Azt hogy a selyem drága, mind jól tudjuk: elég, ha egy-egy ruházati üzletben egy valódi selyem blúz árcédulájára téved a tekintetünk. Magas árának oka, hogy elképesztően költséges és időigényes az előállítása, természetes kelme lévén ugyanis nem áll rendelkezésre korlátlan mennyiségű alapanyag hozzá, és előállítása sok ponton kézi munkát is igényel: egyetlen kilogramm selyemszál előállításához mintegy ötezer selyemhernyó gubóját szükséges feldolgozni. A selyemszál iránti kereslet ezzel együtt ma is óriási, és nemcsak azért, mert lehengerlő szépségű anyag, majd fehérnemű, lenge ruha, hálóruha, blúz, öltöny, és ing készíthető belőle, de azért is, mert minősége és élvezeti értéke is nagyon magas: tartós, könnyen festhető és nem okoz bőrirritációt.
A folyamat
A nagy keresletet kielégítendő évente körülbelül 168 300 tonna nyers selymet állítanak elő világszerte. Kína a világ legnagyobb selyemtermelője évi több mint százezer tonnával, majd India következik körülbelül harmincezer, és Vietnam szűk hétezer tonnával. A gyártási folyamatban a hernyók tenyésztése mellett a szálak fonása, a szövet szövése, fehérítése és kezelése is benne van, ezek együtt pedig kifejezetten hosszú gyártási időt eredményeznek.
A többi lepke hernyójához hasonlóan a selyemlepkéjé is (ez az ún. háziasított selyemhernyó, azaz Bombyx mori) a metamorfózis ugyanazon lépésein megy keresztül: pete, lárva, báb majd kifejlett egyed lesz belőle. Elvileg legalábbis.
Az elején jól megy a soruk, a falánk hernyókat a farmokon 45 napon át napi ötször az eperfa általuk igen kedvelt levelével etetik. A folyamat közben ivaréretté válnak, és megkezdik egy-két hétig tartó gubózásukat és átalakulásukat. Különleges fonalmirigyük segítségével egyetlen hosszú, összefüggő fonalat (a selyemszálat) választanak ki, a fonalat aztán gubóvá fonják, majd ebben a gubóban kezdődik meg átalakulásuk. Azaz csak kezdődne, valójában itt ér véget rövidke életük:
a gubók értékének, a fonal hosszának és minőségének megőrzése érdekében a farmokon a kis gombócokat forró vízbe dobják, így a bennük lévő állatok elpusztulnak.
Az így leforrázott gubókat aztán kibontják, hogy letekerhessék a több száz méter hosszú szálat, amiből aztán selymet lehet szőni.
Mi a baj a selyemmel?
A selyemkészítés gyakorlata több szempontból is problémás. Az állatok kereskedelmi célú tenyésztése és tömeges leölése nemcsak etikátlan, de a környezetre nézve is katasztrofális hatással van, ráadásul a selyemtextíliák többségét nagyon alacsony szociális és környezetvédelmi normák mellett állítják elő.
Az eperfákat sokszor mérgező növényvédő szerekkel és műtrágyákkal kezelik és később magának a selyemnek az előállítása is nagy mennyiségű vegyszert igényel. Ezek az anyagok nagyon veszélyesek, a folyamat során pedig sokszor kezeletlenül kerülnek a közeli vizekbe és a talajba, óriási pusztítást okozva ezzel, egyszerre szennyezik a levegőt, a talajt, a vízforrásokat és veszélyeztetik a helyi ökoszisztémákat és az emberi egészséget.
A selyem előállítása emellett sok kézi munkát is igényel, így az ipar több millió munkást foglalkoztat éhbérért a legszegényebb kelet-ázsiai országokban, sok divatmárka és kiskereskedő használ a ruhagyártáshoz úgynevezett „sweatshop” munkaerőt. (Sweatshopnak, szabad fordításban verejtéküzemnek nevezik az olyan gyárakat, amelyek több munkaügyi törvényre fittyet hányva, embertelen körülmények között dolgoztatják a munkavállalókat.)
A selyemiparban dolgozó gyerekek napi több mint 12 órát dolgoznak a hét minden napján.
Mit lehet tenni?
A selyemből készült holmik kétségtelenül gyönyörűek, viselésük pedig királyi érzetet kelt, a környezet védelme és az etikátlan munkaerő miatt aggódók azonban azt javasolják, válasszunk más textilt, amikor ruházkodásra kerül a sor. Nem lesz könnyű dolgunk, ha tényleg olyat szeretnénk, ami felelősen bánik a környezettel: a pamut például csak akkor környezetbarát, ha biogazdálkodásból származik, ellenkező esetben ennek is óriási a vegyszerterhelése.
Illetve a kényszermunka is rányomja bélyegét nagyjából minden 5. pamutárura. Ez úgy jön ki, hogy
Kína a világ legnagyobb pamutgyártója, és az exportja 85 százaléka Hszincsiang tartományból érkezik, ahol több millió ujgurt dolgoztatnak kényszermunkatáborokban.
Az ezekben készült pamutot és fonalat Bangladesbe, Kambodzsába és Vietnámba viszik, ahol ruhát, lakberendezési textileket készítenek belőle, ami aztán szétspirccel az általáunk is ismert butkokba…
A szintetikus anyagok petrolkémiai termékekből készülnek, érdemes ezért legalábbis újrahasznosított anyagból készülteket választani belőlük. A különböző cellulózszálak előállítása megint csak óriási vízigénnyel jár, ezért az ilyen alapanyagok esetében is kifejezetten keresni kell a fenntartható vagy fair trade forrásból származókat. Ember legyen a talpán, aki eligazodik.
A legjobban talán akkor járunk, ha alaposan átgondoljuk ruhavásárlási szokásainkat, és nem is feltétlenül abból indulunk ki, hogy mit vegyünk meg valami helyett, hanem abból, hogy valóban szükségünk van-e egy-egy újabb darabra. Ha pedig az ősz elején úgy ítéljük meg, mindenképpen kellene egy-egy nadrág vagy épp őszi kabát, ne az online vagy fast fashion boltokba szaladjunk, hanem nézzünk körül az egyre több helyen elérhető és stílusos használtruha-bolt kínálatban, esetleg valamelyik Facebook-csoportban. Ki tudja, hátha épp egy gyönyörű és értékálló selyemblúz ökolábnyomát csökkentjük azzal, ha következő használói leszünk.
Kiemelt kép: Getty Images