Romy Schneider 1938. szeptember 23-án, Rosemarie Magdalena Albach néven született Bécsben. Az ötvenes évek elejének Németországában, naiva-szerepekkel indult karrierje – a német filmipar pedig csak halála után bocsátotta meg neki, hogy ezekből a karakterekből kiábrándulva és nagyobb színészi kihívásokat keresve Franciaországban futott be rövid, de sikeres színészi pályát.
Schneider tragikusan fiatalon hunyt el, pályájának ez a lezáratlansága minden alakításának drámai súlyt ad, és azzal is együtt jár, hogy a nagyközönség ragyogása teljében őrzi az emlékezetében. Ha a színésznőre gondolunk, akkor vagy a korai Erzsébet-alakítások hamvas szépségű császárnője, vagy későbbi nagy filmjei, az Egyszerű eset vagy a Szerelmi lázálom vonzó asszonyai és megkapó színészi teljesítményei jutnak eszünkbe. Romy Schneiderre néhány életével, pályájával kapcsolatos, kevésbé ismert információval emlékezünk.
Szülők, náci kapcsolatokkal
Schneider szülei maguk is színészek voltak, apja, Wolf Albach-Retty némafilmek sztárjaként kezdte, később pedig német nyelvterületen lett romantikus vígjátékok ünnepelt hőse. Magánélete viszont korántsem volt ilyen romantikus: 1933-ban már az SS tagja volt, 1940-ben pedig a náci párthoz is csatlakozott.
Romy anyja, Magda Schneider – maga is színész és énekesnő – szintén a kelleténél szorosabb kapcsolatot ápolt a nácikkal, sőt magával Hitlerrel is.
A Führer több alkalommal fogadta a családot Obersalzbergben, kedvelt nyaralóhelyén és Magdát állítólag kora legtehetségesebbjének és saját maga kedvenc színésznőjének tartotta. Mi több, Romy visszaemlékezései szerint anyja és a diktátor egy időben szerelmi viszonyt is folytattak.
Anya és lánya egy filmben
Magda Schneider – akit korábbi náci kapcsolatai miatt az ötvenes évek elején inkább mellőztek a német és osztrák filmesek – lánya káprázatos sikerét felhasználva tudott visszatérni a filmvászonra. Összesen hét filmben dolgoztak együtt, a Sissi-saga három részében Magda alakította Ludovica bajor hercegnőt, Sissi édesanyját. Bár maga Romy szíve szerint nem vállalta volna az első Sissi-film sikerén felbuzdulva készített további két részt, annak érdekében, hogy anyja filmes visszatérése is biztosított legyen, igent mondott az ajánlatra.
Romy Schneider és Magda Schneider a Walt Disney Productions penthouse-partiján. via Getty Images
Túlszárnyalni az Elfújta a szél sikerét
Schneider karrierjét a Sissi indította be, az egy generációval idősebb Vivien Leigh pályája pedig az Elfújta a szél című mozival lőtt ki igazán. A Sissi-filmek és a Scarlett O’Hara történetén keresztül az amerikai észak és dél háborúját bemutató nagyszabású alkotás közt nagyon sok hasonlóság van: gyönyörű, ugyanakkor a rá nehezedő konvenciókkal szembemenő hősnő lenyűgöző ruhatárral, pompával, izgalmas sztori történelemmel és rengeteg romantikával. Sokszor még egyes jelenetek is (a fiatal Sissi, vagy Scarlett kislányának lovas jelenetei például) nagyon hasonlóak. Összeköti őket az is, hogy a maguk korában elképesztő sikert értek el: nézők tömegei tódultak a mozikba, hogy átélhessék mindkét kalandot.
Az 1939-es Elfújta a szél sikerét bő egy évtizedig a világon sehol nem tudták felülmúlni, míg végül 1955-ben, épp az osztrák-német filmiparnak sikerült überelni.
A közönség óriási érdeklődését látva a rendező, Ernst Marischka villámgyorsan szerződtette a szereplőket két további részre, melyet 1956-ban és 1957-ben fejlesztettek ki és mutattak be.
