Kórházi bakteriális fertőzéseknél gyakran előfordul, de ma már hétköznapi bakteriális eredetű megbetegedéseknél is egyre gyakoribb, hogy az orvos által felírt antibiotikum nem hat, mégpedig azért, mert a fertőzést okozó baktériumban rezisztencia alakul ki. Dr. Spohn Réka biológus, az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársa azt kutatja, hogyan válnak a baktériumok ellenállóvá az antibiotikumokkal szemben. A baktériumok bármilyen környezeti változáshoz nagyon gyorsan tudnak alkalmazkodni, nem jelentenek kivételt ez alól az antibiotikum-kezelések sem. Réka jelenleg a főleg tartósítószerként előforduló biocidek és antibiotikumok hatását vizsgálja a rezisztencia kialakulásában és átadásában. Feltételezések szerint a szervezetünkbe kerülő biocidek segítik a baktériumokat abban, hogy ellenállóvá váljanak akár az antibiotikumokkal szemben is. Réka célja, hogy kutatási eredményeivel olyan készítmények fejlesztését tudja segíteni, amelyek gyorsabban és hatékonyabban gyógyítják a bakteriális fertőzéseket. A Szegeden élő kutatót telefonon értük el.

El tudnád kicsit egyszerűbben is magyarázni, hogy mit is jelent pontosan a kutatásod?
Vannak ezek a szuperbaktériumok, amik egyre nagyobb teret nyernek a világban. A szuperbaktériumok olyan baktériumok, amik ellen már nem hatásos – szinte – egyik alkalmazott antibiotikum sem. A baktériumok ugyanis nagyon könnyen tudnak alkalmazkodni a környezetükhöz, és az antibiotikum is egy olyan környezeti hatást jelent számukra, amihez nagyon könnyen alkalmazkodnak. Klinikai körülmények között, ahol rengeteg antibiotikum veszi őket körül, ott akkora előnyre tesznek szert, hogy nagyon gyorsan el is terjednek, és nagyon nehéz tőlük megszabadulni. Viszont az is általános igazság, hogy – mint minden élőlény, így a baktérium is – ha alkalmazkodik egy környezethez, annak mindig van valami ára, tehát egy másik környezetben hátránya lesz pont emiatt a rezisztencia miatt. A mi kutatócsoportunknak pedig az az egyik célja, hogy ezeket a gyenge pontokat megtaláljuk ezeknél a szuperbaktériumoknál, mi az, amire érzékenyek, mi az, amivel könnyen elpusztíthatjuk őket, mi az, amivel meg tudjuk akadályozni a rezisztencia kialakulását, mert már nem fogja megérni nekik az alkalmazkodás.

Az utóbbi években a koronavírus járvány miatt sokkal inkább előtérbe kerültek az antivirális, antibakteriális dolgok. Neked is ez adta az inspirációt a kutatásodhoz, vagy már sokkal korábban elkezdtél foglalkozni ezzel a témával?
Igazából már az egyetem óta, már nagyjából tíz éve ezen a témán dolgozom, de valóban, a koronavírus járvány újabb relevanciát adott a munkánknak, hiszen például az intenzív osztályokon tapasztalható túlzsúfoltság, a sok legyengült szervezetű ember ideális táptalajt jelentett, és borzalmas szuperbaktériumok terjedtek el pillanatok alatt, ami felerősítette azt a problémát, amivel a kutatásom foglalkozik. Illetve nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy bár kezdetben rutinból tömegesen írtak fel antibiotikumot a koronavírus fertőzéseknél a felülfertőződés megelőzésére, de erre a problémára gyorsan reagáltak az egészségügyi szervezetek és szakmai ajánlásokban hívták fel a figyelmet a túlzott antibiotikum-használatból eredő veszélyekre, illetve meghatározták, milyen súlyosságú tüneteknél indokolt antibiotikum alkalmazása.

A három díjazott: Dr. Spohn Réka, Dr. Bajusz-Rácz Anita, Dr. Hetényi Anasztázia (Fotó: L’Oréal)

Itthon mennyire lehet ezt a témát kutatni, mennyire vagyunk benne a tudományos élet vérkeringésében?
A Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, ahol dolgozom, az utóbbi tíz évben rendkívül megújultak a kutatócsoportok, és rengeteg sikeres kutató jött haza külföldről csoportot alapítani; én is egy ilyen kutatócsoportnál dolgozom. Világszínvonalú kutatások vesznek körül engem, és az én csoportom is olyan szaklapokban tudja publikálni az eredményeit, amelyek tényleg meghatározóak a világban, amik meghatározzák ezeknek a kutatásoknak az irányvonalát. És nagyon sok megerősítést is kapunk, hogy fontos és hasznos, amit hozzáadunk a szakterülethez.

Szegeden mennyire ismeritek egymást ti kutatók? Mennyire ismered a másik – szintén szegedi – díjazottat, dr. Hetényi Anasztáziát?
A kutatásban nagyon fontos, hogy minél több együttműködés legyen, hogy minél több szakember és látásmód találkozzon ahhoz, hogy tényleg minden irányból megvizsgáljunk egy kérdést, és hasznosak legyenek az eredmények. Anasztáziával és a csoportjával évek óta együtt dolgozunk, pont emiatt, mivel ők kémikusok, mi pedig biológusok vagyunk. Amikor egy-egy új vegyületcsoporttal dolgozunk, vagy van valami – szerintünk – nagyon izgalmas eredményünk valamilyen új szerrel, akkor nagyon hasznos velük konzultálni arról, hogy mit gondolnak róla kémiai szempontból, vagy van-e másik ötletük, hogy milyen irányba érdemes tovább haladni, esetleg ők is végeznek méréseket, és ez továbbviszi a mi projektünket, hogy ők egy teljesen más szemléletmódot adnak hozzá. De ugyanez működik fordítva is. Szóval összefonódik a munkánk.

