A visszahúzódó, introvertált személyiségű embereket sokáig furcsának, emberkerülőnek, félénknek tartották. Mára kiderült: az introvertáltságnak ugyanúgy megvannak az előnyei, mint az extrovertáltságnak, ők is megtalálhatják a helyüket az extrovertált világban. Vajon mire érdemes odafigyelnünk, ha ebbe a személyiségtípusba tartozunk?
Az utóbbi évtizedekben úgy tűnhetett, hogy a világ az extrovertált személyiségeket részesíti előnyben. Erénynek, a sikeres ember ismertetőjelének számított, ha valaki mindenhol képes volt a társaság középpontjává válni, mindenkit ismert, nem lehetett elmenni mellette. Aztán jött a 2020-as év, és ahogy sok más, kőbe vésettnek gondolt alapelvet, úgy ezt is a feje tetejére állította. A lezárások idején a társaságkedvelő extrovertáltak szenvedtek a bezártságtól, míg az introvertáltabb személyiségjegyekkel rendelkezők valósággal kivirágoztak attól, hogy végre nyugodtabbá vált az életük. Társadalmi szinten is felismertük végre, hogy az introvertált nem fura és nem különleges: egyszerűen csak másként működik, mint az extrovertált.
Másképp töltődünk fel
Mind az extrovertált, mind az introvertált személyiségtípussal kapcsolatban rengeteg sztereotípia létezik. Sokan leegyszerűsítve úgy gondolják, hogy az extrovertáltak talpraesett, szórakoztató emberek, akik mindenféle társaságban könnyedén feltalálják magukat. Ezzel szemben az introvertáltakról az a hír járja, hogy emberkerülők, félénkek, kevés a barátjuk, ezzel pedig eleve hátrányból indulnak.
„Pedig a két személyiségtípus között mindössze annyi a különbség, hogyan töltődnek fel, honnan nyerik az energiájukat – mondja Tregova Anita pszichológus. – Az extrovertáltaknak lételeme a társas interakció: ezért látjuk őket sokat közösségben, ezért szeretnek beszélgetni, ezért keresik mások tekintetét, és ezért élvezik, ha visszajelzéssel halmozzák el őket. Ha egyedül kell maradniuk, lemerülnek az elemeik. Az introvertáltak ezzel szemben képesek társas helyzetekben is jól működni, sőt, élvezni is azokat, ám ez nem feltölti, hanem leszívja az energiaraktáraikat. Nekik egyedüllétre van szükségük ahhoz, hogy helyrebillenjen az egyensúlyuk. Egyébként nem két szélsőségről beszélünk, mindenkinek vannak extrovertált és introvertált személyiségvonásai is, a kérdés csak az, hogy melyik kerül egy adott helyzetben előtérbe. Felmérések szerint a népesség nagyjából 30–50 százaléka nevezhető inkább introvertáltnak. Nem kétséges, hogy a mai társadalom nagy általánosságban az extrovertált tulajdonságokat részesíti előnyben. Ez azonban nem volt mindig így: gondoljunk csak a régi korokban kifejezetten tisztelt remetékre, a nagy világvallások bölcseire, a jógikra. Figyelni befelé és kifelé, elcsendesedni, elvonulni a bölcsesség jele volt. Az extrovertált tulajdonságok a városiasodással, a világ felgyorsulásával kerültek előtérbe.”
Klasszikus sztereotípiák
A közkeletű sztereotípiákra hallgatva sokszor maguk az introvertált emberek is azt gondolják, hogy valami baj van velük, mert nem szeretik a zajos bulikat, a folyton nyüzsgő, zsúfolt irodát, és kevés barátjuk van. Pedig egyszerűen csak meg kellene ismerniük a személyiségüket, erőforrásaikat és határaikat.
„Sok kliensem fordul hozzám azzal a panasszal, hogy ki van merülve. Megpróbálja teljesíteni az elvárásokat, de elhanyagolja a feltöltődést. Náluk az az egyik elsődleges feladat, hogy képesek legyenek megfelelő határokat állítani. Fontos megtanulniuk nemet mondani, és biztosítani maguk számára azt az időt, ami a regenerálódásukhoz szükséges – folytatja a pszichológus. – A csendes feltöltődésről nem csak a munka jelentette kimerülés után kell gondoskodnunk. Az introvertált anyukáknak is szükségük van a csendre és az egyedüllétre az egész napos zaj után. A sztereotípiák többsége ráadásul egyszerűen nem igaz, a háttérben egészen más folyamatok zajlanak. Nézzünk néhányat ezek közül.
