Kisebb-nagyobb megszakításokkal bő húsz éve minden hétfőn, minden hónap vagy év első napján (és még inkább, ha ezek egybe is esnek), továbbá a rendszeres túlevések másnapján, vagy olyankor, amikor épp egy hónap/hét/nap/van egy eseményig, ahol mindenkit le szeretnék hengerelni a karcsúságommal, úgy indul a reggel, hogy na majd ma. És körülbelül tíz éve annak, hogy ezek a napok úgy végződnek, hogy na majd inkább holnap.

Manapság

A reggel kíméletlen elszántsággal indul: egyszerűen nem eszem. Egy „gyomorbarát” dupla kávé és vitamin kombóval indítok, rengeteg vizet iszom, aztán várom, mi fog ebből kisülni. Dél körül természetesen már farkaséhes vagyok, de még ekkor is örömmel és teátrálisan utasítok vissza minden finom falatot: ha valaki nem tudná, FOGYÓZOM! 
Aztán nem tudom, mi történik. Lehet, hogy elvisznek az ufók, esetleg valami olyat kevernek a vizembe, vagy épp valami tök finomat főzök, de a következő snitt már az, hogy este van, én pedig a konyhapult mellett állva, lekváros kenyérrel, mogyoróvajjal, vagy a második tányér vacsorám maradékával a számban magyarázok valamit a családnak. Néha haragszom magamra, de annyira azért nem: ha le nem is fogyok, a súlyomat üzembiztosan tartom ezzel a módszerrel, és negyven körül már ennek is örülni lehet.

Az, hogy mindez rettentő egészségtelen, cseppet sem korszerű, a hozzá tartozó szemlélet (azaz, hogy szép az, és csakis az, ami vékony) pedig kifejezetten mérgező, már kényelmetlenebb érzés. De legalább

tudom, hol és miért szocializálódotam a legelbaltázottabb fogyókúrákra és testsanyargatásra.

Naná, hogy a kétezres években, és naná, hogy azért, mert ez volt a népszokás.  Világszinten is ez volt a levegőben: a kétezres évek diétakultúrájáról és annak toxikus voltáról sok cikk született, és elég megnézni, milyen sztenderdeket állítatott fel a médiaipar a Brintey-hez vagy Christinához hasonló (utólag beleroppanó) sztárokkal az akkori fiatalok elé (hogy a korszak szinte kórosan lesoványodott modelljeit ne is említsük). Mi pedig védtelenek voltunk: úgy tűnt, hogy a fogyókúrás termékkel, étrenddel, kapszulával és masinákkal lesz teljes a felzárkózás a menők klubjához. A kilencvenes évek végére – legalább húsz év késéssel, cserébe egyben, óriási, kezelhetetlen adagban – minden bejött, amit az önsanyargató diétákról tudni kellett, és óriási nyomás nehezedett ránk azzal kapcsolatban, hogy muszáj vékonynak lenni. Nem állítom, hogy több, vagy erősebb volt a kényszer (saját lányomon pontosan látom, hogy mennyire nagy ma is), de azt igen, hogy nemcsak a fiatalok, de egy egész társadalom volt teljesen védtelen és kiszolgáltatott a diétamániának. Egyszerűen nem esett le, mennyire káros mindez.

Én például majd egy tízessel vékonyabb és – persze csak utólag látom– egészen csinos voltam azidőtájt, amikor a mainál sokkal kardinálisabb kérdésnek tűnt a fogyózás, és ötvenkilósan is kipróbáltam a létező összes módszert, ami karcsúságot ígért, miközben elfedte a sunyi tényt, miszerint lefogyni úgy lehet, ha kevesebb kalóriát viszünk be, mint amennyit felhasználunk, formásodni pedig úgy, ha rendszeresen sportolunk.
Mentségemre szóljon, nem nemcsak én nyúltam légből kapott és jól marketingelt módszerekhez. Környezetemben tucatnyian próbáltak hasonló módszerekkel fogyni, és már 20 évvel ezelőtt is komplett iparág épült a fogyni vágyók pénztárcájának karcsúsítására. Információnk viszont jóval kevesebb volt, mint ma: hol volt még akkor intuitív étkezés, testpozitivitás, HIIT tréning vagy épp személyre szabott dietetikai tanácsadás…

