Bár az „esemény” ideje óta eltelt kb. hatvan év, mindaz, ami vásznon a főhőssel történik, zavarba ejtően ismerős a ma embere számára is.
Nincs két egyforma abortusz
Vannak olyan témák, amikről nagyon nehéz általánosságban beszélni. Az abortusz éppen ilyen: bár a terhességmegszakítás orvosi lehetőségeivel többé-kevésbé tisztában vagyunk, és legtöbbször határozott erkölcsi állásfoglalásunk is van az ügyben, kívülállóként sejtelmünk sincs az egészről, amíg nem ismerjük az élethelyzetet, amiben a döntést meghozták. A libanoni származású rendező, Audrey Diwan új filmje Anne, a hatvanas évek elejének Franciaországában irodalmat hallgató fiatal lány körülményeit, belső vívódásait és testi-lelki küzdelmét mutatja be egészen szokatlan nyíltsággal.
Anne fiatal egyetemista, akinek az egyetem a munkásosztályból való felemelkedés lehetőségét kínálja, és izgalmas intellektuális kihívást is jelent, szülei pedig nemcsak megszokták, de el is várják, hogy kitűnően teljesítsen. Neki is ez az álma: író szeretne lenni, mindennapjait (csakúgy, mint csoporttársaiét is) iskolai vizsgák, hétvégi bulik és bátortalan szexfantáziák töltik ki. Többnyire tényleg csak fantáziák, esetleg némi flört: a filmbéli lányok többsége nem megy szavaknál és képzelgésnél tovább, vagy ha mégis, nem meri bevallani. Igazán Anne-t se érdekli a dolog, mert nemigen talál figyelemre méltó fiút a környezetében, másrészt teljes elhivatottsággal készül felnőtt pályájára. A szex egyébként is gyanús tevékenység ebben az időszakban: bár Anne hétvégente ártatlanul szórakozik a helyi klubban, néhány kollégiumi társa szerint már ettől igazi „ribi”, a terhességmegszakítás pedig szigorúan tiltott a hatvanas évekbeli Franciaországban: az érintett nőt és a műtétet végzőt is börtönnel sújthatják, legális abortuszra egyáltalán nincs lehetőség.
Anne már pár hetes terhes, amikor egy nőgyógyászati vizsgálaton megkapja a számára lesújtó hírt.
Az előzményekről ekkor még semmit sem tudunk, és később se derül ki sokkal több, mint hogy súlytalan kalandról, egyetlen éjszakáról volt csak szó. A hatás azonban már nem ilyen jelentéktelen: Anne az első pillanattól kezdve tudja, hogy képtelen lenne megtartani a terhességet, a film egy pontján pedig kristálytisztán meg is fogalmazza, miért nem: „Akarok majd gyereket, de nem a saját életem árán. Félek, hogy őt is megutálnám érte.”
Az elhatározás szilárd, az idő sürget, Anne mégis hiába jár orvostól orvosig, nem kap segítséget, és fokozatosan légüres térbe kerül saját közösségében is. Többen elfordulnak tőle, pedig nemcsak az nyilvánvaló, hogy élethelyzete nem alkalmas egy gyerek felnevelésére, vagy hogy nem csak az ő felelőssége, ami történt, de az is, hogy azonnali segítségre lenne szüksége. Egyedül kell tehát megoldást keresnie, és ahogy fogy az idő, egyre veszélyesebb módokkal próbálkozik, hogy véget vessen a nem kívánt terhességnek.
Diwan megrázó filmje nemcsak Anne motivációit fejtegeti, hanem kíméletlenül mutat rá a fiatal lány környezetében élő emberek gyengeségeire is. Kellemetlenül ismerős szituációk és viselkedésformák ezek. Azokat a barátokat látjuk viszont a filmbéliekben, akik épp a legnehezebb helyzetben nem állnak a bajba jutott mellé, azokat az orvosokat ismerjük fel, akik etikai okokra hivatkozva viselkednek erkölcstelenül, és azt a társadalmat, amelyik kollektíven fordítja el a fejét, ha nem tetszik neki, amit lát.
És hát az abortusz nem szép látvány.
Nemcsak akkor, amikor görccsel, vérrel és sikollyal jár, vagy amikor lepukkant garzon franciaágyának szélén végzik, de akkor sem, amikor belefogyni, sápadni, rogyni látjuk az érintett nőt.
Bár tényleg nehéz általánosságban beszélni a terhességmegszakításról, a film mégis segít magunkban megfogalmazni néhány, Anne életén túlmutató gondolatot. Nekem egyrészt azt, hogy hiába telt el hat évtized, és élünk más országban, vannak dolgok, amik felénk is, ma is éppen úgy működnek, mint a hatvanas évek Franciaországában. Fojtogató légkörben, titkok, hazugságok, tagadás és büntetés közt őrlődve az emberek itt is, ott is a legrosszabb arcukat mutatják, bagatellizálnak, felelősség alól bújnak ki, vagy ha lehet, inkább oda se néznek.
Másrészt azt, hogy régen, vagy máshol se volt soha olyan, hogy könnyű abortusz. Akármi is az ok, a terhességmegszakítás sokak számára traumatikus, fizikai fájdalommal és lelki megrázkódtatással járó élmény, amit azért a legtöbben nem tudnak könnyedén venni.
Anne végső elkeseredésében saját maga akarja megszakítani a terhességét. (Fotó: jelenetkép)
A film rávilágít arra is, hogy a prüdéria és bigottság azért ártalmas, mert az érdemi segítségnyújtást késlelteti, és végső soron arra is, hogy az abortusz a világ legmagányosabb dolga. Mindegy, hogy valakit milyen erős szociális háló vesz körül, vagy felelős partner támogat-e, és még inkább, ha olyan egyedül van, mint a filmbéli Anne: a balhét egyedül kell elvinni. Akit pedig ilyenkor megbélyegez, magára hagy, vagy épp kitaszít saját közössége, bele is roppan a döntés terhébe.
Filter nélkül
Az Esemény gyönyörű fényképezéssel, ugyanakkor filterek nélkül mesél egy ma is húsbavágóan aktuális témáról, a történetvezetés másfél órára odaszögezi az embert a moziszékbe. Külön frissességet ad neki, hogy a szokásos kérdésfeltevés helyett nem az abortuszra váró nő döntését kérdőjelezi meg erkölcsi szempontból, hanem annak a világnak az erkölcstelenségét mutatja be, ahol emberhez nem méltó helyzetekbe sodródik az, aki a saját teste felett szeretne rendelkezni. Nem csoda, hogy mukkanás nélkül néztem végig az elejétől a végéig lebilincselően izgalmas, bizonyos pontjain kifejezetten megrázó és naturális filmet, amit legszívesebben receptre írnék fel mindenkinek, aki szeretne kicsit saját meggyőződésein túl is körülnézni, és nem fél szembesülni saját gyarlóságaival sem.
Az Esemény című filmet a Mozinet Filmnapok keretében már a hivatalos bemutató előtt, több helyszínen is megnézhetik az érdeklődők.
Kiemelt kép: jelenet a filmből
