Néhány évvel ezelőtt interjút készítettem egy színésznővel, aki már akkor is megrögzött second hand aktivista volt, amikor a turkálás még nem kezdte el reneszánszát élni. Mert most azt éli, de erről majd később. Szóval az említett színésznő azt mondta, ő azért nem vásárol egyáltalán fast fashion üzletekben, mert kiábrándítja az a látvány, hogy ott lóg a fogason ugyanabból a ruhadarabból többtucat, mindenféle méretben. Lelki szemei előtt ő ilyenkor azt a többtucat embert látja, aki ugyanazt a ruhadarabot fogja viselni, és ez számára elrettentő dolog. Nyilván nagy kérdés, hogy az öltözködésével valaki hasonlítani akar-e a többiekre, vagy épp különbözni tőlük. Utóbbiak általában elkötelezett turkálók. Hiszen a turkálókban nincs két egyforma ruharadarab, és még a fast fashion üzletekből származó ruhák is másként hatnak, ha nincs belőlük még 10 a fogason. A turkálók, a second hand és a vintage boltok egyik legnagyobb vonzereje az eredetiség. Ha például tőlem bárki megkérdezi egy turkált ruhadarabomra, hogy honnan van, akkor szinte mámorosan felelem az igazat. Szerintem két okból is nagyon menő válasz: egyrészt azt mutatja, hogy a turkálók igenis tele vannak jobbnál jobb cuccokkal, másrészt benne van az is, hogy csodáld nyugodtan, neked úgysem lesz ilyened.
Számomra az is nagyon vonzó a turkálóban, ami tudom, hogy sokak számára pont elrettentő, hogy kiszámíthatatlan. Amikor belépsz az ajtón, és megérzed azt az összetéveszthetetlen szagot, akkor még nem tudhatod, mennyire jársz majd szerencsével. Olyan ez, mint a vadászat, lehet, hogy becserkészed a legelőkelőbb nagyvadat, azaz találsz például egy gyönyörű dizájner darabot, ami még jól is áll neked, vagy csak keresel és keresel, és végül üres kézzel és elcsigázva távozol. Az igazság általában valahol középen van. Ma már olyanok a turkálók, hogy akinek van türelme, az biztosan talál legalább egy dolgot, amire azt mondhatja, ezért érdemes volt betérni.
A turkálás szabályai
Mivel alapvetően sikeres és eredményes turkálónak tartom magam, nem félek megosztani saját tapasztalataimat azzal kapcsolatban, hogyan érdemes ezt a műfajt űzni. Először is, felejtsük el az elvárásokat. Nem érdemes úgy betérni egy second hand üzletbe, hogy konkrét terveink vannak, mert könnyen elképzelhető, hogy csalódás ér majd minket. Azt simán mondhatjuk, hogy szeretnénk egy farmert, de mondjuk azt meghatározni, hogy egy fehér színű skinny farmert keresünk 29-es méretben, nem szerencsés. Persze lehet olyan mákunk, hogy mégis sikerül, de erre nem építhetünk.
Számomra legalább ugyanilyen fontos alapszabály, hogy olyan turkálókba menjünk, amelyek nem annyira frekventáltak, vagy legalábbis nem olyan a célközönségük, amilyenek mi is vagyunk. Én személy szerint a legnagyobb kincsekre sosem a belvárosi helyeken leltem, hanem Budapest külsőbb kerületeiben. Itt ugyanis nagy eséllyel lapozzák át a vásárlók azokat a darabokat, amelyek számomra vonzóak, és hagyják meg őket nekem.
Az is fontos, hogy a turkálás komoly tettrekészséget vár el.
Egy turkálóban nem célravezető csak úgy lézengeni, hanem csinálni kell, keresni, nézni, cselekedni.
Egy fast fashion üzletben ez teljesen másképp van, ott úgy van berendezve az egész helyiség, hogy tulajdonképpen az is ki tudja választani, mit szeretne, aki csak úgy, félig se odafigyelve nézelődik. Ezek az üzletek pont úgy vannak kitalálva, hogy tálcán kínálják vásárlóiknak mindazt, amire szükségük van, és persze azt is, amire nincs, a klienseknek pedig csak egy dolguk van: minél több mindent megvenni. A turkálókban rendszerint hozzá sem szólnak az emberhez, maximum a próbafülkében. Nem kérdezik, hogy „segíthetek?” vagy „van esetleg elképzelés?”, hiszen ez nem az a műfaj.
Természetesen kulcsszerepe van az időzítésnek, ezért mindenképp érdemes figyelni, melyik napon érkezik új áru az adott üzletbe. Ez főleg a jó helyen lévő, népszerű second hand üzletekben nagyon fontos szempont, a kevésbé frekventált boltokban nem annyira meghatározó.
