Mindannyiunk szerencséjére lejárt az idősebb korosztály köreiben népszerű elvetemült dauerok időszaka, a modern kor rövid hajviseletei pedig megannyi üdítő és fiatalos variációval kecsegtetnek bennünket. Mint tudjuk, a rövid hajviselet – nemtől és kortól függetlenül – számtalan előnnyel szolgál. Könnyű kiegyenesíteni, kifésülni, a hosszú hajjal ellentétben pedig nem igényel extra ápolást, ami hosszútávon a pénztárcánkra nézve is kedvezően hathat. Több kutatás is bebizonyította már, hogy a rövid hajat kedvelők körében jóval kisebb a korpásodásra való hajlam, tekintve, hogy a fejbőrünk ilyenkor jobban szellőzik, viselői pedig a kellemetlen, kicsit sem esztétikus hajtöredezésnek is búcsút inthetnek.
Sokan tapasztaljuk, hogy többet rohanunk manapság, mint bármikor az életben, az időzsonglőrködés mellett pedig az anyagiakra is fokozottan figyelnünk kell. Felgyorsult és zűrzavaros világunkhoz idén ősszel a divat is igazodik, hiszen éppen emiatt kerül nagyobb hangsúly a praktikusságra, azaz a minimális karbantartást igénylő, de mégis trendi és nőies hajviseletekre. Téged is ki lehet kergetni a világból a kabátcipzárba szüntelenül beakadó, örökké gubancos tincsektől? Ha rászántad magad a fodrászlátogatásra, íme egy kis inspiráció az idei ősz legtrendibb és legpraktikusabb hajviseleteiből!
Texturált bob lágy hullámokkal
Az 53 éves Cate Blanchett által is kifejezetten kedvelt, üde és laza stílus szinte bármilyen arcformához passzol, de leginkább természetes, hullámos loknikkal alkot tökéletes összhangot.
Aszimmetrikus bob, az örök klasszikus
A kissé egyenletlen vágásnak köszönhetően látszatra dúsabbnak tűnhet a lelapult, vékony szálú hajkorona. Az aszimmetrikus bubi évek óta az egyik legdivatosabb fazonnak számít, népszerűsége mindmáig töretlen, nem véletlen tehát, hogy a hollywoodi híresség közül is sokan döntöttek mellette. Íme:
A francia bob
Az egyik legsikkesebb és legnőiesebb rövid frizura. A frufru keretet ad a hosszúkásabb, vékonyabb arcformának, a vékony szálú haj pedig sűrűbbnek és teltebbnek tűnhet viselője számára. Mit számít a kor, Helen Mirren például tökéletesen tudja, mitől is döglik igazán az a bizonyos légy!
A kényelmes lob
A lob a hosszabb bobfrizura egyik becézése, melynek végei maximum a kulcscsontig érnek. Modern és igazán sokoldalú vágás, könnyen variálható a hétköznapi megjelenéstől egészen a formálisabb eseményekig – nem véletlenül kedveli ezt az időtálló stílust Michelle Obama, egykori amerikai first lady is.
A rétegelt, tépett lob
Tökéletes választás, ha félsz az ollótól. Az enyhén hosszabb, réteges vágás rengeteg szabadságot biztosít a hajformázásban, és bár nem akad bele semmibe, mégis lófarokba köthető marad – akárcsak Jennifer Aniston „modern Rachel” frizurája.
A soft lob-stílus biztonsági játékosoknak
A középhosszú, enyhén hullámos stílus könnyed és rugalmas megjelenést kölcsönöz, és aligha akad olyan, akinek ne állna jól. Szolid, nőies és elegáns, egy merész hajszínnel azonban bármikor dögösebbé varázsolható. Vékony szálú hajszerkezet esetében kifejezetten jó döntés, egyenesre vagy hullámosra szárítva pedig egyaránt mutatós – akár keskeny, akár széles arccsonttal rendelkezünk, szinte lehetetlen vele mellélőni.
Vagány pixie
Ha olyan igazán rövid frizurát keresel, ami alig-alig igényel formázást, és reggel akár egy perc alatt is belőhető a tükör előtt, akkor a pixie-t neked találták ki. A fodrászok vékony szálú hajhoz és hosszúkás arcformához ajánlják – kiváltképp extrém hajhullás esetén hasznos, hiszen a hosszú hajjal ellentétben kevésbé teszi látványossá a fejbőr kritikus területeit.
Katonásan felnyírva – az igazán bátraknak!
Ennél egyszerűbb, szellősebb és könnyebben formázható frizurát keresve sem találnánk. Ugyan bőven igényel némi elszántságot, de kopaszodás és extrém hajhullás esetén kifejezetten hasznos – és mégis vagány – megoldás. A sztárok körében is egyre népszerűbb, a Bűbájos boszorkákból is ismert Rose McGowannek például bombabiztos választás.
A shag-fazon egyszerre vagány és nőies
A természetes göndör, kócos fürtökkel rendelkezők legtutibb választása lehet, de a szakértők egyenes, vékony hajszálak esetében is kifejezetten ajánlják. Az egyszerre bohém és nőies stílus szinte bármilyen hosszból megvalósítható, ne félj hát kipróbálni, ha drasztikusan változtatnál a megjelenéseden.
És végül a bixie, az idei év egyik legvagányabb frizuratrendje
Nem egészen bob, és nem is pixie – de mivel valahol a kettő között mozog, a stílust joggal (és találóan) emlegetik bixie-vágásként. A fazon nem egészen új keletű, a kilencvenes éveket egyszer már meghódította, a hollywoodi sztároknak köszönhetően azonban újra fénykorát éli – kortól függetlenül pedig szinte bármilyen arcformához tökéletesen passzol. Az idén 56 éves Halle Berry nem félt bevállalni, az idei Critics Choice Awards gáláján mindenkit lenyűgözött bevállalós megjelenésével.
Kiemelt kép: Helen Mirren (Vera Anderson/WireImage/Getty Images)