A parfümreklámok rendre csodás ígéretekkel kecsegtetnek, az a legkevesebb, hogy azt állítják, a jól eltalált illat szexivé, csábítóvá és sikeressé is teheti viselőjét. A Black Phoenix Alchemy Labs Hecate nevű elegye például egyenesen azzal kecsegtet, hogy ezt viselve olyan illatunk lehet, mint a híres ókori boszorkányistennőnek, Hekaténak.
Hekaté a görög mitológiában a varázslás, a sötétség és az éjszaka, valamint a boszorkányok úrnője. És hogy mégis milyem lehetett a parfümje? A fenti elegyet jó érzékkel marketingelő team szerint „mély, egyszerre emlékeztet vajas mandulára, mirhára és vörös pézsmára” is. Nehéz lenne megmondani miért, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, a legtöbben szívesen bújnánk, még ha csak illatok segítségével is egy igazi boszorkány bőrébe, nem igaz? Britta Ager, az ókori kultúrák iránt is erősen érdeklődő klinikai szakpszichológus, pontosan ennek a jelenségnek a hátterére kíváncsi. Azt próbálja megfejteni, vajon miért vonzó nekünk, hogy boszorkányillatba burkolózzunk, és mit mond el az antik világ nőszemléletéről és a mai kor feminista törekvéseiről az, ahogyan a boszorkányoktól gondolkodunk?
Illat és varázslat
Az illatokat nem lehet látni vagy megérinteni, mégis rendkívül erős hatással vannak ránk érzelmileg és fizikailag egyaránt. Az egyiptomiak, görögök és a rómaiak ráadásul társadalmi státuszuktól függetlenül hittek a mágiában és az illatok elementáris erejében is, véli Ager. Az átkoktól kezdve a gyógyító varázslatokon át a kerti varázsig mindenféle illatos bűbájt alkalmaztak. A korabeli mágikus kézikönyvekből az is kiderül, hogy nemcsak a görög-egyiptomi varázslók használtak illatokat is a rituáléikban, de az orvosok is úgy vélték, hogy az erős illatú növényfajok orvosilag hatékonyabbak másoknál, magukról az istenekről pedig úgy gondolták, hogy édes illatúak, és azok a helyek, amelyeket megérintettek, szintén kellemes illatot árasztanak. Az ókori világ hivatásos mágusai nem szerénykedtek, ha varázsrepertoárjukat kellett reklámozni: az illatok segítségével állítólag képesek voltak megidézni az isteneket, meg tudták gyógyítani a betegeket, fel tudták támasztani a szellemeket és meg tudták jósolni a jövőt, hogy csak a legfontosabb képességeket említsük. A fennmaradt leírások arra utalnak, hogy a varázslóként/jósként tevékenykedő egyiptomiak és görögök többsége férfi volt, érdekes módon viszont a görög és római regényirodalomban a legtöbb varázsló már nő.
Frederick Stuart Church Circe (Kirké) című festménye (Kép: Wikimedia Commons)
Boszorkányok
Az ókori irodalomban a boszorkányok ráadásul jóval agresszívebben és egészen más célokra használták az illatokat, mint a varázslók. Médeia például – az ókor leghíresebb boszorkánya – többször is illatokkal varázsol Apollonius Rhodius Argonautica című eposzában, gyógynövényeket szór a szélbe, és azok illatával csapdába csalja saját testvérét is. A római költő, Horatius több verset is írt egy Canidia nevű alakról, aki ha lehet, még szörnyűbb boszorkány, mint Médeia: fogai feketék, és hosszú körmeivel sírokat ás ki. Az egyik versben Canidia és barátai megölnek egy gyereket, hogy a májából és a csontvelejéből varázslatos parfümöt készítsenek, amellyel aztán újra elvarázsolhatják az őt elhagyó szeretőt. Egy másik versben Horatius még azt is leírja, hogy Canidia még rá is különböző illatszerekkel támadt, és megbetegítette őt az illataival. A boszorkányok által űzött varázslatban tehát szó sincs gyógyításról, jóslásról vagy más pozitív tevékenységről: csábításra, ármányra és gyilkosságra használják varázserejüket az ábrázolt nőalakok.
