Az első holttest 1934 szeptemberében tűnt fel, amikor egy strandoló az Erie-tónál meglátott egy félig eltemetett, már bomlásnak indult emberi húsdarabot. Természetesen azonnal értesítette a hatóságokat, akik megállapították, hogy a kérdéses testrész egy női torzó volt, amelynek a lábait térdnél levágták – a búvárok egy hét után fedezték fel a karokat, de a fej sosem került elő. Mivel a felsőtest megtalálása előtt mindössze két héttel korábban egy másik férfi egy másik strandon is talált egy emberi csigolyának és bordának tűnő tárgyat, mindez elég volt ahhoz, hogy a clevelandiek félelmükben hamarosan mindenhol testrészeket lássanak. Egy kétségbeesett csónakos ragaszkodott hozzá, hogy egy emberi fejet látott az Erie-tó vizében lebegni, míg két horgász biztos volt benne, hogy emberi húsmaradványt fogtak ki, egy fiatal lány pedig, aki a Nagy-tóban úszott, azt állította, hogy egy kísérteties kéz integetett neki a hullámok alól. A legtöbb hasonló észlelés azonban nem vezetett tovább, így a hatóságok ezeket elkönyvelték tömeghisztériának – akkor még nem sejtették, hogy a város történetének legtermékenyebb és legborzalmasabb sorozatgyilkosa éppen akkor kezdte meg rémuralmát.

Az elkövetkező években a gyilkos többször is lecsapott: 1936. június 5-én két fiú eldöntötte, hogy aznap lógnak az iskolából, és inkább horgászni mentek. A tóhoz igyekezve azonban az egyik fa alatt észrevettek egy összegyűrt ruhaneműt – mivel a kíváncsiságuk nagy volt, ezért pénz reményében megnézték közelebbről is: amikor belerúgtak, a nadrágból egy férfi levágott feje gurult elő. A hozzátartozó holttestet meztelenül, kivéreztetve nem sokkal később a közeli vasúti sínek mellett találták meg, a halál okának a lefejezést jelölték meg.

A Cuyahoga folyón a hídkezelők egy női holttest öt darabját húzták ki a vízből. A képen a zsák, amely a nő törzsét tartalmazta (Fotó: Bettmann/Getty Images)

Ez volt a negyedik feldarabolt holttest, amely kevesebb, mint egy év alatt előkerült, és a clevelandi rendőrség rájött, hogy sorozatgyilkossal van dolguk, bár ez a fogalom akkor még nem is szerepelt a szakzsargonban. A hatóságok tehetetlennek bizonyultak, a hátborzongató gyilkosságok pedig folytatódtak, így a holttestek száma 1938-ban 13-ra nőtt. Cleveland polgárai folyamatos rettegésben éltek, féltek attól, hogy ők lesznek a következő áldozat, és attól is, hogy ők fedezik fel a következő holttestet.

Szegények között prédázott

Az áldozatok elsősorban a város Kingsbury Run nevű részéről származtak, a folyó mentén húzódó közösségből, amelyet nagymértékben sújtott a nagy gazdasági világválság: a nyomornegyedet prostituáltak, hajléktalanok és munkanélküliek népesítették be.

Edward Andrássy (Fotó: ML / Findagrave)

Mivel a gyilkos olyan áldozatokat választott, akiket a társadalom már kidobott, ennek eredményeként a tizenhárom áldozat (amelyek többsége férfi volt) közül csak hármat azonosítottak: a magyar származású Edward Andrássyt, Florence Polillót és Rose Wallace-t, aki az egyetlen afro-amerikai volt mind közül. A zsaruk előtt nem volt ismeretlen Andrássy, ezért is sikerült az ujjlenyomatai alapján azonosítani. A Rowdy Row nevezető szegénynegyedből származó suhanc pornóval és prostitúcióval is foglalkozott és marihuánát is árult, és azt is pletykálták róla, hogy egy voodoo szekta tagja volt.
A két fiú által megtalált fejről a rendőrség gipszmintát vett, és a rajta talált összes tetoválást bemutató ábrával együtt a Great Lakes Exposition kiállításon kiállították. Több mint 11 millió ember látogatott el a kiállításra a két nyár alatt, amíg nyitva volt, de őt sem tudta senki azonosítani.

