Hogy vagytok most?
A nyáron sok minden nem úgy jött össze, ahogy terveztük, de a közelmúltban lassan kialakult, mára, a bizonytalanság bizonyossággá vált idejében a terv azért van, hogy eltérjünk tőle. Voltunk vírusosok, de tudod milyen egy család (a zenekar is az), körbe adogattuk a betegséget. Azért viszonylag jól viseltük, leszámítva a bezártságot. A családban Zsolnának volt nehezebb, az ő friss, még be nem határolt, irigylésre méltó szabadsága nagyon kívánta már a gyerektársaságot. A kislányom nemrég múlt kétéves, ezért maximálisan odafigyelünk arra, hogy egy olyan közeget tudjunk neki teremteni, ami a saját, általunk kigyomlált útját, kívül-belül támogatja.

A gyakorlatban pontosan mit értesz ez alatt?
Máshova helyeztem a fókuszt. Már nem arra figyelek, mint az előző nyarakon, hogy széthajtsam, szétdolgozzam magam, hanem tényleg a lelassulás, a belemerülésre való, megfelelő idő hagyása és a maximális figyelem elérése foglalkoztat, ugyanakkor meg egyfajta érett fegyelem kialakítása, amit jelenné szeretnék formálni  az életünkben. Próbálok egyensúlyozni a feladataimmal úgy, hogy a saját kreativitásom is teret kapjon amellett, hogy a kislányom a legfontosabb. Ez az ősz egy új korszak kezdete, a beszoktatás időszaka után, számomra arról szól – amellett, hogy közösen megélünk egy új korszakot, és ennek minden szeretetnyelven történő fájdalmát és szépségét –, újra be tudjam indítani a saját, alkotói énemet. Ki szeretném küldeni magamból mindazokat a tapasztalatokat, érzéseket, amiket összegyűjtöttem az elmúlt belső és külső utazásom két éve alatt.

Hogyan esett a választásotok épp a Zsolna névre?
Egész pontosan Zsolna Teréziának hívják a kislányomat. Emlékszem, volt egy olyan esténk, amikor mindketten írogattuk a neveket. A Zsolna talán a franciás hangzása miatt szerepelt, és a férjem azonnal lecsapott rá. Én meg nagyon szeretem a régi neveket (a szentekét is), és Erdélyben van egy szokás: minden, úgymond pogány név mellé választanak egy szent nevet is. Kevesen tudják, de így lettem Bocskor Bíborka Mária. Nem akarom túlmisztifikálni az anyaságot, de szerintem ez mindenki életében egy nagyon erős spirituális, szellemi, lelki tapasztalásokkal teli időszak, és én idén ősszel ezt szeretném kiénekelni, „kialkotni” magamból.

Lesznek új dalok?
Már van is egy Magashegyi Undergroundos dal, a Máshol táncol, és most újra intenzívebben elkezdünk dolgozni a zenekarral is. Igen, mondhatom, hogy ez az ősz egy új időszámítás kezdete nekem is, egy sok tapasztalással megtöltött visszakapcsolódás. Nemrég Kapolcson jártam, és egy irodalmi szalonban beszélgettünk arról, most érzem igazán, hogy meg kell teremtenem azt a közeget magamban, ami egy kicsit visszareflektál a saját kreativitásomra.

Hogyan változott az időbeosztásod a bölcsőde óta?
Két őszt éltünk meg, amióta Zsolna létezik, és csodálatos látni, ahogy fejlődik, nagyon szép együtt töltött évek voltak, de úgy érzem, hogy saját magamra még homeopátiásan sem jutott idő. Néha agyban kicsit elszálltam, elkalandoztam, de igazából semmire sem volt időm. Azt szeretném, ha minden, ami felgyülemlett bennem, nem kirobbanna, hanem szép lassan és etikusan indulna be. Zsolna nyitott és érdeklődő, nagyon szereti a társaságot, ezért szívből örülök, hogy találtam számára egy fantasztikus közeget. Már a próbanapokon is azt éreztem, hogy jó kezekben lesz a kislányom, a kedves, tüneményes gondozók igazán odafigyeltek rá, és külön öröm látni, hogy két eddigi legjobb barátjával közösen vág bele első nem velünk töltött pillanataiba. A gyöngéd beszoktatás ütemét természetesen ő diktálja. Az így felszabadult napi pár órám pont elég arra, hogy művészileg is meg tudjak nyilvánulni és egy kicsit magammal is foglalkozhassak.

Az éneklésen túl mi jelenti számodra a feltöltődést?
Van egy csomó olyan tevékenység, ami számomra nagyon-nagyon fontos. Elsőre azt mondanám, hogy biciklizés, ami testileg, lelkileg, agyilag is beindít. Vagy ott van a jóga, ami finomhangolásra késztet, formál bennem valamit, kinyit egyfajta szépséget, ami legbelül ott van. A jóga olyan kapcsolódást jelent a testemhez, lelkemhez, az egész külvilághoz, amit mondjuk a reggeli ébredéssel együtt nem biztos, hogy instant módon meg tudok csinálni. Az elmúlt két évben sose vettük igénybe bébiszitter segítségét, a családunk is több mint 700 kilométerre van, és ne értsd félre, ez a mi döntésünk, nem nyafogás, de így értettem, hogy nem volt időm semmire. Az, hogy most meg tudom adni a módját a főzésnek, vagy le tudom írni a jegyzeteimet a naplómba, sok síkon elindít valamit, ami nekem fontos. Ez az énidőm.

