Ismerjük a legendát, miszerint amikor a királyné fülébe jutott annak híre, hogy az éhező francia parasztoknak már kenyérre sem telik, ő foghegyről úgy válaszolt: „Hát akkor egyenek kalácsot!”. Valójában kevés valóságalapja van ennek a történetnek, hiszen a hírhedt mondat valójában Jean-Jacques Rousseau filozófus Ausztriai Mária Teréziáról (a Napkirály, azaz XIV. Lajos feleségéről) írt leírásából származik, 1765-ből (ekkor Marie Antoinette csak 10 éves volt). De nem csak Marie Antoinette sínylette meg a közkeletű tévedést: mielőtt örökre az ő nevéhez kötötte volna az utókor, férje, XVI. Lajos két nagynénjének is hibásan a „szájába adták” ezt a kifejezést, .

Mária Antónia Jozefa Johanna 1755. november 2-án született a bécsi Hofburgban, I. Ferenc német-római császár és Habsburg Mária Terézia császárné tizenötödik gyermekeként. Édesapját és édesanyját nemcsak házasság, hanem rokonság is kötötte egymáshoz: bizonyos vérvonalon másod-unokatestvérei voltak egymásnak (egyes források szerint több mint harmincféle módon álltak rokoni kapcsolatban egymással – köszönhetően a Habsburgok évszázadokon átívelő vérfertőző házasodási szokásainak). Mivel Európa (egyik) legbefolyásosabb családja volt a Habsburg, a kis Mária Antónia hamarosan felkeltette a kontinens más monarchiáinak érdeklődését. Nem is habozott sokáig az udvar, a tizennégy éves kislányt feleségül adták Lajos Ágost francia trónörököshöz (a későbbi XVI. Lajoshoz), ezzel pontot téve Ausztria és Franciaország ellenségeskedésére.

1770. május 7-én egy a Rajna folyó közepén lévő szigeten „adták át” az egészen addig ellenségnek tekintett franciáknak a fiatal menyasszonyt. A főhercegnőt innen azonnal a versailles-i palotába kísérték, bemutatták leendő férjének (a tizenöt éves trónörökösnek), majd másnap pazar palotai ceremónia keretében össze is adták őket.

Kéjbarlang Versailles-ban?

Alig néhány órával az első találkozásuk után nem más, mint a vőlegény nagyapja, XV. Lajos király kísérte őket a hálószobájukba, megáldotta az ágyat, csókot adott mindkettőjüknek, majd magára hagyta a párt – a két idegen fiatal között azonban a nászéjszakán semmi sem történt.

Majd a következő hét évben sem. Marie Antoinette ebben az időszakban finoman szólva fojtogatónak élte meg a szigorú udvari rituálékat és a kirakatéletet, férje ráadásul vele ellentétben még bálozni sem szeretett (felesége helyett inkább lakatosmesteri hobbijának hódolt), így mire Lajos 1774. május 10-én trónra lépett, királynéja javarészt már tőle elvonultan élt: napjai nagy részét a palota területén található, Petit Trianon nevű extravagáns kastélyban töltötte. Persze ide nem egyedül vonult el, hogy remeteként múlassa idejét: kizárólag a legközelebbi barátaival vette körül magát, velük pedig olyan zártkörű partikat tartottak, amelyekre még az udvar bizonyos lakói sem tehették be a lábukat. Ezen kívül, teljes elszigetelődésének következő lépéseként építtetni kezdett egy olyan működő farmmal, mesterséges tóval és vízimalommal felszerelt miniatűr falut, ami lényegében játszótérként szolgált az ő és barátai számára.

Gabriel de Saint-Aubin: MarieAntoinette és XVI. Lajos, 1775. (Fotó: Heritage Art/Heritage Images via Getty Images)

Ezek után nem kellett sok, és előbb az udvar, majd a köznép is a királyné kicsapongó, házasságtörő viselkedéséről kezdett pletykálni (viszonya a svéd Hans Axel von Fersen gróffal mindig köztudott volt). Az ellenérzések egyre fékezhetetlenebbé váltak, különböző röpiratok egyenesen a francia nép iránti tudatlansággal és kapzsisággal vádolták a királynét, ezek az ábrázolások pedig sokáig megmaradtak a társadalom emlékezetében (és a múzeumokban). Gyakran ma is a szélsőséges gazdagság túlkapásainak megtestesítőjeként gondolunk Marie Antoinette-ra, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legtöbb fennmaradt korabeli ábrázolást valószínűleg direkt ártó szándékkal készítették róla.

Visszatérve az elhálatlan frigy ügyére: időközben kiderült, hogy Lajos Ágost egy olyan rejtélyes és fájdalmas betegségben szenvedett, amely impotenciát okozott nála (de állítólag a hálószobában tanúsított mérhetetlen tájékozatlansága sem segítette éppen elő a babaprojekt sikeres alakulását) – az erről szóló pletykák pedig hamarosan bejárták egész Európát. Anyja, Mária Terézia végül 1777-ben Marie Antoinette testvérét, II. József császárt küldte Versailles-ba, hogy próbáljon megoldást találni húga és híres sógora problémáira. A segítőkész báty, mondhatni, eredményes munkát végzett, közbeavatkozásának köszönhetően (források szerint Lajost meg is műtötték) ugyanis a testvére egy éven belül teherbe esett.

