Mindenki ismer pár ilyen, közhely-generátorral készült alkotást, amit általában valami giccses tájképre biggyesztenek: „Csak egy igazi cél van: boldognak lenni, ezért ne hallgass senkire, tedd azt, ami neked jó!” és hasonló világmegváltások, amik nem véletlenül keltenek rossz érzést bennünk. Amennyire néha erőt adhatnak a hasonló bölcseletek, addig annyira káros is lehet, ha állandóan azok szerint éljük az életünket. Hogy miért? Mert egyszerűen képtelenség folyton boldognak lennünk, mert az életben történnek rossz dolgok, és nem vagyunk érzelemmentes robotok sem. Ha állandóan vidámságra kényszerítjük magunkat, akkor idővel rá kell jönnünk arra is, hogy folyamatos mosolyunk nem szívből jön, csak a környezetünknek szól, és ezzel nemcsak őket, hanem önmagunkat is ámítjuk.

A huszonegyedik század a boldogság és az önmegvalósítás ideje, és ezt az üzenetet a web2, azaz a Facebook, Instagram, TikTok és társai elterjedésével lépten-nyomon az orrunk alá is dörgölik az önjelölt megmondóemberek. Elég csak pár perc bármelyik közösségi oldalon ahhoz, hogy úgy tűnjön, körülöttünk mindenkinek jobb és szebb az élete, mint a miénk, ami persze instant szorongáshoz vezet. „Nekem semmi sem sikerül!” vagy legalábbis nem úgy és nem olyan jól, mint a többieknek – gondoljuk. Közben folyamatosan zúdulnak ránk a kimondott elvárások, hogy az életünk egyetlen célja csakis az önmegvalósítás, ergo a boldogság lehet.

Ördögi kör

De miért akarunk boldogok lenni annyira, még most is, amikor minden napra jut valami szörnyűség: elszabaduló infláció, háború, tüntetés, vagy a szegénység réme? Röviden azért, mert jó érzés. Olyan fiziológiai és lelki folyamatokat indít el a szervezetünkben, amelyek segítik a dopamin termelődését, csökkentik a stresszt, és amiktől mindent sokkal pozitívabban látunk. Hogy akkor miért is lenne olyan rossz, hogy állandóan erre törekedjünk? Röviden azért, mert lehetetlen feladat. Az állandó örömérzet fárasztó, és igazából kivitelezhetetlen is. Sokan pont ezért azt mondják, hogy a boldogság nem más, mint a rosszkedv és a gondok hiánya. Mindenkinek volt olyan időszak az életében, amikor nem érezte magát kifejezetten boldognak, de amúgy rosszul sem, éppen csak „elvolt” a kis életével. Minden rendben volt. Aztán történt valami, például egy betegség, vagy elveszítette a munkáját, és visszagondolva nem is értette, hogy miért nem volt tudatában annak, hogy ott és akkor éppen boldog volt. Bezzeg most…

Mélyen az emberekbe ivódott, hogy csak a pozitív érzelmeket lehet kimutatni másoknak. Bár a magyar társadalmat szokás panaszkodósnak nevezni, mégis negatív éle van ennek a szónak. Aki a bajáról mesél, vagy megosztja a problémáit, azt gyakran bélyegzik „gyengének” ahelyett, hogy együtt éreznénk vele. Valahogy társadalmilag könnyebb elfogadnunk a pozitív viselkedést, mint a negatívat. Ezért van az, hogy a már említett közösségi oldalakon is csak olyan dolgokat osztunk meg, amik erősítik a rólunk másokban élő (remélhetőleg) pozitív képet. Ami ezt gyengítené, azt egyszerűen nem kötjük a másik orrára. Ő ettől azt hiszi, hogy a mi életünk tökéletes, ezért, hogy ne érezze rosszul magát, ő is csak vidám eseményeket, képeket oszt meg, amitől pedig mi érezzük kényelmetlenül magunkat, és minden kezdődik elölről. Ha valaki mégis megtöri ezt az ördögi kört, és mondjuk valami negatív dologról számol be, akkor arra minimum furcsán tekintünk…

