Az emlősök sejtmembránjai olyanok, mint egy több ajtóval rendelkező fal, amelyen a klasszikus gyógyszermolekulák (például fájdalomcsillapítók, érzéstelenítők) könnyen áthaladhatnak, de az újabban kifejlesztett, nagyméretű gyógyszermolekulák nem férnek át rajtuk. Ezek a hatóanyagok több olyan gyógyíthatatlan betegség esetén jelentettek már megoldást (pl. bizonyos ráktípusok és autoimmun betegségek), ahol a sejteken kívül van a célpont. A sejten belüli folyamatok befolyásolására viszont ezek a molekulák nem képesek, mert vagy nem jutnak át az ajtón, vagy az átjutási folyamat során széttöredeznek.

Dr. Hetényi Anasztázia, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Orvosi Vegytani Intézet egyetemi docense és munkatársai olyan útvonalat, módszert keresett, ami a nagy molekulákat az ajtók egyikén a sejt belső biztonságos rendszerébe viszi, így ezek ott fejtik ki hatásukat. A kutatócsoport ennek érdekében egy olyan speciális hordozóanyagot fejlesztett ki, ami trójai falóként a sejtbe juttatja a hatóanyagot. Folytatva a munkát, Anasztázia és munkatársai a kifejlesztett módszert olyan biológiai hatóanyagokkal szeretnék kipróbálni, amelyekkel az élő sejteken belül képesek betegséget okozó folyamatokat azonosítani, illetve befolyásolni. Többek között emiatt a kutatás miatt nyerte el két másik díjazottal együtt A Nőkért és a Tudományért egyik ösztöndíját. Hogy mi vezetett el idáig, arról meséljen ő.

Miért pont ezt választottad a kutatási területednek?
A kutatási témáinkat a kémiai biológia jelenleg legfontosabb kihívásai közül merítjük. Ezek közül az egyik legnagyobb kihívás, hogy hogyan lehet fehérje-alapú gyógyszereket a sejten belülre juttatni. Olyan útvonalat kell találni a bejuttatáshoz, ami a célmolekulát a sejt belső biztonságos rendszerébe viszi. A molekulák mérete miatt a bejáratok ajtaját egy megfelelő kulccsal ki kell tárni, a kulcslyukon már nem férnek be. Kutatásunk során egy olyan speciális molekulát fejlesztettünk ki, ami trójai falóként képes a molekulát a sejtbe juttatni a speciális bejárat felismerésével. A másik kihívás, hogy a baktériumok folyamatos genetikai átalakulása és alkalmazkodása kivédi az antibiotikumok hatását, miközben az új antibiotikumok fejlesztése nagyon lelassult. Kutatásaink célja olyan mechanizmusok azonosítása, amelyek segíthetnek a már ismert antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumok érzékenyítésében, ezzel új módszert nyitva a bakteriális fertőzések leküzdéséhez.

Miért ennyire fontosak ezek?
A gyógyszerként működhető nagyméretű molekulák sejtbe juttatása egyre nagyobb jelentőségű kihívás. Egy általánosságban használható „kulcsrendszerrel” csak a felismerni kívánt sejtben lévő például daganatos sejtre koncentrálhatunk. Azonosíthatjuk a problémát és így hatékonyabban gyógyíthatjuk. Az antibiotikummal szembeni rezisztencia egyre égetőbb probléma, az új antimikrobiális stratégiák kidolgozása kiemelt fontosságú ügy. Az utóbbi időben került felfedezésre, hogy antibiotikum-rezisztens baktériumok az antimikrobiális peptidekre érzékenységet mutatnak. Az érzékenység kialakulásának mechanizmusát megértve ez az eredmény terápiásan alkalmazható lehet. A kutatás új irányt nyithat a rezisztens baktériumok terápiás reszenzitizációjára a membránon keresztül megvalósuló iontranszport révén.

Hogyan kerültél a kémia közelébe?
Még általános iskolás koromban kerültem a matematikával és kémiával közelebbi barátságba.