Nem volt vége a megaláztatásnak

Azonban még mindig nem dőlhetett elégedetten hátra az ifjú királyné: annak idején XIV. Lajos, a Napkirály ugyanis elrendelte, hogy minden francia uralkodónőnek és hercegnőnek nyilvánosan kell szülnie – mivel szerinte kizárólag ezáltal bizonyosodhattak meg afelől, hogy törvényes gyermek születik, valamint hogy nem kerül tévedésből idegen gyerek a királyi bölcsőbe. Így hát amikor Marie Antoinette végre valahára, nem kevesebb mint nyolc meddő év után, 1778. december 19-én első gyermekének készült életet adni, akkor egész Versailles köréje sereglett, hogy végignézze a nagy eseményt. Korabeli pletykák szerint két kéményseprő még a bútorok tetejére is felmászott, csak hogy jobb kilátást élvezhessenek.

Beszámolók szerint az általános felfordulás és a szoba zsúfoltságának következtében a királyné vajúdás közben eszméletét vesztette, de hősies férje ízibe felismerte, hogy feleségének azonnal friss levegőre van szüksége, így hát hatalmas termetét felhasználva az ablakokhoz furakodott, és felfeszítette a zsalut. Amint a hideg levegő bejutott a terembe, a királyné magához tért, és életet adott első gyermeküknek: Mária Terézia Saroltának, aki nagymamája után kapta előkelő nevét – de az udvarban a még ennél is úriasabb Madame Royale becenévre hallgatott.

Jó szokáshoz híven az elsőszülött gyermek neme általános felháborodást okozott, de az édesanya le sem tagadhatta volna örömét: egy anekdota szerint így szólt csecsemőjéhez: „A barátnőm leszel. A fiú az országé, de a leány az enyém”.

Az uralkodó párnak később még három gyermeke született: Madame Royale után három évvel egy kisfiú, Lajos József Xavér Ferenc (ő hétéves korában elhunyt), 1785. március 27-én újabb kisfiú, Lajos Károly, majd 1786. július 9-én Zsófia Ilona Beatrix (ő az első születésnapját sem érte meg).

Végső megpróbáltatások

Uralkodásuk során a királyi pár szépséges rokokói palotájának míves ablakaiból nem látszott, hogy rajtuk kívül az egész országuk éhségben és nyomorban élte mindennapjait. Lajosnak és Máriának nem volt sok érzéke az uralkodáshoz, az pedig, hogy jelentős összeggel támogatták az észak-amerikai kontinensen ekkor folyó függetlenségi háborút, csak még mélyebbre taszította államukat az anyagi csődbe. Mivel az ekkoriban virágzó felvilágosodás eszméje kimondta, hogy az embereknek jogában áll megdönteni vezetőik hatalmát, amennyiben azok elárulják őket, a francia nép türelme egyre fogyott, 1789 júliusában pedig hivatalosan is kitört Európa egyik legnagyobb hatású forradalma.

Ekkor nyilvánvalóan az előkelők legelőkelőbbike, a király és a királyné állt a gyűlölet középpontjában, Marie Antoinette-et ennek ékes bizonyítékaként „l’autre chienne” (francia szójáték: azt jelenti, „a másik szuka” – az „autrichienne”, azaz „osztrák nő” helyett mondták rá), vagy „la putaine d’Autriche” (az „osztrák szajha”) néven emlegették. Október 6-án a nép az uralkodói családot a párizsi Tuileriák palotájába kényszerítette, majd innen 1791. június 23-án egy sikertelen szökési kísérlet után a párizsi Temple börtönbe zárták.

Mária Antónia még egy hatalmas hibát vétett ebben az időszakban (bár ennek már kevés köze volt botrányosnak számító öltözködéséhez vagy fényűző életmódjához): megpróbálta rávenni bátyját, az ekkor uralkodó II. Lipót német-római császárt, hogy támadja meg a forradalmi Franciaországot, de Lipót erre nem volt hajlandó. 1792 áprilisában azonban már a francia kormány üzent hadat Ausztriának – a királyné pedig, kvázi elárulva népét, kiadta a francia haditervet az ellenségnek…

Augusztusban a forradalom vezetői kijelentették, hogy Mária Antóniának és Lajosnak nincs joga uralkodni többé, az egykori uralkodót (Capet Lajos polgártárs néven) bűnösnek kiáltották ki a köz szabadsága elleni összeesküvés és a nemzet biztonsága elleni merénylet ügyében, majd 1793. január 21-én guillotine-nal lefejezték. Kilenc hónappal ezután a forradalmi törvényszék a francia köztársaság ellen elkövetett koholt bűnökkel vádolta a volt királynét (többek között hazaárulással, szexuális kicsapongással, és azzal, hogy vérfertőző szexuális viszont folytatott saját fiával, az alig 8 éves Lajos Károllyal – utóbbit egyébként kényszerítették is rá, hogy beismerő vallomást tegyen ezzel kapcsolatban). A két napon át tartó per után az esküdtszék minden vádpontban bűnösnek találta a 37 éves Marie Antoinette-et, és egyhangúlag halálra ítélte.

Marie Antoinette kivégzése 1793. október 16-án; privát gyűjtemény darabja. (Fotó: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)

Kivégzését követően holttestét koporsóba helyezték, és a Madeleine-templom mögötti tömegsírba hajították. Napóleon száműzetését követően a Bourbonok visszatértek a trónra, de mivel Lajos Károly nem sokkal szülei halálát követően tuberkulózisban elhunyt (egyesek szerint nyolcéves korában megmérgezték, míg mások szerint sikeresen elmenekült és álnéven élte le az életét), ezért XVI. Lajos testvére, XVIII. Lajos lett a király (XVII. Lajos néven senki sem uralkodott). Ő 1815-ben elrendelte idősebb bátyja és Marie Antoinette holttestének exhumálását, a maradványokat pedig a többi francia királyi családtaggal együtt végül a Saint-Denis-i székesegyházban temették el újra.

Kiemelt kép: Vigée-Le Brun: Marie Antoinette portréja, 1783 – Fotó: Universal History Archive/Universal Images Group via Getty Images