Világmegváltó diéták

Valamivel persze már akkor is többet tudtam a fogyókúrázásról, mint amennyit alkalmaztam, és ma is pontosan tisztában vagyok vele, hogy senki nem csak attól fogy, hogy nem keveri a szénhidrátot fehérjével, vagy meghekkeli, sőt átprogramozza a zsíranyagcseréjét, ha kódokkal jelölt, túlárazott ételt fogyaszt, nézi a glikémiás indexet, vagy fehér helyett barna kenyeret (szia, malátával színezett, becsapós péksüti!) vesz töménytelen mennyiségben, hanem ha mértékletesen is eszik. Ez tök oké, de húsz évvel ezelőtt, a milliónyi izgi diétához képest úgy tűnt, ebben semmi romantika nincs. 

Életmódot váltani, hosszú távon (vagy jézusmária: örökre) kicsit kevesebbet és egészségesen enni rémisztő kilátásnak és maradiságnak tűnt,

viszont az olyan csodát ígérő, cserébe kínzó diéták, mint például a narancs és tojás kúra – amit csináltam akkor is, amikor a Max Planck Táplálkozástudományi Intézet diétájaként hirdették – rövid távú és sokkal költőibb aszkétizmussal kecsegtettek.

Ezt emelem ki, mert az egykor népszerű diéta már a menütervben is (eleve gyanús, amikor korra, nemre, súlyra való tekintet nélkül ugyanazt az 1200 kalóriát is alig elérő valamit nevezik diétának) drámai hatású mondatokkal operált, és kilóra megvett engem és a hozzám hasonló fiatalokat, akik otthon nem sokat tanultak egészséges táplálkozásról. „Reggeli: egy száraz zsemle feketekávéval tej és cukor nélkül”– írták, és nem lehetett ellenállni. Ha meg olyanokat is hozzáfűztek, hogy „a Max Planck diéta igen szigorú, és az előírt ételektől, továbbá a sorrendtől nem szabad eltérni a végeredmény érdekében” – úgy éreztem, megtaláltam, amit kerestem.

Az utólag már nem világos, milyen dietetikai megfontolás indokolta, hogy még azt a szerencsétlen zsemlét is szárazon kellett ennie szegény fogyókúrázónak,

de mindegy volt, csak marjon.

Ha már marás: lelkesen űztem az egykor népszerű káposztaleves kúrát is, amiben minden nap egy lehangolóan unalmas káposztalevessel kellett kicsinálni a gyomrot, hiszen nyilván a káposzta valmely speciális hatóanyaga fogyaszt le, és nem az, hogy több folyadékot és kevesebb kalóriát viszel be, meg teletömöd magad rosttal. Voltak kalandjaim az Atkins diétával is, amiben különösen az tetszett, hogy olyan tudományosan magyarázták el, hogy kódolja át az egész metabolizmust, ha zsírt zsírral eszik az ember. Nem kétlem amúgy, hogy működik (ismerek is olyat, aki fogyott vele), de azért arra érdemes lett volna figyelni, hogy testhack ide vagy oda, még ebben a kúrában sem lehet naponta 10.000 kalóriáért baconos cheddar sajtot enni, vagy aperitívnek kacsazsírt inni.

Ültem a másik, a zsírszegény vonaton is: nagyon bírtam a light dolgokat is – a kifejezés egyébként is a kétezres évek hívószava volt. Én például nyakra-főre ettem a light joghurtokat és hasonlókat, az csak később esett le, hogy a sovány joghurt tonnányi cukorral nem jár instant jó alakkal, ahogy a 3 deci másfeles tejbe turmixolt két banán is minden, csak nem progresszív. Ittunk 1-2 étkezés helyett italporokat – ezek inkább digesztívnek voltak jók, mert elképesztően éhes lett tőlük az ember, literszám töltöttük az uborkás és almaecetes vizet,