Ez elég különleges, mert sokszor halljuk, tapasztaljuk azt, hogy a lányokat inkább a humán tárgyak felé szokták terelgetni…
Abban az időben ez még nem volt annyira jellemző. Általános iskolában még mindenféle versenyen részt vettem, lehetett az humán vagy reál. Bár mindig is jobban érdekelt a matematika és a kémia. Középiskolában választanom kellett, ugyan a szívem a matematika irányába terelt, nem láttam a jövőképemet benne, így a kémia felé haladtam tovább, és vegyésznek jelentkeztem Szegedre, a József Attila Tudományegyetemre.

Dr. Hetényi Anasztázia (Fotó: Vincze Máté)

Miért szeretted pont ezeket a tárgyakat, mik a szépségei?
Ezek a tárgyak olyanok, mint egy rejtvényfejtés. Az eredmények többsége nem egy bemagolt tudásból jön. Nagyon sokat kell gondolkodni, az ismeretanyagokat egymásra építeni, megfejteni a lehetséges valós magyarázatot egy-egy eredményre.

Szereted a rejtvényeket?
Igen, mindig is szerettem. Ebben a munkában mindig van valami új, ami iránt az ember tud lelkesedni. Nem telnek unalmasan, monotonon a napok. Minden nap hoz valami meglepetést, legyen az jó vagy rossz.

Említetted, hogy annak idején Szegedre jelentkeztél egyetemre, amit el is végeztél, és jelenleg is ott élsz. Nem fordult meg sosem a fejedben, hogy máshova menj, esetleg külföldre költözz?
Egy kisvárosban, Mohácson születtem, ott is jártam általános- és középiskolába. Nem volt egy felhőtlenül boldog időszak az életemben. Sok-sok viszontagság után menekülni szerettem volna. Reméltem, hogy egy szebb jobb jövő vár rám. A jó tanulmányi eredményeimnek köszönhetően több lehetőség is állt előttem. Jött a kérdés: Szeged vagy Budapest? A főváros nekem a 18 éves fejemmel túl sok volt, a túlságosan is nyüzsgő életben nem tudtam magam elképzelni, ezért Szegedet választottam. A PhD időszak alatt kétszer jártam külföldön. A finnországi Turkuban hat hónapot és a skóciai St. Andrews-ban kettő hónapot töltöttem el, és mindkettő maradandó élményeket és rengeteg tapasztalatot adott. A post doktori időszakomban még pályáztam Marie Curie ösztöndíjra, de sajnos forráshiány miatt abban az évben nem hirdettek eredményt, a későbbiekben pedig már nem próbálkoztam. Három gyerkőcöm van. Amíg kicsik a gyerekek, még megoldható a mobilitás, de később már az ő érdeküket is nézni kell.

Voltak nehéz időszakok az életemben, mikor megfordult a fejemben, hogy máshol is ki kellene próbálnom magam,

de nehezen viselem, ha nem látom a hosszabb távú jövőt, így nem szeretem a nagy változásokat. Az ismeretlen sok stresszel jár.

Neked, vezető pozícióban, tudományos területen dolgozó nőként milyen nehézségekkel kellett szembenézned a karriered során? Mennyire változott a nők helyzete azóta, hogy a pályára kerültél?
Amikor 2006-ban elvégeztem a PhD-t, a legkiválóbb posztdoktori ösztöndíjakat nyertem el, de ezek nem adnak hosszú távú anyagi hátteret egy kezdő kutatónak. Csak az ösztöndíjas időszakkal lehet tervezni. 2007-ben született meg az első gyerkőcöm, nehéz és bizonytalan időszak volt az számomra. Egyetemi állást akkor még nem kínáltak. Az állásokat inkább a férfi kollégáim kaphatták meg, akikre rá lehetett osztani egy-egy oktatási feladatot, és garantált volt, hogy nem fognak elmenni szülni. 2008-ban egy másik tanszékről kerestek meg, hogy lenne egy álláslehetőség, ahol német orvostanhallgatók oktatására kerestek németül tudó vegyészt. Elfogadtam a lehetőséget, bár pár hónap múlva újra babát vártam, rugalmasan és családbarát módon kezelték a dolgot.

Három gyereked is van. Ezek szerint sok lemondással járt mindez, és hátráltatta a karriered?
A gyereknevelés hátráltató tényező. Bármennyire is próbál az ember a kutatás közelében maradni a gyerekszületés után, a női agy gondolatai elsősorban a gyerkőcre koncentrálnak. Ez egy nagyon boldog időszak a nő életében, így ebből visszatérni nem könnyű. Ugyanakkor túl sokáig nem maradhatunk. A kutatási témáink nem várnak meg, aki kimarad – lemarad. Én fél éveket töltöttem otthon a gyerekekkel, és utána próbáltam visszakapcsolódni a munkába.

