Tevepárduc, lengenye, restnök: Kitalálod, mit jelentenek a nyelvújítás-kori szavak?

Kazinczy Ferenc beláthatatlanul sokrétű irodalmi, politikai és nyelvművelői munkásságára ma egy a nyelvújításhoz kapcsolódó kvízzel emlékezünk.

A nyelvújításról

A nyelvújítás – amely nem magyar sajátosság, hiszen a világ számos nyelve átment ilyen, vagy ehhez hasonló folyamaton – egy a nyelv életébe történő tudatos bevatkozás, melynek célja lehet a nyelv gazdagítása vagy épp egyszerűsítése is. A hazai nyelvújítási törekvések a 18. század utolsó harmadában indultak, és a 19. század elején teljesedtek ki. A magyar nyelv az ezerhétszázas évek végén még egészen más volt, mint a napjainkban beszélt, nemcsak szerkezetében volt valamelyest nehézkesebb, de sok latin vagy épp német szót használtunk ekkoriban, és nem voltak még szavaink a kor folyamatos fejlődéséből eredő technológiai újdonságokra sem. A magyar nyelvújítók elsődleges célja ezért az volt, hogy a nyelvet az idegen és jövevényszavaktól megtisztítsák, a magyar nyelvbe nem szervesen illeszkedő fordulatokat tájnyelvi kifejezések beemelésével és különféle szóképzési eljárások segítségével helyettesítsék, és igyekezzenek a nyelvbe jól beilleszthető kifejezéseket találni a tudományok nemzetközi szavaira is.

Bár a magyar nyelvújítás vezéralakja, Kazinczy Ferenc volt, a téma kapcsán meg kell említeni más elszánt nyelvfrissítők, többek közt Bugát Pál, Verseghy Ferenc, vagy épp Barczafalvi Szabó Dávid elszánt munkáját is: utóbbi radikális szemléletű magyarítóhoz fűződik például a hónapok – meg nem valósult – névmagyarítási kísérlete „zúzoros, enyheges, olvanos, nyilonos, zöldönös, termenes, halászonos, hévenes, gyümölcsönös, mustonos, gémberes és fagyláros” formában.

Régi és új

A nyelvújítás mintegy száz esztendeje alatt a magyar szókincs több ezer új szóval gyarapodott, beszélt nyelvünkben ma is mindennap használjuk a jól sikerült újításokat a nyeglétől az ókoron át a tanulmányig vagy a zongoráig, más verziók viszont már kiszorultak nyelvünkből, vagy soha nem is honosodtak meg. A már nem létező alakok sokszor fakasztják mosolyra a ma emberét, pláne azok a bonyolult kifejezések, amelyek egy-egy ma hétköznapi tárgyat írnak le, és a nyelvújítás korában is egymásnak feszültek újítók és fontolva haladók (azaz neológusok és ortológusok, utóbbiak Mondolat néven gúnyiratot is szerkesztettek a nyelvújítási mozgalom túlkapásai ellen). Hozzáértők szerint ezért érdemes alaposan utána nézni és legalábbis kritikával kezelni a gőzpöfögészeti tovalöködönc, illetve megkönnyebbülészeti körbeguggolda jellegű formákat, amelyek könnyen lehet, hogy a nyelvújítás ellenzőinek gazdag fantáziáját dicsérik inkább.

De ezeken kívül is százszámra maradtak fenn a fent említett alkotók műveiben, vagy épp A magyar nyelvújítás szótárában izgalmas szóalakok, olyanok, amiket a maguk korában jó szándékkal kreáltak a nyelvújítók, de végül aztán mégsem lettek állandó tartozékai nyelvünknek. Ezekből szemezgetünk most.