Sisi kétszer: 1955-ben és 1973-ban. (Fotók: Keystone-France/Gamma-Keystone és Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images)
Romy 17 és 34 évesen is eljátszotta Sisit
Romy Schneider mindössze 17 éves volt, amikor eljátszotta a Sissi című romantikus film címszerepét (Wittelsbach Erzsébet magyar királyné és osztrák császárné becenevét írják Sisinek és Sissinek is), 17 évvel később azonban Luschino Visconti Ludwig című filmjében ismét, immár egészen más megközelítésben is megjelenítette. Schneider többek között azért is vállalta, hogy ismét eljátssza a szerepet, mert az Visconti elképzelései alapján a korábbinál jóval realisztikusabbnak és összetettebbnek ígérkezett. Schneider maga is belefáradt Ernst Marischka Sisijének leegyszerűsített karakterébe, úgy érezte, se neki nincs semmi köze az uralkodónőnek ehhez az ábrázolásához, se a filmnek a valósághoz. Igaza volt. A császárné valódi története ugyanis messze nem volt olyan rózsás, mint amilyennek a trilógia láttatni szerette volna. A bécsi udvarban Sisinek egyáltalán nem volt felhőtlen élete, kémkedtek utána, ellenőrizték megfelelően teljesíti-e házastársi kötelezettségeit, miközben sok fájdalmas veszteség is érte: elvesztette kétéves kislányát és egyetlen fiát, Rudolf főherceget. (És amint azt a gyulai Almásy-kastély kiállíátásból megtudtuk, súlyos testkép- és táplálkozási zavara alakult ki.) Bár a császári pár közötti szeretet valódi volt, Sisi ritkán volt férje mellett, inkább utazásokra, ékszerekre és ruhákra és őrült fogyókúrákra költött – sokak szerint egyfajta pótcselekvésként. Karakterének hű ábrázolásához ezek megjelenítése is hozzá kell, hogy tartozzon, vélte Schneider.
Szabadult volna a naiva szerepétől
Schneider néhány évvel a Sisi-filmek után már kétségbeesetten szeretett volna elszakadni azoktól a naiv és ártatlan karakterektől, amelyeket a háború utáni Németországban kellett eljátszania. Arra vágyott ugyanis, hogy komolyan vehető színésznőként gondoljanak rá, és ne azonosítsák első szerepével.
„Igen, egy ideig imádtam ezt a szerepet. Én voltam a hercegnő, és nem csak a kamera előtt. Mindig hercegnő voltam.
De egy nap egyszerűen nem akartam többé hercegnő lenni.”
– emlékezett vissza később. Ehhez a disszonáns érzéshez kapcsolódik elhíresült mondása is: „Sisi úgy ragadt rám, mint a zabpehely.” Ahhoz, hogy megszabadulhasson a karakter béklyójától, egészen Franciaországig kellett utaznia, kivívva ezzel a német közönség haragját is.
Romy Schneider és Alain Delon A medence (La Piscine) című filmben. (Fotó: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images)
Párizs volt a múzsája
Schneider 1958-ban Párizsba költözött, és innentől kezdve a francia főváros lett művészi bázisa. A színésznő itt a kor nagy rendezőinek, köztük Luchino Viscontinak, Orson Wellesnek, Otto Premingenek és Claude Sautet-nek is múzsája lett, rá pedig maga a város hatott inspirálóan. Ebben az időszakban végre levetette a naiv kislány képét, és kihívást jelentő, szexi, sokszor provokatív szerepeket vállalt. Az 1960-as és 1970-es években Schneider olyan nemzetközileg is sikeres filmeket forgatott, mint A medence (La Piscine) című thriller, amely újabb dimenziót adott a filmvásznon megjelenő személyiségének. „Megpróbáltam kiszabadulni ebből a kényszerzubbonyból, ebből a kis szűk világból – mondta Schneider. – Ki akartam szabadulni ebből a németországi rutinból. Párizs egy új világ, egy új élet volt. Szükségem volt erre a szabadságra, és a lehető legtöbbet kihasználtam belőle.”
Alain Delon levélben szakított vele
Alain Delon és Romy Schneider még 1958-ban, a Christine című film forgatásán ismerkedtek meg. Bár először nem jöttek ki jól egymással, Delon heves udvarlásának hála egy idő után szerelem szövődött az akkor már ismert színésznő és a feltörekvő színész között. Delon egy évvel később meg is kérte Schneider kezét, ám a románcból nem lett frigy. Öt évig voltak együtt, voltak, akik megbotránkoztak kapcsolatukon, mások imádták a gyönyörűen fotózható párost, de a sármőr végül Francine Canovas színésznőt (a nő Nathalie Delonra változtatta aztán a nevét) vette feleségül, Schneiderrel pedig levélben szakított. A színésznő öngyilkosságot kísérelt meg.
Romy és Alain Delon 1961-ben. Jochen Blume/ullstein bild via Getty Images
Amikor Delon 1964-ben feleségül vette az ekkor már nyolc hónapos terhes Nathalie-t, a hírt Romy az újságokból tudta meg. A páros tagjai közti feszültség forrása – legalábbis Delon visszaemlékezései szerint – nagyon eltérő családi hétterük és Schneider Delon szerint kettős személyisége volt. „Romy a magánéletében is azt a Romy Schneidert játszotta, akit a közönség látni akart. Valójában viszont nem ilyen volt” – mondta róla Delon, akivel a viharok elülte után jó barátságot ápoltak, és akivel nemcsak emberileg, de színészileg is egymásra találtak. Közös színházi alakításukat, mikor egy vérfertőző testvérpárt alakítottak John Ford Kár, hogy kurva című darabjában, imádta Párizs, és mindketten szenvedélyesen szerették a közös munkát.
