Halloweenhez közeledve az Égigérő blog Facebook-oldalán a Borzongató ifjúsági irodalom címen futó online beszélgetés résztvevői arra keresték a választ, vajon szülőként (vagy pedagógusként) hogyan mérhetjük fel, milyen könyv való már a gyereknek, mi az amivel várni kell, és melyik az a történet, ami jobb, ha teljesen kimarad a fiatalkori olvasmányélmények közül.
Mi számít félelmetesnek?
Mindenekelőtt azt érdemes tisztázni, mi tekinthető félelmetesnek vagy rejtélyesnek egy könyvben. Vannak bizonyos életkori félelmek, amelyek egy adott korosztályra jellemzőek.
Egy bölcsődés vagy óvodáskorú gyerek esetében például egy sárkány vagy egy boszorkány félelmetesnek tűnhet, míg ugyanezek a történetek egy kamasznak már valószínűleg nem érik el az ingerküszöbét. Peer Krisztina gyermekpszichológus és meseterapeuta szerint ugyanakkor
nehéz a félelem kérdését általánosságban életkorokhoz kötni, mivel nagyon gyerekfüggő, kinél mi indíthatja be a szorongás-gépezetet.
Egy óvodás akár még a kutyáktól is félhet, pedig szülőként nem is gondolnánk ilyesmire. A szakember úgy véli, a kifejezetten ovisoknak való rövid, könnyen befogadható állatmesék másról sem szólnak, mint hogy küzdesz, nyersz vagy elbuksz (meghalsz), és ezek sem könnyű dolgok egy kisgyermek számára.
A félelem-faktor attól is függ, hogy a gyerek mennyire mesehallgató, miben szocializálódott. Aki rendszeresen, nagy mennyiségben fogyaszt gyerekkönyveket, másképpen reagálhat ugyanarra a történetre, mint egy kevésbé „mese-edzett“ kortársa. „Én elég megengedő vagyok ebben, de nem biztos. hogy minden kollégám osztja a szakmai álláspontomat. Szerintem elég bátran lehet olvasni gyerekeknek félelmetes vagy borzongató történeteket. Rettenetesen szomjazzák is ezt, a játékukban is benne van már óvodás kortól, folyton ijesztgetik egymást” – állapítja meg Peer Krisztina.
A borzongás nem egyenlő a félelemmel
Kovács Attila számos ifjúsági könyvet írt Holden Rose néven, és most jelent meg két igencsak „paráztatós” kötete, A lapátos fickó és az Azonosított repülő tárgy a Móra Kiadó Lapozz és parázz! sorozatában. Szerinte el kell különíteni a klasszikus értelemben vett félelmet a borzongástól. „Az én könyveim nem félelmetesek, hanem borzongatóak. Nem az a cél, hogy ne tudjanak aludni este a gyerekek” – mondja. Van olyan alsósoknak szóló könyve, amelyben a borzongásélményt például az adja, hogy a gyerekfőhősök egy sötét erdőben tévednek el, ami egyébként sok régi mese állandó toposza. Az író szerint fontos, hogy olyasmi ne szerepeljen a könyvekben, ami a borzongáson túlmenően valódi félelemmel tölti el a gyerekeket, és a történetnek mindig pozitív legyen a lezárása.
Mit bír el a gyerek?
Peer Krisztina szerint azért nem lehet „nagy bajt csinálni” egy mesével vagy egy könyvvel, mert a gyerek úgyis csak annyit fog belőle befogadni, amennyire készen áll kognitívan.
Amikor felolvasunk egy mesét, mindig figyelni kell a gyerekek reakcióit, amiből kiderülhet, hogy esetleg ez egy rossz könyvválasztás volt neki. Nem biztos, hogy ezt így meg tudja fogalmazni, de lehet rá következtetni a viselkedéséből.
Ha például azt mondja, hogy őt ez nem érdekli vagy unalmas, ezzel azt is üzenheti, hogy ő ezzel nem bír el. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ezentúl mindenhez rendkívül körmönfontan közelítsünk mögöttes indokokat keresve, hiszen lehet, hogy egy történet valóban csak uncsi, de jó, ha gondolunk a félelem-szorongás eshetőségére is, ha a sztori maga ezt indokolja.