fogyóztunk csak popcornnal, csak tésztával, később csak borral,

alma- és tejföl diétával, léböjtkúrával, turbódiétával, Mayo-kúrával, testkontrollal, azzal, hogy evés helyett ittunk, sőt ismertem egy lányt, aki fagyival fogyott le! Személyes reformkonyhai kalandjaim csúcsa az volt, amikor a kilencven napos diéta fehérjenapján májkrémes rántottát kreáltam magamnak. Azóta sem ettem visszataszítóbb dolgot, de visszatekintve az döbbent meg inkább, mennyire kitöltötte a gondolataimat a kényszer, hogy le-kell-fogyni.

Na és a sport

A sporttal is hasonló volt a helyzet. Negyvenre már belátom, hogy ezen a téren sincsenek különösebb titkok: a mozgást nem lehet megspórolni, már ha sportra adja a fejét az ember:

olyan gépet még nem találtak fel, ami helyettünk mozog.

Viszont eleve azt gondolom, hogy óriási átverés volt a tornázz és fogysz, pontosabban a tornázd magad agyon, hogy jól nézz ki üzenet. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy nem kell sportolni, mert nagyon is. De hiába érzi magát fitneszbloggernek az ember, amikor fél órát sétált ebéd után, az elégetett kalória még egy túrórudit se ad ki, szóval sportolni nem is annyira a fogyás, mint inkább az egészség miatt érdemes. Azért viszont – ma már tudom, nagyon. 

Visszatérve: ha helyettünk mozgó gépeket nem is találtak ki, olyanokat, amiknek elhittük, hogy velük, tőlük majd mozgunk, és hogy nélkülük sosem leszünk olyan feszesek, mint a tévében mozgó lányok és fiúk, nagyon is. (A szobabicikli, súlyozott hulahopp, az otthoni ellipszistréner vagy a lépcsőzőgép természetesen működnek, ezek veszélyei abban rejlenek, hogy ruhafogasként végzik.) Ki ne dőlt volna be az összecsukható és ágy alá tolható belsőcomb-erősítőnek, Innen nézve egészen elképesztő, milyen böhöm gépekkel pakolta tele a lakást, aki megtehette, főleg, hogy teljesen feleslegesen. Amíg ugyanis távolról, a teleshopban gusztálva egész egyértelműnek tűnt, hogy aki csak rájuk áll, izmos gazella lesz, otthon inkább porfogóként végezték, és még csak tévézni se lehetett tőlük rendesen. Párszor megpróbáltam, hogy kellemest a hasznossal alapon majd tekerve nézek valami jó filmet, de se a mozgást, se a filmet nem tudtam élvezni így.

Kedvenceim voltak viszont a hasizomerősítő gépek!

Én igazán nem akarom sportgurunak kiadni magam, de ha valamire, hasra tuti lehet edzeni ilyen csodák nélkül, mégis ezrek varázsolódtak el az olyan nevektől, mint AB flex és AB isolator.

Azt mondjuk nem tudom, miért magyarosan ejtették ezeket a hazai reklámban (az ab az angol abdominal, vagyis hasi- szó rövidítése), mindenesetre így, hogy gőzöm nem volt róla, mi akar lenni a dolog, még izgalmasabbnak tűntek ezek a szerkenytűk. Közelről csak az előbbit láttam, valószínűnek tartom, hogy apukám is csak azért vette meg, mert jópofa űrhajóra hasonlított, egyébként úgy működött, hogy a hasadnak kellett nyomni, erre kénytelen voltál megfeszíteni az izmaid. Brilliáns, nem? Olyan, mint egy felülés, csak igazából nincs semmi értelme. Nálunk is csak apukám húzott bele egy-kettőt, attól is inkább a könyöke fájdult meg, lomtalanításkor viszont tök jól nézett ki a leselejtezett holmik között.

