Szépségápolás egykor és ma
A szépségápolás minden történelmi korban kiemelkedő jelentőségű volt, elsősorban a nők számára. Azonban míg ma laboratórimokban előállított, gondosan – és szerencsére egyre inkább állatbarát módon – tesztelt szereket használunk, a korábbi korok női abból szépültek és gyógyultak, ami éppen akadt. A szépségápolás története mindig is Erin Griffey művészettörténész kutatói érdeklődésének középpontjában állt. Kutatómunkája során észrevette, hogy a 16-18. századi szépségápolási receptek – melyeket a legkülönbözőbb témájú könyvekből, egészségügyi és orvosi kéziratokból és gyógynövények hatásait taglaló leiratokból igyekszik felkutatni – egyes összetevői a modern kor szépségápolási csodatermékeinek csomagolásán is megjelennek.
Bár a korai receptek olyan bizarr alapanyagokat is tartalmaznak, mint az epesav, az ólom, vagy bizonyos mérgező növények, a ma hidratáló arc- és testpermetekben használt rózsavíz, vagy épp a pattanásos bőr állapotának javítására alkalmazott kén már több száz évvel ezelőtt is alapvető része volt egyes szépségápolási szereknek. Sőt! A kifejezetten egzotikusnak hangzó, a korai receptekben sokszor megjelenő szarvasagancs-bársonyt ma épp újra felfedezi a természetgyógyászat. A hagyományos kínai orvoslásban több ezer éve ismert anyagot ma ismét energetizáló hatása miatt szeretik, a régi receptekből pedig az látszik, hogy néhány száz éve szépségszerként is szívesen bevetették.
Egy izgalmas kutatás
Annak érdekében, hogy jobban megértsék, milyen céllal és milyen tapasztalatokra alapozva használtak bizonyos alapanyagokat, Griffey elhatározta, hogy az egyetemen dolgozó kémikus kollégája, Michel Nieuwoudt segítségével újraalkotja a legizgalmasabbnak tűnő kenceficéket. Elsőként a Giffrey által „ragadós recepteknek” nevezett keverékeket próbálták ki. Ezek az elegyek, köztük a fehérborban áztatott rozmaringvirágok és a tojásfehérjével kevert mirhapor számos reneszánsz-kori forrásban megtalálhatók, Griffey-ék pedig azt próbálták kideríteni, milyen mechanizmusok állnak hatásuk mögött.
A korabeli receptek nem patikamérleg-pontosságúak, ezért azok újraalkotása folyamatos kísérletezés az arányokkal és összetevőkkel, és a kutatók tisztában vannak azzal is, hogy nem képesek pontosan rekonstruálni az elegyeket, már csak azért sem, mert maguk a felhasznált növényi alapanyagok sem ugyanolyanok ma, mint 500 éve.
A tapasztalatok azonban így is lenyűgözőek. Az egyetem kémikusai a rozmaringvirágokkal való kísérletezés során (amikor is édes, illetve száraz fehérborba, vagy épp gyógyszerészeti célú égetett szeszbe áztatták azokat), érdekes felfedezést tettek. A leszűrt keverékek kémiai elemzése során olyan anyagokat találtak, amik a ma szépítőszereiben is használatosak: ilyen a nyugtató hatású kámfor, a cineol (az eukaliptuszolaj egyik fő komponense) vagy épp a linalool, a levendulaolaj egyik hatóanyaga.
A reneszánsz recept szerint a keverék egyszerűen szépíti az arcot, a jelen kor kémikusai szerint viszont pontosabb, ha azt mondjuk, hogy az elegy tonizál és hidratál.
(A tonizálás fontosságáról ebben a cikkünkben írtunk – a szerk.) Izgalmas eredményre jutottak a mirhapor és a tojásfehérje vegyítését előíró recept elemzése során is. A kísérletek arra utalnak, hogy a mirha fehérjéket von ki a tojásból, a tojásfehérje pedig gyantákat, cukrokat és különféle illékony anyagokat nyer ki a mirhából. „Ez együtt egy fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatással bíró, szérumszerű terméket eredményez, ami valószínűleg serkenti a kollagén termelődését is” – mondja Nieuwoudt.
A kutatók remélik, hogy hamarosan sikerül annyira tökéletesíteni és biztonságossá tenni az újraalkotott keverékeket, hogy azok valamilyen formában a boltok polcaira is eljuthassanak. Griffey szerint ezek a természetes alapanyagokból készülő szerek kifejezetten vonzók lehetnek majd a környezettudatos vásárlók számára. Na meg azoknak is, akit nemcsak a szépségápolás, de annak története is érdekel.
Kíváncsi vagy, hogyan szépültek az ókorban? Az izgalmas praktikákért kattints ide!
Kiemelt kép: Getty Images
