Hát itt tartunk, elmúlt a nyár. Hogy történt meg úgy, hogy észre se vettem? Úgy megy el, ahogy érkezett, azt sem vettem észre ugyanis. Vagyis hát csak viszonylag későn, mert bár Angliában is voltak végül közel 40 fokok a felmelegedésnek köszönhetően, június közepén azért még nem volt olyan magyaros nyár ott, én meg csak álmélkodtam, hogy „Nahát, hogy lehet ilyen meleg otthon?!”.

Haza kell jönni

Július végén aztán kelletlenül pakoltam össze a kis hátizsákomat, mert már épp kezdtem belakni a kis Bournemouth-t, megvívtam harcaimat a kajámra folyton lecsapni készülő sirályokkal, megbékéltem a parkban bokorból bokorba szaladó kis patkányokkal, kétszer is elmentem a vasárnap reggeli ingyen jógára, erre haza kell jönni.

Mindig úton

És egy hónap egyáltalán nem elég, hogy megszokjam, hogy itt nem köszönjük meg leszálláskor a buszsofőrnek az utat.

Aztán tudjuk, mi jön, én is számíthattam volna rá: most meg már maradnék legalább még egy picit. Elszaladt az augusztus, kettőt se pislantottam és már elkezdődött az iskola, a hideg kiráz a gondolatától, pedig ha jól emlékszem régen örültem, amikor lehetett visszamenni a suliba. Szóval – tudja, aki olvassa ezeket a kis szösszeneteimet – forgatni tértem haza erre az egy hónapra.

Őrületes tempót toltunk, hiszen nagyjából az egész sztorimat besűrítettük augusztusra, hogy aztán mehessek vissza Angliába. Heti hat napokat forgattunk hát, hamar megszerettem az új csapatot, két új rendezőt is kaptunk Szilágyi Fanni és Tasnádi István személyében. Fannival már dolgoztam az Ízig-vérig sorozatban, Tasnádi Istvánnal viszont most találkoztam először, és nagyon örülök, hogy megismerhettem, mert a legjobbat hozta ki ezekből a jelenetekből. Remélem eljátszhatok majd egyszer egy szerepet, amit ő írt.

Forgatunk…

Az elmúlt hónapban többnyire egy 2-3 éves gyerekkel a kezemben rohangáltam tűsarkúban, és aggódtam különböző dolgok miatt, de azért jutott egy kis idő családozásra is. Táncolhattam mezítláb az unokaöcsémmel és unokahúgaimmal, Badacsonyoztunk a tesóimmal, és még turistáskodhattam is egy hetet Budapesten.

Turistának lenni otthon

Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, nekem rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem is ismerem a helyeket, ahol élek. Jó, tudom melyik buszra szálljunk fel és merre sétáljunk (Google Maps-et nem érdemes a kezembe vennem, azzal csak eltévedek), tudom, hol igyunk egy jó koktélt vagy hogy a Wesselényi utcából jó felnézni a Szabadság-szoborra, ha már felmászni hozzá nem annyira érte meg, mert körbe volt kerítve.

Rácsodálkozni arra, ami a miénk

Viszont most voltam életemben először a Mátyás-templomban (úgy igazán, mert egyszer ugyan beslisszanhattunk ingyen az unokaöcsémmel, de az csak egy gyors vizit volt), most voltam először orgonakoncerten a Bazilikában, és a Zsinagógát is csak most látogattam meg.

A zsinagógát amúgy nagyon ajánlom mindenkinek, nem olcsó a belépőjegy, de mi a fél napot ott töltöttük, és két angol, illetve egy német nyelvű idegenvezetésre is becsatlakoztunk (benne van az árban), mindegyik nagyon más hangulatú volt és mindegyiknél tanultunk új dolgokat. Ezen felbuzdulva aztán húgommal és öcsémmel becsatlakoztunk egy székesfehérvári fáklyás városfelfedezésbe is, hogy huszonnyolc év után végre megismerjem a szülővárosomat.

Szóval nagyon ajánlom, hogy kerítsetek egy külföldi ismerőst és turistáskodjatok vele itthon, nagyon más élmény.

Na de most, hogy elkezdtem felfedezni kis országunkat, eljött az idő, hogy ismét visszatérjek Angliába. Vasárnap reggel felszáll velem a gép és ha minden jól megy, délelőtt 10 óra körül már a bournemouth-i lakásban leszek. Készülnöm kell valami meglepivel, úgymint Túró Rudi, vagy Balaton szelet (még nem tudtam dönteni), mert két új önkéntes lesz már ott, mire megérkezem; egy Spanyolországból és egy Ausztriából. Ez az egyik legjobb dolog ebben az egészben, hogy új embereket ismerek meg a világ különböző tájairól, aztán majd lehet látogatni egymást. Újraélesztem magamban a terveket, amikkel anno februárban nekiindultam Angliának.

Ja nehogy azt higgyétek, hogy puszta önzetlenségről önkénteskedem külföldön. Jó érzés jót cselekedni, segíteni, de nem akarok álszentnek tűnni: azért választottam ezúttal a külföldi önkénteskedést, hogy nyelvet tanuljak, megismerjek új embereket, új helyeket, ezáltal fejlődjek és több legyek. Szóval nagyon sokat kapok én is ettől a programtól, és igazából csak igyekszem visszaadni az önkénteskedéssel mindazt, amit ez az egész ad nekem. Nagy tervem, hogy színészkedjek is angolul. Már forgattam két egyetemi vizsgafilmben kint, az egyiknek – mit ad isten – magyar rendezője volt, a másikat pedig egy kínai stábbal csináltuk.

Nagyon szerettem ezt a munkát is.

Az utóbbi stáb tagjai iszonyú lelkesek voltak a gondolattól, hogy én mekkora sztár vagyok itthon, meg milyen nagy színész. Én nem nagyon tudtam azonosulni ezzel a gondolattal, de azért jól esett, kedves kis csapat volt.

Ha elkészül a kisfilm, mindenképpen szeretném megmutatni nektek. Szerintem jó lesz. Színészei karrierem egyengetése mellett görkorcsolyázni is szeretnék megtanulni és nagyon sokat járni táncolni, na meg jógázni és egészségesen táplálkozni, megpróbálni vegának lenni, minden reggel 7-kor kelni. Hát ilyenek. Szorítsatok nekem.

Szöveg és fotók: Schmidt Sára

A sorozat korábbi részeit itt olvashatjátok el.