A kényelmesség pszichológiája

Todd Kashdan, a George Mason Egyetem pszichológus professzora és többek között a The Power of Negative Emotion (A negatív érzelmek ereje) című könyv szerzője szerint a nyugati társadalom egy nagy félreértésen alapszik. „Az emberek mélységesen meg vannak róla győződve, hogy ha boldogok, akkor az egyszeriben megoldja minden problémájukat.” A szakértő azt állítja, hogy hozzá vagyunk szokva a kényelemhez (comfort-addiction), szinte függünk tőle, legyen az pezsgőfürdő-funkció a kádban vagy akár a mobiltelefon, és emiatt egyre kevésbé tudjuk a valóságot elfogadni. „Ráadásul

mélyen belénk ivódott az is, hogy mindenki »nyertes«, szóval minden alanyi jogon jár nekünk.”

A kulturális hatások eredményeként pedig olyan mikrokörnyezet alakult ki körülöttünk, ami rövidtávú boldogság-érzetet biztosít (például lájkok formájában), ami viszont könnyen eltéríthet a hosszútávú és tartós belső békénk elérésététől.

„Amikor a boldogságot tesszük meg életünk fő céljának, azzal egyúttal tartózkodni fogunk bizonyos gondolatoktól, helyzetektől, érzésektől, amik eltántoríthatnak ettől. Vagyis nem fogunk olyan emberekkel kapcsolatba lépni, akik okosabbak, vagy bármilyen más módon jobbak nálunk, mert az rossz érzéseket válthatna ki belőlünk. Rövid ideig ezért boldogabbak vagyunk, de hosszútávon ez visszájára fordul, mert így megakadályozzuk, hogy fejlődjünk és kiteljesüljünk, ami pedig egy magasabb szintet jelentene” – magyarázza könyvében a szakértő. Gondoljunk csak bele, milyen volt az, amikor legutoljára kiléptünk a komfortzónánkból, és olyasmit csináltunk, amit általában nem szoktunk! Például beszéltünk egy idegennel, vagy mondjuk fizetésemelést kértünk a főnökünktől. Kashdan szerint az eredménytől függetlenül valószínűleg jobban éreztük magunkat, mert átléptük a határainkat. „Ezek azok a helyzetek, amikben az azonnali boldogságot felcseréljük a hosszú távon pozitív hatású önelfogadással, ami nagyobb elégedettséghez vezet bennünket.”

Fotó: Getty Images

Ismerjük meg önmagunkat!

Kashdan nagyon hosszú című könyvében (The Upside of Your Dark Side: Why Being Your Whole Self – Not Just Your ‘Good’ Self – Drives Success and Fulfillment, vagyis A sötét oldalad pozitívum hozadéka: Miért vezet el az „egész önmagad” (nem csak a jó részed) a sikerhez és a teljességhez?) azt fejtegeti, hogy elsősoran jobb önismerettel tudjuk a hosszútávú elégedettséget elérni. „Mélyen belül mindannyian érezzük azt, hogy mi az igazán jó nekünk, és ez nem feltétlenül az, amit a csordaszellem diktál. Csak nehéz eltérni tőle, mivel nem olyan egyszerű szembemenni a környezetünk elvárásaival”. Mivel a boldogság már társadalmi elvárás lett, ezért az egyén szintjén elég nehéz megküzdeni ez ellen.

