácsára létrehoztam a hivatalos profiljaimat is. Nem akartam kényszert vagy kötelezettséget, de szerencsére nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett. Eleinte azért ódzkodtam a Facebook jelenléttől, mert amikor pár éve bekerültem a legnagyobb magyar napi sorozatba, a hivatalos oldalukon egy a karakteremet megjelenítő poszt alatt, hozzászólásokban kaptam hideget, meleget… olyan szinten letaglózott a kommentek stílusa, negatív energiája, hogy bevallom, érzékeny lélek vagyok és napokig sírtam miatta. A kritikák nem az alakításomról szóltak, hanem arról, milyen öreg vagyok, hogy nézek ki…

Igazából nem értem, hogy manapság  felnőtt embereknek miért program kigúnyolni másokat?! Sorozatbeli szerepem szerint egy huszonéves srác volt a fiam, hogy a fenébe ne egy ilyen korú nő játssza az anyját, mint én? Zárójelben jegyzem meg, 

szívesen elbeszélgetnék egy-két emberrel, hogy érzem és tudom felvállalni magam 50 pluszosan fürdőruhában is, vagy hogy még azok a ruhák is simán jók, amiket 20 évvel ezelőtt adtak rám a színházban.

Tudom minden relatív, de fura világ amiben élünk. Mindenki azt gondolja, tudja, hogy kell(ene) kinéznie egy ilyen korú nőnek, a kép azonban a sok plasztikáztatás miatt eltorzult, szinte leírják azt, aki természetes. Jamie Lee Curtis ezért külön kampányban hirdeti, hogy az öregedés az élet természetes velejárója, nem egy bűn. Borzasztóan szomorúnak tartom, ha valaki online is csak fröcsög, gyűlölködik, nem tud örülni a másik örömének. Azt látom, sokan hihetetlen fennhangon hirdetik, hogy elfogadnak mindenféle másságot, csak éppen a saját szomszédjukban lévőt (más vallású, bőrszínű, politikai nézetű stb.) nem. Kérdem én, hol van itt az elfogadás? Lehet, hogy azt könnyebb elfogadni, ami messze van, de az igazi elfogadás semmiben nem tesz különbséget. 

Kiemelt kép: Kondás Andi