Sokadjára jön szembe velem a közösségi oldalakon olyasmi poszt, amiben a kisgyerekes anyuka büszkén mutatja a várandósság során kitágult bőrt a hasán, ami nem tűnt el, és bátran ír arról, hogy a gyermeke születése tanította meg elfogadni a testét, hiszen az már „megdolgozott” a kinézetért, és egy emberi lényt hordott ki és hozott a világra. Persze, jogos ez a büszkeség, de valahol mégis hordoz egy negatív üzenetet, mintha csak az anyák engedhetnék meg maguknak azt a luxust, hogy tökéletlen alakkal rendelkezzenek.
Kettős mérce
Az emberi test, főleg a női, tagadhatatlanul csodás, hiszen rengeteg más mellett még arra is képes, hogy egy gyereket létrehozzon, annak óvó otthont biztosítson 9 hónapig, majd a szülést is kibírja. A rengeteg hormonális és egyéb változások miatt nem csoda, hogy átalakul eközben, kinek mennyire. Megjelen(het)nek a striák, a pluszkilók, zsírpárnák ott is, ahol korábban híre-hamva sem volt ezeknek.
De – és ez egy fontos de – sokan vagyunk olyanok, akiknek a terhesség és szülés előtt sem volt tökéletes alakunk, és egyáltalán nem szabadna úgy éreznünk, hogy csakis a gyerekszülés az egyetlen út, amivel legitimizálhatjuk a külsőnket, mert csakis így érezhetjük azt, hogy ér valamit. Hiszen oké, van rajtam pár kiló plusz, és lóg a hasam, de legalább van x számú gyerekem, de neked mi a mentséged? Csakhogy ennek nem így kellene lennie: igenis jogunk van bármilyen testben élni, függetlenül a terhességeink és utódaink számától.
Egy olyan világban, ahol a nők a nevetséges és gyakorlatilag elérhetetlen szépségideálokat próbálnak elérni, még mindig feltételekkel jár együtt egymás (és magunk) elfogadása: például csak akkor „szabad” „plus size”-nak lennünk, ha úgy nézünk ki, mint mondjuk Kim Kardashian, azaz a plusz kilók lapos hassal, nagy, kerek mellekkel és fenékkel, valamint vékony, tokával egyáltalán nem rendelkező arccal párosulnak.
Egyszerűen, annak ellenére, hogy elvileg milyen keményen próbálunk mindenféle nőt láthatóvá tenni, még mindig csak néhányan lehetnek „elfogadhatóak”, és ez a legjobb esetben is irreális, a legrosszabb esetben pedig nagyon káros.
Többek vagyunk a testünknél
Rengeteg „momfluencer” (anyuka-influenszer – a szerk.) van, akik folyamatosan posztolnak a szülés utáni „tökéletlen” testükről, és hogy a gyerekszülés tanította meg elfogadni a (vélt vagy valós) hibáikat. Elképesztően szomorú, hogy nők milliói élnek úgy, hogy nem szeretik a testüket, mert az nem hasonlít arra az idealizált formára, ami jelenleg a szépségetalon, és a gyerek után érzik először úgy, hogy kiszállhatnak abból a mókuskerékből, amiben gyakorlatilag mindannyian futunk kiskorunk óta. Innentől már nem kell „jónőnek” lenni, hiszen ők már anyák, és büszkén hordják körbe azokat a nyomokat, amiket a terhesség hagyott a testükön. (Arra a jelenségre itt most nem térnék ki, ami a másik véglet, ami azt hirdeti, hogy pár nappal a szülés után már vissza lehet – sőt kell is – nyerni a lánykori alakunkat, akin pedig marad felesleg és stria, az szégyellheti magát. Tény, hogy vannak ruganyos szerencsések, de ezt nem lehet elvárni mindenkitől, hiszen mások vagyunk. Szerencsére.)
Egyfelől valóban igazuk van: legyenek büszkék arra, amit ez a fantasztikus valami, amit a testünknek nevezünk, létrehozta a gyerek csodáját. Másfelől viszont próbáljunk meg a szüléstől függetlenül (hiszen nagyon sok nő választja a tudatos gyerektelenséget) is elfogadni a testünket, mert nem igaz, hogy csak „tökéletesen”, és hibamentesen ér valamit, mint ahogy az sem, hogy a testünk külseje és állapota befolyásolja az értékünket.
A gond ott kezdődik, hogy teljesen elszoktunk a természetes, nem filterekkel tökéletesített testek látványától, azokat a nőket, akik pedig felvállalják nyilvánosság előtt is az amúgy teljesen normális és átlagos testüket, hajlamosak vagyunk „bátornak” nevezni. Pedig a nők 80%-nak van narancsbőre, és ez független a testsúlytól. A bőrünk sem tökéletes, és sokunknak bőven a terhesség előtt is voltak striái, még úgy is, ha nem ingadozott a testsúlya, hiszen kamaszkorban a csípő és a mellek hirtelen megnövekedése is okozhatja ezt. Szóval szuper, hogy manapság az anyáknak már „elnézzük”, hogy nem hibátlan megjelenésűek, de mi lenne, ha ez az engedékenység – testsúlytól, bőrhibától, nemtől, életkortól függetlenül – mindenkire vonatkozna?