Kashdan óva int a mindfulness, vagyis a jelen tudatos megélésének egyeduralma ellen is (a módszerről árnyoldalairól, és lehetséges káros hatásairól már mi is írtunk korábban). „Természetesen nagyon jó dolog, ha lecsendesíted az elmédet, de amint jobban érzed magadat, már nem igazán veszed hasznát. Helyette próbáld meg azt, hogy ha például legközelebb valaki semmibe veszi az ötletedet a megbeszélésen, ahelyett, hogy a legjobb arcodat mutatnád, koncentrálj a légzésedre, és tudatosítsd magadban azt, hogy dühös vagy. Miért is ne mutathatnád ki az ellenérzésedet? Nem kell kiabálnod, egyszerűen csak az őszinte reakcióddal azt üzened a többiekkel, hogy téged nem lehet semmibe venni.”

Szóval használjuk a mindfulness technikát arra, hogy tisztában legyünk azzal, hogy éppen dühösek vagyunk, de ne nyomjuk el az érzést magunkban, ne próbáljunk meg „jó kislányok” lenni.

Az érdekeink érvényesítésétől rögtön jobban fogjuk érezni magunkat, még egy amúgy „boldogtalan”, vagy kényelmetlen helyzetben is.

„Ha le szeretnéd győzni a szorongást és a depressziót, ne próbálj meg „jó” lenni, helyette lépj kapcsolatba az érzéseiddel.” Ez azt jelenti, hogy hasznosítani tudjuk a negatív érzelmeinket is. Gondoljunk csak bele, ha dühösek vagyunk, az növelheti a bátorságunkat és a megoldókészségünket is, sőt, valamennyire önzővé is tehet. „Ennek is megvan a maga helye, és ne tévesszük össze a nárcizmussal, mert az önzőség elengedhetetlen ahhoz, hogy a saját érdekeinket is nézzük és érvényesítsük az akaratunkat. Ha úgy döntesz, hogy nem mutatod ki a kevésbé vonzó oldaladat a pillanatnyi boldogságért cserébe, azzal azt kockáztatod, hogy nem leszel olyan sikeres, mint azok, akik kihasználják ezt.”

Megtalálni a belső örömöt

Az igazi boldogság nem azt jelenti, hogy minden szuper és tökéletes körülöttünk és az életünkben, sokkal inkább az, hogy elfogadjuk az embereket és a helyzeteket olyannak, amilyenek. A lényeg, hogy mélyen magunkba kell néznünk, szóljon ez a folyamat egy belső utazásról. Nézzünk önmagunkba, meditáljunk, használjunk különböző légzőgyakorlatokat (például ezeket), de a legfontosabb: kössünk békét azzal is, ha éppen abban az adott pillanatban nem vagyunk boldogok. Ne felejtsük el azt sem, hogy a társadalomtól és a médiából ránk zúduló „boldognak kell lenned!” jellegű üzenetekhez nem jár pontos használati utasítás, mindenkinek magának kell megtalálnia azt, ami végső soron hosszútávon is elégedettséggel és örömmel tölti el.

Könnyű azt hinnünk, hogy ha elérünk ezt vagy azt, például több pénzt, jobb munkát, izmosabb pasit, akkor majd boldogok leszünk, de igazából ez nem így van. Nem a külső dolgoktól fogjuk megkapni azt a fajta kielégülést, amire vágyunk, hanem attól, ha magunkkal sikerül tisztába jönnünk. A mi hozzáállásunk a világhoz lesz az, ami végső soron eldönti, hogy összességében boldogok leszünk-e, vagy sem. Ha az életre valóban úgy tekintünk, mint egy utazásra (és nem csak azért, mert ez egy jó szlogen, ami jól mutat az üzenőfalunkon), akkor igazán elkezdhetjük élvezni a boldogtalan pillanatokat is, hiszen azoknak is megvan a szerepük. Ha más nem, akkor az, hogy hozzájuk képest sokkal jobban fogjuk értékelni azt, amikor igazán jól érezzük magunkat. Ha pedig ezzel megvagyunk, elérhetünk egy olyan szintre, ami sokkal magasabban van, mint az, amit egykor a boldogságról gondoltunk.

Kiemelt kép: Getty Images