Muszáj volt megvenni azokat a termékeket, amiket dokiköpenybe öltöztetett statiszták, gúnyosan ábrázolt úszógumik, majd irreálisan tökéletes hasizmok reklámoztak. Haladók elektromos haspillangóra ruháztak be (most is kapni ilyesmit), ami feltapasztás után viccesen összerántotta az ember hasizmát – elvégre a felülés a gyengék fegyvere. A legnagyobb hasznot a nálunk fellelhető eszközök közül talán a modernizált expander hajtotta, mert bár edzeni sose mertem vele (féltem, hogy arcon fog csapni, ma teljesen széthúzom), azzal remekül lehetett szórakozni, hogy az ember becsípte vele például a tesója karszőrét. Láttam a tévében, de sajnos nem vettük meg a felülőhintát (bele kellett feküdni és azzal együtt felülni), és lépcsőzőgépet sem, pedig ki tudja, milyen formában lennék most, ha ezek is rendelkezésre álltak volna…

Valamivel több hasznot hajtottak viszont az edzős videók: ha volt valami, ami a kétezres évek diétakultúrájából bármennyire is befolyásolta az alakom, az az a pár kazetta volt, amire tényleg felemeltem magam a kanapéról – igaz, az ezek egyikéből-másikából áradó üzenet megint csak meglehetősen mérgező volt. 

A képernyőn ugráló ember – akár magyar guru, akár külföldi modell – adott egy kis plusz motivációt, az ember kisebb eséllyel, de legalábbis később zuhant vissza a kanapéra, ha folyton biztatták, egyes kazetták pedig egészen csúcsra járatták a bűntudatkeltést.
„Én Cindy Crawford VHS-re tornáztam minden nap. A mai napig tudom kívülről, hogy mikor mit mond Cindy és milyen hangsúllyal. Nagyon jó volt a zenéje is: ha meghallom Sealtől a Crazy-t, Pavlovi rexlefbe’ azonnal hanyatt vágom magam és elkezdek felüléseket csinálni” – emlékszik vissza Anita kolléganőnk azokra az időkre, amikor még szupermodellekkel tornáztunk.

Minden egyéb

És hát volt ennek az egész bolondériának az a minősített esete is, amikor az ember – bár sanyarogni nem akaródzott neki – nagyon szerette volna, hogy a teste a média által kipécézett részeiről olvadjanak le haladéktalanul a kilók (és hát ezt is ígérték a mindenféle csodakészítmények, amiket 20 évvel ezelőtt még sokkal gátlástalanabbul is reklámoztak, mint ma). Na ekkor jöttek a különböző masszírozások, dörzsölések, tekercselések, szaunázások, krémek, kapszulák, teák, amik szintén biztos fogyást ígértek.
A kapudrog a fóliába terkercselés volt: köztudott volt ugyanis, hogy semmi sem olvasztja úgy a lokális zsírpárnákat, mint az ha az ember fóliába tekeri be a combjait, hogy alatta rommá izzadjon. Nekem például kifejezetten karcsú lett a lábam tőle. (Nem.) Ágota kolléganőnk is meg tudja erősíteni, mennyire volt tuti ez a módszer: „Én is csináltam a műanyag fóliás tekercselést: comb-fenék-has, úgy tekertem a szobabringán. Elárulom: a tekercselés semmit nem számított.”

A haladó módszer a teleshopos fogyi öv volt, a profi pedig a komplett fogyasztó ruha megrendelése, és ez az izzadás=fogyás olyan erősen beégett a tudatunkba, hogy még ma is alig lehet kiirtani. Hasonlóan tudok nyilatkozni a fogyasztó krémekről is, amik vagy fagyos, vagy épp forró érzetet keltve hitették el az emberrel, hogy hatnak, és ezek az érzetek okoztak extra kellemetlenséget akkor is, amikor a combtőre kent anyagból kicsit feljebb is csúszott.