Nem (csak) rajtunk múlik
Hiába hisszük, hogy mi döntünk arról, hogyan akarunk kinézni, valójában limitált lehetőségek közül választhatunk, és ezt nem mi állítjuk, ez a társadalomtudományok álláspontja. „Minden emberi társadalom valamilyen értelemben szabályozza az emberi testet – magyarázta korábbi cikkünkben K. Horváth Zsolt társadalomtörténész, akinek tavaly jelent meg A bundátlan Vénusz című, a női testszőrzet biopolitikájával foglalkozó könyve. – A testünk nem a miénk, hanem viszonyrendszer, amit nem lehet elképzelni társadalmi kontextus nélkül. Gyakorlatilag a szép és a szép között választhatunk, így valójában nincs igazi választás, meg van kötve a kezünk.
Nem nézhet ki úgy a testünk, ahogyan csak mi szeretnénk. Illetve azt, hogy mit szeretnénk, a mindenkori társadalmi elvárások alakítják.”
A szépségipar bevételeinek jelentős része a férfiak kezében van – és amíg nagyon gazdag férfiak további gazdagodását szolgálja, addig biztos, hogy jó üzlet lesz a nők önbizalomhiányából bevételt kovácsolni. Ezzel nagyjából egyetért dr. Belső Nóra pszichiáter is, a már említett cikkben ezt mondta: „Alapvetően az ember szükséglete, félelme azt diktálja, hogy minél egészségesebben éljen. A külcsín tükrözi az egészséges, fiatalos vonalat, aki pedig kívülről fiatalabbnak látszik, az magával is elhiteti, hogy egészségesebb. Erre rátesz öregedő társadalmunk is: egyre kitolódnak a korhatárok. Régen ötvenöt évesen a nők már nyugdíjasok voltak. Egy olyan munkahelyen, ahol vannak fiatalabbak is, egy még nem nyugdíjas, de hatvan körüli ember is próbál megfelelni. Ez pedig különösen igaz azokra, akik a kinézetükre építettek karriert” – véli a pszichiáter arról, hogy az ötvenpluszos nők szerte a világon (még a szupermodellek is) úgy érzik, hogy versenyre kell kelniük fiatalabb társaikkal.
Elérhetetlen ideáloknak megfelelni
Sokan aggódnak a testképük miatt, és ezek az aggodalmak gyakran a testsúly, a bőr, a haj, vagy egy bizonyos testrész alakja vagy mérete miatt merülnek fel. Azt, ahogyan egy személy a testével kapcsolatban érzi magát, számos különböző tényező befolyásolhatja. Az Amerikai Étkezési Rendellenességek Szövetsége (NEDA) szerint a testképhez számos hiedelem, tapasztalat és általánosítás járul hozzá. A történelem során az emberek mindig is fontosnak tartották az emberi test szépségét. A társadalom, a média, a közösségi média és a populáris kultúra gyakran alakítja ezeket a nézeteket, és ez hatással lehet arra, hogy az ember hogyan látja a saját testét. A népszerű normák azonban nem mindig hasznosak.
A média által közvetített képek és a társadalmi nyomás folyamatos bombázása miatt az emberek (igen, a férfiak is) egyre kényelmetlenül érezhetik magukat a testükkel kapcsolatban, ami szorongáshoz és rossz egészségi állapothoz vezethet. Ez pedig kihathat a munkára, a társadalmi életre és az élet más területeire is.
A testkép a személy saját testével kapcsolatos érzelmi attitűdjeire, hiedelmeire és észleléseire utal, amit a szakértők összetett érzelmi élményként írnak le. A testkép a következőkkel függ össze:
- mit hisz egy személy a megjelenésével kapcsolatban,
- hogyan érzi magát a testével, magasságával, súlyával és alakjával kapcsolatban,
- hogyan érzékeli és éli meg a testét.
A pozitív testkép a testtel való elégedettséggel és elfogadással jár, míg a negatív testkép az elégedetlenséggel és azzal, hogy valaki másként szeretné látni a testét. A negatív testkép hozzájárulhat a testdiszmorfiás zavarhoz, az evészavarokhoz és más állapotokhoz. A testkép nem elszigetelten alakul ki: a kultúra, a család és a barátok mind pozitív és negatív üzeneteket közvetítenek a testről, a média, a kortársak és a családtagok tehát mind befolyásolhatják az ember testképét. Már fiatal korban is arra ösztönözhetik az embereket, hogy azt higgyék, létezik egy ideális test, amely kép gyakran természetellenes, hiszen korántsem vagyunk egyformák.
A divat- és szépségipar is egészségtelen példát mutat, amikor termékeik és reklámjaik a testtípusok nagyon korlátozott körét népszerűsítik elfogadhatónak vagy kívánatosnak. A bőrszín, a ruhaméret, nem, szexuális irányultság és életkor alapján történő megkülönböztetés is szerepet játszik abban, miként vélekedünk magunkról. Az iskolában, a munkahelyen és a társadalomban mindennapos mikroagressziónak való kitettség miatt az emberek úgy érezhetik, hogy nem felelnek meg a követelményeknek.
A balesetek és a hosszú távú egészségügyi állapotok szintén hatással lehetnek erre a jelenségre. A bőrbetegségek, a mellrák miatt végzett masztektómia vagy egy végtagamputáció arra késztetheti az embereket, hogy újragondolják, hogyan jelennek meg önmaguk és mások számára. Mindezek a tényezők hatással lehetnek mind a mentális, mind a fizikai jólétünkre.
Ezek miatt nagyon fontos, hogy ne csak és kizárólag az anyaság adjon felmentést ez alól a folyamatos nyomás alól, hiszen mindannyian megérdemeljük azt, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben – legyen az bármilyen, akár narancsbőrös, hurkás vagy éppen hegekkel borított.
Kiemelt kép: Getty Images