A tudományos életben figyelsz, lehet figyelni arra, hogy nőkkel dolgozz együtt?
Lehet, hogy nagyon szerencsés vagyok ebből a szempontból, de egyszer sem szembesültem azzal a munkámban, hogy bárkit is érdekelt volna, hogy nő vagyok vagy férfi. De ez tán azért van így, mert ezekkel a fiatal csoportvezetőkkel jött egy ilyen szemlélet is az intézetünkbe, és abszolút mindenkinek a tudása és a motiváltsága számít, és senkit sem érdekel a másik neme. Szóval nincs benne a gondolataimban, hogy ez fontos lenne. De amit viszont látok magam körül, hogy a legfontosabb az ember családjának a támogatása.

Fontos, hogy legyen egy olyan támogató társ, aki mögötte tud állni ebben a munkában – mert ez a karrier elég sok áldozattal jár a család szempontjából.

Például a magam részéről szeretnék tovább lépni előre, ehhez pedig bizonyítanom kell, hogy külföldön is megállom a helyem, el kell nyernem egy 2-3 éves ösztöndíjat, és végigvinni egy önálló, sikeres kutatási projektet. De ehhez az kell, hogy legyen egy olyan család, aki hajlandó velem költözni, mert én nem hagynám itt őket. Szerintem ebben van nagy hátránya a nőknek, ami nem is a kutatói létből jön, hanem inkább a társadalmi elvárások szempontjából, hogy mennyire lehet a családban a nő az, akinek fontosabb a karrierje, vagy mennyire mobilisabb egy család, mennyire kezelik lazán vagy nehezen az ilyen néhány éves külföldi utakat.

Tőled mennyire várták el a környezetedben azt, hogy inkább maradj a „helyeden”?
A párom mindig mindenben mellettem állt, a külföldre költözésben pedig ő a lelkesebb. Ő már élt is kint egy darabig, és sokkal lazább ebben, látja, hogy a gyerekeknek ez mekkora élmény lesz és mennyi mindent fognak tanulni. Én azért sokkal stresszelősebb típus vagyok, de most már engem is belelkesített, hogy milyen jó családi kaland lesz, és még a gyerekek is elég kicsik ahhoz, hogy lazán vegyék a kiköltözést és a hazaköltözést is.

Sokáig tartotta magát az az iskolákban, hogy a reál tárgyak inkább férfiasabbak, a humánok pedig lányosabbak, és inkább afelé terelgették a tanulókat. Te hogyan kerültél mégis erre a pályára?
Igazából azt mondod, hogy ez már nem így van, én mégis nap mint nap szembesülök azzal, hogy például ha veszel a gyereknek valamit, akkor az az első kérdés, hogy fiú-e vagy lány, vagy kék a fiú, rózsaszín a lány, ami szerintem borzalmas. Szerencsére az én gyerekkoromban ezt nem tapasztaltam. Az öcsém is meg én is nagyon szerettünk legózni, nem is emlékszem más játékra, annyira kitöltötte a napjainkat. Emlékszem, volt sok tudományos ismeretterjesztő könyvünk is, amiket nagyon szerettünk. Szóval nekem mindig is ez irányú volt az érdeklődésem, nem tudom, hogy ezeken mennyi múlt. A szüleim pedig mindig támogatták ezt, mert látták, hogy ez érdekel. Az apukám, aki mérnök, gyakran csinált velünk kísérleteket, vagy ha mentünk az erdőbe, akkor sokat mesélt. Szerintem fontos volt számára, hogy átadja ezt a fajta gondolkodásmódot, hogy mi miért van.

Mikor döntötted el, hogy kutató leszel, és nem mondjuk biológiatanár?
Érdekes, mert mindig is érdekelt a tanítás, de nagyon ijesztőnek éreztem, hogy hogyan tudnék annyi gyereket egyszerre lekötni. Gimnáziumban egyébként nagyon természetvédelmi beállítottságú voltam – vagyis vagyok még a mai napig – és azt találtam ki, hogy ökológus leszek, és megmentem a világot, és hogy ez milyen jó munka lesz. Szóval a biológia szak egyértelmű volt. Aztán egyetemen konszolidálódtak az elképzeléseim, és jobban körvonalazódott az, hogy a biológián belük mi érdekel, így jöttek a baktériumok, és láttam, hogy ez az én utam.

Az elmúlt húsz évben ötvennégy magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, így a vállalat eddig több mint 74 millió forintot osztott szét a magyar női tudósok között. A két évtized alatt díjazottak tanítványai közül is többen kapták meg az elismerést, valamint a díj olyan kutatókat és kutatócsoportokat hozott össze, akik később közös projekteken dolgoztak együtt. Az ösztöndíj csak magyar női kutatókat támogat, és az ország bármely pontjáról lehet rá pályázni. A program védnöke a Magyar Tudományos Akadémia.

A díj 20 éves évfordulója alkalmából egy podcast is elindult, ahol a hallgatók az elmúlt két évtized öt díjazottjával és történetükkel ismerkedhetnek meg.

Kiemelt kép: L’Oréal Díjátadó, Dr. Spohn Réka / L’Oréal