Halomra szedtük még a különböző szűztea és almaecet kapszulákat is, ezeket is jórészt a romantika miatt: hashajtót bevenni nem hangzik túl jól (megjegyzem, fiatal felnőttként előfordult, hogy erre is rácsúsztam, és senki nem szólt, hogy ez nagyon nincs rendben), az emésztést serkenteni viszont majdhogynem egészséges!
Sokan kísérleteztek a gyomorban megdagadó étvégycsökkentőkkel és olyan rejtélyes szerekkel is, amik állítólag meggátolták a különböző tápanyagok felszívódását. „Még a 80-as évek végén volt egy menő fogyókúrás tea. Na, ha szagolt vagy ivott még valaki ennél rosszabb valamit… Elég rágondolnom, és nemcsak az étvágyam, az életkedvem is elmegy tőle”– emlékszik vissza a teák hatásmechanizmusára egy Facebook-komment, és utólag már én is okosabb vagyok: ha valami hatásuk volt az ilyen szereknek, maximum az, hogy felkavarták az ember gyomrát, vagy ha már egy rakás pénzt kiszórt rájuk, maga is mindent megtett, hogy tényleg le is fogyjon.

Nem tudom, de innen visszatekintve büntetőjogi kérdéseket vet fel, hogy a kétezres évek elején nemcsak, hogy forgalmaztak külföldön már betiltott szereket, de épp ezzel a betiltottsággal reklámozták őket.

Egy Facebook kommentelő így emlékszik vissza élete legszörnyűbb fogyókúrás kalandjára: „Levitte a kilókat pillanatok alatt, de egy véget nem érő hasmenés kezdődött, majd a tizedik napon vér. Bekerültem a fertőzőre, bélgyulladás. Soha sem előtte, sem utána nem szedtem fogyókúrás cuccot.” Más, egy másik szerrel szerencsésebb volt:„ Körülbelül 25 éve volt egy fogyitabletta, amit elkezdtem szedni. 1 grammot nem fogytam, de a körmeim egész életemben nem voltak olyan szépek, mint attól, akkor.”

Hogy fogyunk ma?

Azt, hogy sokkal okosabban fogynánk, sajnos nem állíthatjuk, azt viszont határozottan érzem, hogy több lehetőségünk van információhoz jutni, mint régen, és klassz lenne, ha ezt a korábbinál jobban ki tudnánk használni.

És abban is bízom, hogy egyre többeknek ment már át az üzenet, hogy a fogyáshoz nem átgondolatlan, vagy bombasztikusnak hangzó csodakampányokra, hanem tudatos tervezésre, türelemre, egészséges ételekre és aktivitásra van szükség. Vidám, retró hangulatú cikknek terveztem ezt, de ahogy írtam, arra is rájöttem, hogy egészen ijesztő, amit magunkkal műveltünk, és hogy nekem például nagyon kellene dolgoznom azon, hogy ebből a szemléletből a legkevesebbet adjak tovább itthon.
Bízom benne, hogy felnőttünk annyira, hogy 2022-ben már a fogyásnak ne ilyen ósdi és káros, vagy legjobb esetben is hatástalan módszerekkel lássunk neki, hanem induljunk ki a kevesebb bevitt és több leadott kalória dietetikai alapvetéséből, keressünk magunknak támogató közösséget, ahol másokkal is megoszthatjuk a tapasztalatainkat, mozogjunk (súlyzózzunk bátran – ennek előnyeiről hosszabban is írtunk már – hogy csontjaink egészségét is hosszabban fenn tudjuk tartani), pihenjünk eleget, és kerüljük messzire el a különféle rapid változást ígérő szereket.

És egyébként is, felejtsük el azt a lejárt szavatosságú gondolatot, hogy csak a vékony a szép. Ne csak, és ne is elsősorban azért együnk, pihenjünk és mozogjunk jól, hogy megfeleljünk valamilyen ideálnak, hanem hogy hosszabb, egészségesebb és teljesebb életünk legyen. A fenti diétákra, kütyükre és tablettákra pedig – még ha nevetni is tudunk egyiken-másikon – inkább elrettentő példaként gondoljunk.

Kimelt kép: Getty Images

Legyen sikeres az életmódváltásod, csatlakozz hozzánk! Kapcsolódj be a Nők Lapja Életmódváltó kihívásaiba, szerezz magadnak plusz egészséges éveket, és szállj versenybe a nyereményekért is!