Van-e különbség a férfi és női írók látásmódja között? A vita örök, a kérdés költői és írói: a világirodalmat elemezve az derül ki, hogy a művek azt ábrázolják, mit gondol, érez egy férfi arról, hogyan gondolkodik, érez egy nő… Mert a világ irodalmát – eddig – elsősorban férfiak írták. Hogyan hat ez az életünkre, és hogyan jön ide a sokat emlegetett mesterséges intelligencia fejlesztése?

Gyerekkoromban egész nyarakat átolvastam, egyszer egy teljes lábos káposztás kockát faltam fel, míg Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitányát olvastam. Éjjel-nappal könyveket bújtam, mégsem jutott soha eszembe, hogy író is lehetnék, ha nagy leszek. Gyereklányként úgy hittem, az írók férfiak, öregek vagy halottak. Pedig olvastam Janikovszky Évát, Fehér Klárát, Kertész Erzsébetet kiskamaszként – de az irodalomórán tanultak alapján az író egyet jelentett a férfival.

Amikor először eljutottam Londonba, harminc éve, angol szakos egyetemistaként, döbbenten álltam a metropolisz egyik könyvesboltjában, ahol kizárólag nők által írott, kortárs regényeket tartottak… Egy másik univerzumba csöppentem. Azóta persze itthon is nagyot fordult a világ, egyre több a sikeres női szerző, de nem minden területen történt változás. Tavaly a nagylányom készült irodalomdolgozatra, a nyugatos költők műveiből. A nyolcadik osztályos irodalomtankönyvben szereplő szerzők között – Karinthy, Kosztolányi, Tóth Árpád, Juhász Gyula – egyetlen nő sincs. Átnéztem az egész tankönyvet, és majdnem elbőgtem magam. Az egy szem nőt, akit el- és befogadtak az író- és költőfejedelmek – kihagyták: Kaffka Margitot, a Hangyaboly és a Színek és évek című csodás regények szerzőjét. (Ó, majd gimiben megismeri – vigasztalt a magyartanárnője. De miért csak akkor?!) Az egész tankönyvben egyetlen nő, Nemes Nagy Ágnes – idén ünnepeljük születésének századik évfordulóját – szerepel, egyetlen vers erejéig. A nyugatosok közül akad, akinek a felesége meg van említve, írófeleségként. Pedig például Kosztolányi neje, Harmos Ilona regényes, szórakoztató életrajzot írt Karinthy Frigyesről, de Tüzes cipőben című memoárja is zseniális…

A nő csinos, a férfi bátor?

Mit jelent ez az egész? Nem kevesebbet, mint hogy a gyerekeink úgy fejezik be az általánost, hogy minden irodalmi mű, amit hivatalból elolvastak (vagy inkább nem…), vers, novella és regény, főként férfiak fejében született, az ő szemszögükből ábrázolja a világot, a történelmet, a férfi- és női érzelmeket, a nőiséget… az egész életünket.

Anyukámnak kerestem egyszer ajándékot, és kezembe akadt a kötet: Anyának lenni. Lapozgattam az antológiát, és nem hittem a szememnek. Huszonhét szerző novellái, történetek az anyaságról, gyerekszülésről, -nevelésről. Ír benne Örkény, Karinthy, Füst Milán, Mikszáth, Kosztolányi és egyetlen nő: Kaffka Margit.

Ha tehát a kötelezőket olvassuk el, az úgynevezett irodalmi kánont, akkor vajon megtudjuk-e, hogyan érez, hogyan gondolkodik, hogyan cselekszik egy nő? Vagy inkább azt tanuljuk meg, mit gondol egy férfi író arról, hogy egy nő mit gondol? Mindez nagyon messzire vezet, hiszen a művészet és a tudomány minden területére érvényesek a fentiek, de maradjunk a könyveknél: a Koppenhágai Egyetemen egy számítógépes program segítségével 1900 és 2008 között angol nyelven megjelent 3.5 millió könyv szövegét elemezték. Azt vizsgálták, hogy a könyvek – amelyek túlnyomó többségének értelemszerűen férfi a szerzője, hiszen az 1900-as években még nem volt divat taníttatni a nőket – hogyan ábrázolják a nőket, hogyan a férfiakat. A kutatás szerint a nőket elsősorban a külsejük leírására használt jelzőkkel mutatják be, míg a férfiak viselkedésük, tetteik alapján érdemelnek ki jelzőket: például bátrak, határozottak, racionálisak. A nők elsősorban csinosak, vonzók (szexik), gyönyörűek…. Ez utóbbi két jelző a leggyakoribb, és ha viselkedésről van szó, akkor halkszavúak, alázatosak, engedelmesek. Ráadásul a nők testét, megjelenését leíró kifejezések ötször gyakrabban tartalmaznak negatív jelentésű szavakat, mint a férfiakat ábrázolók.