Szintén a siker egyik alapja, ami szerintem különben a nem használt ruhát áruló bármilyen ruhaboltban is érvényes, hogy mindent fel kell próbálni. Szerintem az egy szinte veleszületett tehetség, hogy az ember meg tudja ítélni egy fogason lógó ruháról, hogy az jól fog-e állni neki, és ennek a tehetségnek nincs mindenki birtokában. De aki bátor, és azokat a ruhadarabokat is felpróbálja, amelyekkel kapcsolatban egyáltalán nem biztos a dolgában, azt érhetik nagyon kellemes meglepetések.
Fotó: Getty Imagey
Amióta világ a világ
A second hand műfaja azóta létezik, amióta modern civilizáció létezik. Használt ruhákat eladni, illetve venni mindig is része volt az emberiség működésének, ismert szinte minden kultúrában. Divattörténettel foglalkozó szakemberek egyöntetű vélekedése szerint a second hand kereskedelem az öltözködés egyik legősibb mozgatórugója, és minden korban megvan a maga ereje. Az 1300-as évekből már vannak bizonyítékok, hogy a piacokon bálákban álltak a használt ruhák. A társadalmi modernizációval a second hand egyre inkább a cserekereskedelem része lett, és ruhával látta el a társadalom szegényebb rétegeit. A turkálás modernizált, tulajdonképpen ma is ismert formája a 19. század második felében jöhetett létre, amikor megszülettek az Egyesült Államokban az olyan szervezetek, mint a Salvation Army és a Goodwill.
Azonban az a fontos paradigmaváltás, hogy a second hand nem feltéten a szegények műfaja, csak a 20. század második felében történhetett meg.
A ’70 es években a second hand az önkifejezés fontos formája lett. A hippi mozgalmaknak köszönhetően a használt ruha nemcsak sikkesebb, de értékesebb is lett, és magát a szabadságot jelképezte. A ’80-as években inkább az underground mozgalmak és a különböző szubkultúrák kedvenc öltözködési formájává vált, majd jöttek a ’90-es évek, beköszöntött a grunge korszaka, és a second hand egészen új dimenzióba lépett. Kurt Cobain a second hand valaha volt legnagyobb „reklámarca” lett, és elérkezett a turkálók első aranykora.
Én is ekkor kezdtem turkálni. Amikor gimnazista voltam, a kilencvenes években, itthon is rengeteg turkáló jelent meg. Na, azokban még tényleg szó szerint turkálni kellett, de annak is megvolt a maga varázsa. Akkoriban még tényleg hatalmas bálákban álltak a ruhák ezeken a helyeken, és a kulcsszó a bálabontás volt. A turkálókban a vásárlók előtt nyitottak ki újabb és újabb bálákat, és ezekben az időkben még bizony közelharcok is folytak egy-egy kiemelkedő darabért. Aztán jött a fast fashion, minden sarkon megjelent egy új ruhaüzlet, és ez a legtöbbeket eltántorította a second handtől. Legalábbis egy időre.
A turkálás reneszánsza
Az elmúlt évtizedekben ez a szédületesen felgyorsult világ sok mindent le akart nyomni a torkunkon. Sok mindent sikerült is, de lássuk be, kezdünk fulladozni. Keressük régi, elfeledett értékeinket, igyekszünk lassulni, és nem mellesleg, eljött a spórolás, valamint a környezetvédelem ideje is. Kedvenc márkáinkról sorra hullik le a lepel, és derül ki, hogy a kedvező árakért milyen árat fizetnek a világ másik felén a gyári munkások. Egyre több a morális dilemma, hogy szabad-e egyáltalán ezeket a ruhákat megvenni, hogy mennyire vagyunk cinkosai ennek a tisztességtelen rendszernek, ha bizonyos márkákat vásárolunk.
Az sem mellékes, hogy ellep bennünket a rengeteg ruha. Egyre közismertebb vélekedés, hogy a világon már most is többszörösen annyi ruhadarab áll készen, amennyire az emberiségnek szüksége van, tehát elvileg teljesen felesleges újakat gyártani. A turkálás, a second hand és a vintage tökéletes válasz és tökéletes megoldás ezekere a 21. századi dilemmákra. Lehetőséget ad, hogy a gardróbunk folyamatosan új ruhákkal bővüljön anélkül, hogy tovább terhelnénk a környezetet újabb és újabb darabok előállatásával, és kiszolgálnánk azt a morálisan nagyon is megkérdőjelezhető rendszert, amelyben a fast fashion ruhák jelentős része készül. És persze a nyakunkon egy nagyon nyomasztó gazdasági válság is, amely szintén alapos okot adhat arra, hogy ruhatárunkat a lehető legpénztárcabarátabb módon bővítsük.
Persze a turkált ruhákat is igen könnyű indokolatlanul felhalmozni. Én például mindig bemegyek a turkálóba, ha szembe jön egy, és addig nem tágítok, amíg nem vettem valamit. És azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. És igen, valahol ez is pazarlás, de legalább nem szennyezi a környezetet, nem kell érte bangladesi kiskorúaknak gürcölniük, és nem viszi el az ember teljes vagyonát. Legalábbis ha ügyesen csináljuk.
Kiemelt kép: Getty Images
