Szeptember eleje van. Ráadásul igazi szeptember eleje, borús hangulattal, esővel, ahogy a nagykönyvben meg van írva – ahogy gyerekkorodban megélted, akkor is, ha a nap hétágra sütött, hiszen te armageddont társítottál az iskolakezdéshez. Igaz, akkor még nem tudtad, mi az az armageddon, most viszont legalább nem kell iskolába járnod.
Ha nyáron el is gondolkodtál rajta, hogy utánanézel, van-e valamilyen ingyenes okj-tanfolyam, amitől talán több lábon tudnál állni, mára tudod, hogy eszed ágában nincs a napi verkli után még iskolapadba is ülni, és sötétben, hidegben botorkálni hazafelé. Mindebben megerősít, ha ránézel fáradt gyerekedre, aki még szokja a szántást, vagyis vakáció után a tanárt és a tanórát, és ideiglenesen olyan életunt, mint bármelyik középkorú felnőtt.
Szeptember elején óhatatlanul elgondolkodsz, fordítottál-e elég figyelmet idén a napraforgókra, ettél-e elég fagyit, aludtál-e el a teraszodon, a strandon, folyt-e le elég dinnyelé az álladon. A főtt kukoricát már szóba sem hozom, tudom, sarkalatos pont, abból sosem lehet eleget enni.
Megcsinálod a számvetést, és rájössz, hogy nem, sajnos megint nem használtad ki eléggé a nyarat, mert egész egyszerűen nem lehet kilencvenkét napba annyi mindent belesűríteni, amire vágysz te, vágyik a párod, vágyik a gyerek.
Tudod, hogy idén megint nem csónakáztatok a nádasban, nem voltatok kertmoziban, és megint nem ejtőztetek eleget a nagyszülőknél ráérős nyári délutánokon – már csak azért sem, mert ez lassan ismeretlen fogalom. Neked kellene ugyanis erőnek erejével megteremteni, kiragadni magadat az anyagiak miatti szorongásból, a munkából és az online világból. Elcsendesedni, olvasgatni, együtt lenni a balzsamos estéken. De hát ki tud ilyet?
És nemhogy ezt nem tetted meg, de még a Szigeten sem jártál, ha már elcsendesedés versus mindent bele-lét. Mert hogy már nem, hogy azt sem tudod, ki az a „Prodidzsáj”, de azt sem érted, hogyhogy Justin Bieber rohangál Justin Timberlake helyett nagyszínpadon.
Egy szó, mint száz most épp nem jó a hangulatod, nem szereted, ha nincs átmenet, ha ilyen elvágólagos a nyár, és rúgja be az ajtót nagy dérrel-dúrral és rendkívül pontosan az ősz. Állsz az iskola kapujában a gyerekkel, nézed a nagyjeleneteket méla undorral, hogyan is kompenzál egyik-másik szülő a nagyközönség előtt. Szerencsére a te gyereked számára ismerős minden mozdulatod, mondatod, te tényleg jó anya vagy, gondolod.
Igaz, amikor még délután el kell rohanj a papír-írószerbe, és egyébként is megcsappant a bankszámlád, bár szó szerint hó eleje van, fontolgatod, hogy hagysz csapot-papot és Balira költözöl családostól, mert ott legalább meleg van, és napsütés és állítólag minden olcsó. Aztán elterelődik a figyelmed, már egy értekezleten ülsz, és miközben a főnököd vázolja a negyedik negyedéves üzleti tervet, te titokban a telefonodat tekered, és nem, nem Balira keresel rá, nem repjegyről álmodsz, hanem beguglizod, mikor tartják idén az őrségi tökfesztivált, majd amikor még mindig csak mondja-mondja, rámész a pinterestre, letöltesz néhány őszi ajtókopogtatót inspiráció gyanánt, aztán egyet ki is posztolsz gyorsan és elfogadón, és aláírod, szia, ősz.
Aztán hazafelé a tömegközlekedési járművön, amikor beolvasod a telefonoddal a bérletet, és kíváncsian várod az érte kapott óvodai jeledet, már te vagy a legjobban felháborodva, hogy ezért fizetsz, rózsaszín jégkrémet kapsz szeptember elsején! Hát hol a sütőtököd?
Kiemelt kép: Canva/nőklapja.hu