A clevelandi Rendőrmúzeumban kiállították az áldozatok fejéről készített gipszlenyomatokat (Fotó: Wikipedia)

Lehetetlen küldetés

Később több emberi maradványról kiderült, hogy az valamelyik férfi áldozat levágott nemi szerve volt (a férfiak többségét ily módon is megcsonkította a tettes), ezért a rendőrök kikérdezték a helyi prostituáltakat bizarr szexuális hajlamokkal rendelkező klienseikről, de rájöttek, hogy a városban több gyanús perverz él, mint amennyit valaha is ki tudtak volna vizsgálni. Sok clevelandi vigasztalódott azzal, hogy a gyilkos a város kevésbé jó hírű polgárait vette célba, de abban is reménykedtek, hogy az ügyet a város új rendőrfőnöke, Eliot Ness megoldja, aki azzal szerzett hírnevet, hogy ő volt, aki elkapta Al Caponét, és nem törődött a fenyegetésekkel. De amikor 1935 decemberében Clevelandben kezdett dolgozni, főként a rendőrségi korrupció elleni küzdelemre, a városi maffia elleni harcra és a közlekedésbiztonság javítására összpontosított, a sorozatgyilkost figyelmen kívül hagyta – a holttestek pedig továbbra is halmozódtak. Azonban amikor néhány év alatt tucatnyira nőtt az áldozatok száma, már nem dughatta továbbra is homokba a fejét, muszáj volt cselekednie: a város történelmének azóta is legnagyobb szabású nyomozását rendelte el.

A rendőrség maradványok után kutat Kingsbury Runen 1936-ban (Fotó: Wikipedia)

Tizenkétszer utasította a Nemzeti Gárdát, hogy készítsenek légi felvételeket a városról, a nyomozók pedig több mint 5000 embert hallgattak ki, akiknek a többsége egyszerű meleg férfi volt, akiket csupán a szexuális orientációjuk sodort bajba. Az egyik gyanúsítottat Ness személyesen vitte az egyik motelba, és tíz napra bezárta a szobába, miközben kihallgatta, majd poligráfos vizsgálatra kényszerítette, amelyen megbukott. (Ez még 1934-ben is törvénytelennek és erkölcstelennek számított.) A kétségbeesés utolsó tetteként Ness, aki híres volt arról, hogy hamarabb cselekszik, mint beszélne, kiürítette a Kingsbury Runt, 63 embert tartóztatott le, ujjlenyomatot vett tőlük, majd porig égette a nyomortanyákat. Azonban nem azért tette, hogy elkapja a gyilkost: tudta, hogy az elkövető képzett, ismeri az emberi anatómiát, ezért valószínűtlen, hogy ezen a lecsúszott környéken éljen. Egyszerűen abban bízott, hogy az így levett ujjlenyomatok segítenek azonosítani a későbbi holttesteket… Bár tettéért dicséretet várt a várostól, helyette az őt egykor piedesztálra emelő sajtó sértegetni kezdte. 

Különös egybeesés, de a gyilkosságok ekkor mégis abbamaradtak.

Így múlik el a világ dicsősége

Eliot Ness 1931-ben (Fotó: Wikipedia)

Soha senkit nem tartóztattak le a gyilkosságokért. Cleveland történetének legaktívabb sorozatgyilkosának ügye megoldatlan maradt a mai napig, bár sokan próbálták azóta is megfejteni. Ez az ügy sokakat kísértett: azokat, akik megtalálták a holttesteket, azokat, akik ismerték az áldozatokat, az egész várost, akik két éven át minden nap olvastak a történetről, de leginkább Eliot Nesst. 1942-ben lemondott Cleveland biztonsági igazgatói posztjáról, miután eltussolta saját ittas vezetési ügyét, majd eltűnt a reflektorfényből. 1957-ben munkanélküli alkoholistaként halt meg. Sokan látták az évek során egy bárban ülve, ahogy a múltra visszaemlékezve történeteket mesélt a régi, szép rendőri időkről és Al Capone lekapcsolásáról. De soha nem említette a Torzós Gyilkost.

Kiemelt kép: A clevelandi Torzós Gyilkos tizenkettedik és tizenharmadik áldozatának csontjainak megtalálása az Erin-tó partja mentén morbid kíváncsiskodók tömegét vonzotta. A tömeg azt figyeli, ahogy S. R. Gerber halottkém, James Hogan nyomozó és Charles O. Nevel helyettes rendőrfelügyelő csontok keresve ás – Fotó: Bettmann/Getty Images