Vannak ennél sokkal egyértelműbb helyzetek is az elutasításra: ha egy gyerek tényleg sikítófrászt kap például a boszorkány vagy ördög említésétől, és zokogásban tör ki. A pszichológus szerint ilyenkor nem szabad erőltetni az ilyen szereplőket felvonultató meséket. Viszont a szülőnek vagy a pedagógusnak, ismerve az adott gyereket, lehet ötlete arra, miből fakadhat az elutasítás. Ilyenkor meg kell nézni, hogy az élet más területén is vannak-e jelei ennek a félelemnek, függetlenül a mesélős helyzetektől. Egyébként pedig egy-egy ijesztő elemeket is tartalmazó történet akár fel is vértezheti a gyerekeket arra, hogy kibírják az ezzel járó feszültséget, amit később a való életben is kamatoztathatnak. Peer Krisztina pszichológusként adott esetben kifejezetten keresi is az ilyen könyveket, amit a szülőknek oda tud adni, hogy célirányosan használják, és a gyerek hadd tudja megélni a borzongást és az azzal való megküzdést.
Fotó: Getty Images
A cidriztetős sztorik meghozhatják a kedvet az olvasáshoz
Kovács Attila az olvasóvá nevelés szempontjából is fontosnak tartja az izgalmas, rejtélyekkel teli, olykor kicsit „paráztatós” könyveket. „A borzongatás nem cél, hanem egy eszköz az érdeklődés fenntartására, hogy szívesen végigolvassanak egy könyvet a gyerekek” – véli az író, aki szerint elsősorban a felsős korcsoportot kell megfogni kalandos történetekkel, mivel ők olvasnak a legkevesebbet. Az alsósok éppen csak megtanultak olvasni, ezért nekik ez még izgalmas, a gimnazisták pedig jellemzően visszatérnek az olvasáshoz pár év kihagyás után, a 10-15 éves korosztálynál viszont nem is az a cél, hogy többet olvassanak, hanem hogy egyáltalán a kezükbe vegyenek egy könyvet. Őket „beránthatják” a misztikus, félelmetes, kalandos történetek. (A tabletre letölthető interaktív gyerekkönyvek és hangoskönyvek is növelhetik az olvasási kedvet.)
Szülői kontroll és kompetencia
Nehéz kérdés, hogy kiskamasz korban még kell-e a szülői kontroll a könyvválasztáshoz, vagy ezt teljes egészében a gyerekre bízhatjuk, bevállalva, hogy esetleg horrorsztorik is a könyvespolcra kerülnek.
Peer Krisztina szerint 12-14 éves korára valószínűleg már mindent látott a gyerek az interneten vagy mozgóképen, tehát nem a könyvek fogják okozni a legnagyobb problémát. Ettől függetlenül fontos, hogy a szülő mindig ott álljon egyfajta támaszként, aki kíváncsi rá, mit olvas a gyereke, és bármikor lehet vele erről beszélni.
Kovács Attila a saját gyerekeinél például a Harry Potter-könyvekkel kapcsolatban húzott egy határt. Viszonylag korán, a gyerekek 7-8 éves korában kezdték a sorozatot, viszont apaként azt már nem szerette volna felolvasni, amikor a negyedik részben meghal egy diák. Ezért a harmadik kötet végén abbahagyta a felolvasást, és félretették a könyveket azzal, hogy a gyerekek majd 10-11 éves korukban eldöntik, hogy akarják-e tovább olvasni a sorozatot.
Peer Krisztina pszichológusként hangsúlyozza, hogy ebben a kérdésben elsősorban a szülő a kompetens, mivel ő ismeri a gyerekét a legjobban. Ezért arra biztatja a szülőket, hogy bízzanak magukban és abban, hogy helyesen meg tudják ítélni, mi való a gyereküknek és mi az, amivel ők szülőként is komfortosak.
Kiemelt kép: Getty Images