A mesterséges intelligenciát is a szövegek tanítják

Egy másik, az Illinois-i és a Berkeley Egyetem közös kutatásában 1703 és 2009 között megjelent százezer bestsellernek számító könyvet – például Jane Austen köteteit, A Dűnét, Elena Ferrante regényeit – tanulmányoztak hasonló módon. Arra számítottak, hogy mivel Angliában a 18. században a regény műfaja egyre inkább elterjedtté vált, és elvileg mind több írástudó nő is volt, egyre több női karaktert találnak majd a történetekben. Ám nem ez lett az eredmény, sőt: ahogy közeledünk a 20. század felé, és a regény műfaja egyre elismertebb lett, annál több férfi író és férfi karakter „szállt be” az alkotásba. Claire Jarvis, a Stanford Egyetem angolirodalom-professzora például ezzel is magyarázza az Elena Ferrante álnéven alkotó olasz szerző regényeinek sikerét, amelyek új nézőpontból ábrázolják például a nők közötti barátságok természetét is – a maguk teljességében és ellentmondásosságában –, ezért fontos a professzornő szerint, hogy minél több nőkről, nők által elmondott történet szülessen. Ugyanakkor épp Ferrantéról nem tudhatjuk, férfi-e, vagy nő…

Az irodalmi szövegek elemzése azért is fontos, mert a gépi tanulás, amely a mesterséges intelligencia alapja, algoritmusokkal dolgozik. A könyvek esetében tehát azt jelenti, hogy a szövegeket feldolgozza, és keresi bennük az ismétlődő mintát, a hasonlóságokat. Minél többre bukkan, annál inkább érvényesnek tekinti az adott összefüggést. Röviden: ha egy nőt elsősorban a külseje alapján ítélnek meg, akkor az algoritmusok, mivel mi tanítjuk nekik, ugyanezt a mintát fogják követni, hiszen akármennyire intelligens a mesterséges intelligencia, mégsem ember: a szövegben megbújó előítéleteket képtelen kijavítani. Vagyis újratermeljük az előítéleteket, például egy nő szép lehet, de okos nem, a nő dolga a gyerekszülés, és így tovább. Hogyan hat ez az életünkre? Ilyen algoritmusokkal tanítják a beszédfelismerő szoftvereket. A Google okosotthontermékei hetven százalékkal hatékonyabban ismerik fel a férfiak hangját. Nekünk például van ilyenünk. Ha én mondom neki, kapcsold fel a villanyt, gyakran hiába mondom. Épp mielőtt megütne a guta, a férjem megszólal bársonyos baritonján, és lássunk csodát, lőn világosság: a high tech kütyü azonnal teljesíti a parancsát…

Charlotte Bronte, a Bronte nővérek egyike, amikor elküldte verseit egy költőnek, ezt kapta vissza: „Az irodalom soha nem lehet egy nő életének ügye.”

Hol van ez már, legyinthetünk, hiszen 1837-ben történt! Ám például Catherine Nichols amerikai írónő, aki az elmúlt harminc évben több mint nyocvan könyvet jegyzett, számos műfajban, gondolt egyet, és egyik kéziratát elküldte száz kiadónak. Ötven esetben férfi szerzőként mutatta be magát, a másik ötvennél nőként. Nőként két kiadótól kapott ajánlatot a könyvére, férfiként tizenhéttől. Sőt: az elutasítások szövegében is volt különbség! Amikor a kiadók azt hitték, férfival leveleznek, jóval tisztelettudóbbak voltak, mentegetőztek, dicsérték a művet. Míg amikor azt hitték, nővel leveleznek, érzelgősnek, túl szenvedélyesnek minősítették… Ugyanazt a szöveget.

Nők és férfiak együtt élünk, alakítjuk világunkat: ha mindkét nézőpontból megismerjük, csak gazdagodhatunk általa.

Rácz Zsuzsa

Fotó: Getty Images