Az az érdekes, hogy ezt a szót, az „énidőt”, most tanultam meg, hogy nem volt… eddig nem használtam, mert ezek szerint volt ilyenem.

Az ember sajnos mindennel ilyen, amíg van valamilye, az természetes, ahogy nincs, megleli fontosságát.

Emlékszem, hogy egyszer összefutottunk Budán, ahol egy vegán étteremből jöttél épp ki. Régóta élsz növényi étrenden?
H lelkileg nézzük, illetve hogy hová tart a világ, ezzel tudok leginkább azonosulni. A vegánság nemcsak étkezés kérdése, hanem létforma. A növényi táplálkozás és az a szemlélet – etikai és minden szempontból –, hogy tiszteljük és szeressük a környezetünket, benne az állatokat, követendő számomra, ezúttal vegán törekvőként.

Otthon vegetáriánus vagy hagyományos módon főzöl?
Zsolnának gyakorlatilag bevezettünk mindenféle ételt, hogy később ő tudja eldönteni, mit választ majd. Mivel nem mutatott semmiféle allergiát, ezért neki külön szoktam főzni olyan dolgokat is, amiket én nem fogyasztok. Most épp nagyon válogatós korszakát éli. Érdekes látni, hogy változik a gyerekek ízlése, régebben a brokkolit imádta (komoly kis házi videóim vannak róla), most meg kerüli… Részemről mostanában a thai jellegű ételekért vagyok oda, a kókusztejes, citromfüves, lime-os ízvilágért rajongok. Ha van egy ráérősebb délutánom, barnarizst főzök és készítek rá egy kis fűszeres, spenótos, vagy csicseriborsós, kókusztejes szószt.

Milyen eseményekre készülsz vagy készültök a zenekarral?
Nekem  nemrég volt egy portrébeszélgetésem az A38 hajón, a Magashegyi Undergrounddal pedig a Margó irodalmi fesztiválon fogunk fellépni október 13-án. Ez egyben a tavalyi, járványhelyzet miatt elmaradt koncertünk pótlása lesz, amire nagyon-nagyon készülünk. A Magashegyivel az utóbbi időben nagyon sok az irodalmi kapcsolódásunk, a Titkos életem című albumunk Tóth Krisztina verseire épül. Ezen kívül néhány tévés szereplésre is készülünk, ami most még nem publikus.

Az endometriózis kapcsán is részt vettél nyilvános beszélgetésekben…
2015-ben vállaltam fel és kezdtem erről beszélgetni, akkor úgy éreztem, másokkal együtt úttörőnek kell lennem abban, hogy a nők merjenek beszélni erről a problémáról és a saját kihívásairól, mert erőt adhat nekik ahhoz a harchoz, amit ez a betegség jelent. Sokak számára sokáig ismeretlen vagy tabu volt az endometriózis létezése, pedig egyre több nőt érint. Szerettem volna erre felhívni a figyelmet, bízva abban, hogy a korai diagnosztizálással talán többen tudják elkerülni a műtéti beavatkozásokat és a szerveltávolításokat. Azóta sikerült ennek az ügynek szolgálatában fontos eredményeket elérni.

Mi az, ami mostanában téged leginkább foglalkoztat?
Nagyon nehéz ebben a káoszos időszakban letisztogatni azt magamban, hogy mik legyenek a fő iránycsapások. Globális szinten kapkodom a fejem, és bevallom, van egyfajta pesszimizmus bennem. Talán ezért is érzem annak a sürgetését, hogy újra felépítsem magam, és a közvetlen környezetemnek is valahogy fényt tudjak kapcsolni, megvilágítani a helyes utat, merre tovább. Járványhelyzet, háború, válság… Mindenki túlélésre játszik, úgy érzem, elég mélyponton van az emberiség. Mégis

hiszem, hogy mindenféle civil kezdeményezés nagyon fontos, még ha csepp is a tengerben, de sok cseppből tevődik össze a tenger, és én mindenképp hasznos csepp szeretnék lenni!

Szociálisan érzékeny vagyok, néha túlságosan is. Több alapítvánnyal együtt dolgozom, például támogatom a Bátor tábort, az Utcáról lakásba Egyesületet, a Golgota Szeretetszolgálat hajléktalanokat támogató Vissza Közénk programját. Szeretném kihangsúlyozni, hogy ezeket a dolgokat nem egy Facebook vagy Instagram posztért csinálja az ember, mert akkor pont nem azt a célt éri el, ami igazán számít. Most is inkább csak azért mesélek róla, hogy megmutassam milyen sokféle helyen tudunk segíteni, ha szívből keressük a saját utunkat!

Kiemelt kép: Oleg Borisuk. A fotókért köszönet Bocskor Bíborkának