A környezeted mit szólt mindehhez, mennyire voltak támogatóak? Esetleg kaptál kritikákat amiatt, hogy „jaj, szegény gyereket már ilyen korán bölcsibe kell adni”?
Segítségünk sajnos nem volt, mindent a párommal ketten oldottunk meg. Az elsőnél úgy alakítottuk az életünket, hogy felváltva voltunk a gyerekkel, ami sokszor nem volt egyszerű, és nagyon kimerítő is volt. Az embernek nem marad egy perc pihenőideje sem. A környezetünk egyébként nem foglalkozott azzal, hogy mennyi idő múlva térek vissza a munkába. A másodiknál már a kezdetekben is a bölcsit választottuk. Nagyon-nagyon nehéz volt, többet volt beteg, mint a bölcsödében. Talán a harmadiknál sikerült a legjobb megoldást megtalálni: egy anyuka elvállalta a saját babája mellé fél évre az enyémet is. Ez volt a legnyugodtabb babázás utáni visszatérésem. Nagyon köszönöm neki ezt a lehetőséget, kevés ilyen ember van a világon.

Hogy látod, változott már a helyzet? Egy most a karrierje elején álló nőnek manapság már könnyebb lenne, vagy még mindig érzékelhetőek ezek a különbségek?
Szerintem a különbségek ugyanúgy érezhetőek, mert a kutatási pénzeket egy adott projektre kapjuk, ami egy adott időtartalomra szól. Ha valaki elmegy szülni, akkor azt az embert pótolni kell, biztos, hogy valaki a helyébe lép. Amikor az ember visszajön, akkor nem olyan egyszerű a gyerekről rögtön a tudományos munkára visszairányítani a figyelmet, a gondolatokat.

Benned volt olyan dilemma, hogy jól döntöttél-e?
Sokat voltak betegek, így gyakran megfordult a fejemben, hogy jó ötlet volt-e visszamenni hat hónap után dolgoznom. Nem volt egyszerű, de szerencsére mára már rendeződött a legtöbb kisgyermekkori betegség. Az idő múlása és a türelem gyakran valóban a legjobb megoldás. Nem lehet semmit sem siettetni. A gyermekeim napjainkban jó irányba haladnak, így bízom benne, hogy annak idején jó döntést hoztam.

Hogyan lehetne elérni, hogy több nő választhassa ezt a pályát?
A legjobb megoldás az lenne, ha biztosítanák a munkahely közelében bölcsődéket, így nyugodtabban, fókuszáltabban tudnának dolgozni.

Idén huszadik alkalommal adta kivételes tehetségű hazai kutatónőknek az akadémikusokból álló zsűri a „L’Oréal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért” 6 millió forint összdíjazású elismerését. Az évforduló alkalmából az anyag-, és élettudományok mellett új kategóriaként jelent meg a formális tudományok területe, így háromra bővült a 2022-es díjazottak száma. A díjjal azt szeretnék elérni, hogy minél több tehetséges, sikeres nő legyen ismert és elismert, segítve ezzel is pályafutásukat, kutatásaikat.

Az elmúlt húsz évben ötvennégy magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, így a vállalat eddig több mint 74 millió forintot osztott szét a magyar női tudósok között. A két évtized alatt díjazottak tanítványai közül is többen kapták meg az elismerést, valamint a díj olyan kutatókat és kutatócsoportokat hozott össze, akik később közös projekteken dolgoztak együtt. Az ösztöndíj csak magyar női kutatókat támogat, és az ország bármely pontjáról lehet rá pályázni.

A díj 20 éves évfordulója alkalmából egy podcast is elindult, ahol a hallgatók az elmúlt két évtized öt díjazottjával és történetükkel ismerkedhetnek meg. A másik nyertessel, Dr. Spohn Rékával készült interjúnk ide kattintva olvasható.

Kiemelt kép: L’Oréal Díjátadó, Dr. Hetényi Anasztázia/ L’Oréal