Hajlamosak vagyunk a művészeket (de főleg az írókat) egyetlen, leghíresebb művükkel azonosítani, nem pedig hibákkal és erényekkel teli emberi lényként értékelni. Némi humorral azt is mondhatnánk, hogy a lehető legrosszabb dolog, ami egy művésszel történhet, az az, hogy megalkotja A művét – amellyel aztán élete végéig azonosítják őt, és amelynek skatulyájából kitörni talán sosem lesz képes.
Hasonlóképp járt Felix Salten is, aki Salzmann Zsigmond néven, zsidó család sarjaként született 1869. szeptember 6-án, az Osztrák-Magyar Monarchia területén, Pesten. Nem sokat élt itt azonban, néhány hetes korában ugyanis családjuk Bécsbe költözött, mivel ott, Pesttel ellentétben mindannyian teljes jogú állampolgárok lehettek.
Salten tizenhat éves volt, amikor apja csődbe jutott, ennek következtében pedig nem volt választása: ott kellett hagynia az iskolát és munkába kellett állnia; egy biztosítási irodában helyezkedett el, valamint megjelentek nyomtatásban az első, versekről és könyvekről írt ismertetői. Szerencsére hamar felfedezték tehetségét, és nem sokára már teljes állású kritikusként, a Jung-Wien mozgalom tagjaként kereste a kenyérrevalót. Harmincegy éves korában adták ki első novelláskötetét, ezután pedig minden évben jelentek meg írásai; regény, novella, esszé, forgatókönyv – szinte minden műfajban alkotott, sokoldalú írói mivoltját bizonyítja, hogy Émile Zola halálhírére igen kiemelkedő nekrológot fogalmazott. Mindeközben pedig a bécsi sajtó legnevesebb lapjaiban (Wiener Allgemeine Zeitung, Zeit) sorra jelentek meg modernista szellemben íródott irodalmi és színházi kritikái.
Nemcsak a művészeteket, hanem a társadalom működését is igen kritikus szemmel figyelte azonban, és mint később kiderült, 1906-ban, negyvenéves korában valójában ő írta Josephine Mutzenbacher álnéven az Egy kis bécsi kurva emlékezései (Josefine Mutzenbacher oder Die Geschichte einer Wienerischen Dirne von ihr selbst erzählt) című, élesen társadalomkritikus erotikus regényt. A könyv korának legsikeresebb felnőttkönyve volt, ennek ellenére azonban sokáig egyetlen író sem vállalta fel mint saját művét a nyilvánosság előtt.
Salten a századforduló éveiben csak úgy lubickolt a bécsi kulturális életben; igazi híresség volt, többek között az osztrák Pen-klub elnöke is, emellett pedig az ő nevéhez fűződött az első bécsi kabaré, a Jung-Wiener Theater Zum lieben Augustin megalapítása. Országszerte jól ismerték a nevét tehát, mire 1923-ban, ötvennégy éves korában megírta az európai zsidókat fenyegető veszélyekről és üldöztetésről szóló példázatnak szánt, Bambi című regényét. A könyv angol nyelvű fordítása 1928-ban jelent meg, amelyet aztán Thomas Mann ajánlott Walt Disney figyelmébe – ezzel egycsapásra világhírűvé téve a művet (íróját azonban kevésbé).
Édes sikerről viszont aligha beszélhetünk, a Bambiban leírtak ugyanis hamarosan valósággá váltak (és meghatványozódtak), az 1930-as években pedig már alig volt ország Európában, amely a zsidó lakosság számára biztonságot nyújtott volna. Adolf Hitler 1936-ban betiltatta Salten könyveit Németországban, az író két évvel később pedig (Ausztria Németország általi annektálása után) Svájcba menekült feleségével, és ott is töltötte utolsó éveit – és írta meg többek között a Bambi gyermekeit, valamint az egy mókus életéről szóló regényt, a Perrit is.
Felix Salten 1945. október 8-án, hetvenhat éves korában halt meg. Zürichben, az Izraelita temetőben nyugszik.
Kiemelt kép: Felix Salten 1910 körül – Fotó: historic print/Wikipedia/noklapja.hu/Canva