Sokak szerint egyébként a francia színész által is emlegetett kettősség vezetett később Schneider egyéni tragédiájához: szétforgácsolódott abban, hogy egyszerre vágyott sikerre, elismerésre és normális életre is.
Díjak, sikerek
A német filmipar valósággal megsértődött Schneiderre, amiért az szakított az ekkor a háborús idők romanticizálásán és leegyszerűsített erkölcsi ítéleteken alapuló hazafias filmmel, majd Franciaországban csinált karriert.
Kapcsolódó
A lélek mosolya – Romy Schneider emlékére
Élete végén és még inkább halála után viszont egyre inkább elismerték tehetségét otthon is, és ma már egyre inkább méltó helyen kezeli az emlékezet, még akkor is, ha a Sisi-filmek Németországban ma is elhomályosítják későbbi nagyobb és érettebb alakításainak jelentőségét. A kétezres évek elejére ezzel együtt rehabilitálták: egy német tévéadó Németország kedvenc színésznőjének választotta, több film készült róla, életrajzi kötetet jelentettek meg a színésznőről, akire retrospektív kiállítással is emlékeztek.
„Csodálni kell Schneiderben az átalakulásra való képességét – mondja róla egy német kritikus, majd így indokolja megjegyzését: – Ha figyelembe vesszük, hogy milyen szerepet játszott a Sisiről szóló filmekben – a jó kislányt, a német középosztály számára viszonyítási pontként értelmezhető figurá t–, akkor a karrierjében Franciaországban történt óriási fordulat egészen hihetetlen.” Schneider számos díjat nyert, köztük a Francia Filmakadémia díját és a Német Filmdíjat is, utóbbit 1977-ben. Filmjei közé tartozott az 1974-es Pokoli trió című hátborzongató mozi Michel Piccolival és a hasonlóan izgalmas, 1981-es Őrizetbevétel is. Idén színvonalas dokumentumfilm készült Schneiderről, a Romy, egy szabad nő című alkotást Cannes-ban mutatták be, itthon pedig a Budapesti Klasszikus Film Maratonon volt látható.
Romy Schneider és második férje, Daniel Biasini (Fotó: James Andanson/Sygma via Getty Images)
Magánélete tragédiák sorozata
Schneidert számtalan csapás érte, nem véletlen, hogy egyik utolsó interjújában úgy fogalmazott:
„Csak egy boldogtalan 42 éves nő vagyok, akit Romy Schneidernek hívnak.”
Alain Delonnal való kapcsolata után kétszer is férjhez ment, az első tragikus magánéleti esemény második házassága kapcsán érte: második férjétől, Daniel Biasinitől 1976-ban született gyermeke ugyanis halva született. Első férjétől, Harry Meyen színházi rendezőtől (aki válásuk után nem sokkal öngyilkosságot követett el) született fia öt évvel később, 1981-ben, 14 éves korában hunyt el tragikus körülmények között: egy kerítésre zuhant, és az így szerzett combsérülésén elvérzett. Schneider ugyanebben az évben veserákja miatt súlyos műtéten esett át, a következő évben pedig meg is halt, igaz nem vesebetegsége vitte el. Halálához sok tényező együttes hatása vezetett: nemcsak a tragédiák roppantották meg, de az is, amikor ezek elől a munkába menekült. Előfordult, hogy három filmet forgatott le egy évben, és a szó szoros értelmében agyondolgozta magát, a stresszt pedig alkohollal és gyógyszerekkel igyekezett oldani. Mindeközben egyszerre vágyott stabil és kiegyensúlyozott életre és a filmvilág szakmai kihívásaira is.
Az egyik utolsó kép Schneiderről 1982 elejéről. (Fotó: DENIZE alain/Sygma via Getty Images)
1982-ben akkori élettársa, Laurent Petin talált rá párizsi lakásukban, a szék karfájára dőlve, előtte egy üres vörösboros üveggel. Schneider halála előtt épp egy női magazinnak szóló levelet írt, hogy lemondjon egy interjút. A szavai félbeszakadtak a mondat közepén, a szívrohamot valószínűleg gyógyszer- és alkoholfüggősége váltotta ki (először öngyilkosságra gyanakodtak). Schneider mindössze 43 éves volt, és egy kislányt hagyott hátra, a második házasságából született, akkor ötéves Sarah Biasinit.
Alain Delon nem ment el a temetésre, mert ahogy fogalmazott, nem akarta elvonni a figyelmet: „Amit a fotósok csinálnak, az egyszerű kukkolás, ami felháborít. Nem mentem el, de pár nappal később egyedül, felhajtás nélkül leróttam a kegyeletemet” – emlékezett vissza egy néhány évvel ezelőtti interjúban.
A 84 évvel ezelőtt született Romy Schneider emlékét pályatársai és a filmszerető közönség egyaránt őrzi.
Kiemelt kép: Romy Schneider A Piszkoskezű ártatlanok (Les innocents aux mains sales) című, 1975-ös filmben – Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images