És mi köze ennek hozzánk?
Róma és Görögország patriarchális társadalmaiban a nőkre általános gyanakvással tekintettek, úgy vélték például, hogy képtelenek az önuralomra, főleg ha szexről, pénzről és alkoholról van szó, és az is általánosan elterjedt nézet volt, hogy a nők delejes hatással tudnak lenni a férfiakra, akiket elbájolnak, és sokszor sanyargatnak is.
A mágikus illatokról szóló történetek Ager szerint épp ezeket az elképzeléseket kódolják: a boszorkányokon keresztül jelenítik meg a szexuálisan vonzó nők csáberejével kapcsolatos félelmeket. Az ókori egyiptomiak és görögök úgy gondolták, hogy a parfümöket és kozmetikumokat használó nők olyan viselkedésre csábíthatják a férfiakat, amelyet épelméjűként nem választanának. Az idősebb Plinius római író például megjegyezte, hogy a legjobb parfüm az, amelytől a környéken minden férfi elfelejti, hogy mit csinál, amikor egy ilyen parfümöt viselő nő elsétál mellette, a költő Ovidius pedig azt javasolta a férfiaknak, hogy ha meg akarnak szabadulni egy asszony iránt érzett szerelmüktől, akkor tegyenek meglepetésszerű látogatást nála, hogy a varázsos illatok nélkül kapják rajta.
Egy asszony illata
Médeia illatos bájitalai és Canidia jószagú varázslatai a hétköznapi nők parfümjeihez hasonlítanak, pusztán hatásukat nagyította természetfelettivé az adott kor irodalma, véli Ager. A boszorkányokról és a hétköznapi csábításról szóló történetek hátterében is ugyanaz az elgondolás áll, azaz, hogy a nők képesek elvarázsolni a férfiak elméjét, és nem félnek használni ezt a képességüket. Az Iliászban Héra például férje, a főisten Zeusz figyelmét az egész trójai háborúról el tudja terelni pusztán azzal, hogy elcsábítja őt, és az erre való előkészületek között szerepel, hogy megtisztítja testét, isteni illatú ambróziával illatosítja magát, valamint kölcsönkér egy varázslatos, kéjgerjesztő övet is Aphroditétől. Zeusz Héra karjaiban alszik el, nem is sejtve, hogy harc dúl. Illat és varázslat vélt és valós kapcsolata természetesen sokáig fennmaradt a görög és római világ vége után is. C. S. Lewis 1953-as Az ezüst szék című regényében például megjelenik egy boszorkány, aki Médeia unokatestvére lehet, és aki zöld port szór a tűzre, hogy „édes és álmosító” illat keletkezzen, amitől a szereplők egyre jobban összezavarodnak.
Manapság is megvan a boszorkányillat ellenálhatatlan csábereje, még ha a mögöttes jelentés kicsit árnyaltabb is lett. A csábító és gonosz boszorkányok némileg nőgyűlölő sztereotípiáit a modern illatok már egyfajta feminista szimbólumokként követelik vissza, és
a boszorkányokról, varázslatokról és bájitalokról elnevezett parfümkeverékek modern elterjedése arra utal, hogy sokan kifejezetten erőt adónak találják ezeket az asszociációkat.
Nem véletlen az sem, hogy a a boszorkányságnak úgy általában van egyfajta nosztalgiája manapság: egyre több fiatal nő keres inspirációt mindennapjaihoz különböző boszorkányokról szóló források segítségével.
A jelmezekhez hasonlóan a parfümök is lehetőséget nyújtanak arra, hogy egy kis időre hátrahagyjuk saját személyiségünket, és kipróbáljunk valami egészen mást. Előfordulhat, hogy hatalmas istennőnek, varázslatos könyvtárral rendelkező mágusnak, vagy épp csábító szörnyetegnek szeretnénk érezni magunkat: a halloweeni időszak pedig kiváló alkalmat jelenthet az ezzel való játékos kísérletezésre. Csak aztán győzzenek ellenállni az így sugárzott csáberőnek.
Kiemelt kép: Getty Images
