A Centrál színház tavalyi évadának legjobb színésznőjévé választottak. Mit jelent számodra ez az elismerés?
Igen, végtelenül jólesett, hogy a belső, titkos szavazáson – a társulat színészei, dolgozói – nekem ítélték a Plomba-díjat. Jó érzés egy kicsit ilyen módon is tartozni valahová, hálás vagyok a kollégáimnak és a színháznak.
Mindeközben továbbra is szabadúszó vagy, igaz?
Szabadúszóként nem köt állandó szerződés sehova sem, de jelenleg a Centrál színházban játszom a legtöbb előadásban. Ősszel két bemutatónk is volt, a Mary Page Marlowe és a magyartenger (igen, kisbetűvel – a szerk.).
Milyen szerepekben láthatunk?
A Mary Page Marlowe című darabban egy nő életének legfontosabb állomásait mutatjuk be, egy átlagos, de mégsem általános női sors történetét. Négyen játsszuk ezt a szerepet, ebben a szép, érzékenyítő előadásban alakítom én a 27 és 36 éves Mary Page Marlowe-t. Számomra ez egy nagyon-nagyon jó munkaélmény és szép színészi feladat is egyben.
A magyartengerben – amit Alföldi Róbert rendezett – egy általános iskolai tanárnőt játszom. Dóra egy kicsit nehézkes természetű asszony, egy harmincas nő, akinek nagyon mély meggyőződései vannak a világról, a politikai helyzetről, családról, anyaságról, gyereknevelésről. Az előadás tulajdonképpen egy társalgási darab, amelynek főszereplője egy család, ami évente egyszer jön össze egy balatoni nyaralóban. Ahogy az általában lenni szokott, mindenkinek különböző viszonya van a másikhoz, és mindenkinek megvan a véleménye a másik életéről, folyamatosan kibeszélik egymást és a világ dolgait. A beszélgetések alapján egy csomó minden kiderül a családról és a különböző, egyéni sorsokról, de végül is sikerül oda kilyukadnunk, hogy bármilyen feszültségek is feszítenek egy ilyen szimbiózist, akkor is, a család az család, mindenféle konfliktus ellenére szeretik egymást és egymásnak támaszai.
Mennyire tudsz merítkezni a saját anyaságodból egy-egy szerep megformálásához?
Természetesen merítkezem belőle, főleg egy anya szerephez. Illetve onnan kaptam magam rajta, hogy öregszem – miután megszületett a kisfiam –, hogy amikor megnéztem egy előadást, abban már nem a fiatal, szerelemtől szenvedő fiatal lánnyal éreztem együtt, hanem sokkal inkább a széltől is óvó anyaszereppel rezonáltam lelkileg… úgyhogy azt hiszem, mély változásokat okozott az anyaság a sima hétköznapi felfogásomat illetően is. A filmnézési szokásaim például nem változtak, de ha bármi olyan jelenetet látok, ahol egy gyerek körül történik valami drámai konfliktus, akkor az sokkal mélyebben megvisel, mint azelőtt, hiszen ilyenkor azonnal automatikusan behelyettesítek.
Rada Bálint és Földes Eszter a magyartenger című színdarabban (Fotó: Horváth Judit)
Álmos, a kisfiad már négyéves. Hogyan egyezteted össze a színházi menetrendet a családival?
A kisfiam most középsős óvodás, nagyjából kialakult a napirendünk. Színházi szerepvállalásaim során nyilván figyelembe veszem, mit hogyan tudok összeegyeztetni. Próba előtt reggeliztetek, felöltöztetem, óvodába viszem a gyereket, és onnantól kezdve, hogy kijövök a próbáról, agyban azonnal át kell kapcsolni, és jönnek az otthoni, családi, anyai teendők. Szerintem ez mindenhol így van, ilyen szempontból mindegy, hogy az embernek mi a hivatása.
Családosként máshogy kell beosztani az energiát, sokkal jobban pöccre ki van számolva egy nap.
Nekem is nagyon meg kellett tanulni beosztani az energiáimat úgy, hogy mindenhol a lehető legjobban tudjak teljesíteni.
Hogy sikerült ezt finomhangolni?
Nem vagyok egy nagyon előre kigondolós, agyalós típus. Szeretek sodródni az árral, szeretem beledobni magam bizonyos helyzetekbe, és utána nagyon figyelek arra, ezek hogy hatnak rám: mi esik jól, mi nem esik jól. Elkezdtem tudatosabban figyelni magamra. Az elején meglepő volt, hogy mennyivel kevesebb energia marad egy-egy területre, amivel gazdálkodhatok, akár a munkában, akár otthon, aztán valahogy szép lassan, magától kialakult egy élhető balansz, de különösebb technikám igazából nem volt rá.
Mennyire viszed haza azt amit játszol, vagy teljesen le tudod tenni, ha a függöny legördül?
Úgy érzem, abszolút le tudom tenni, le tudom választani magamban az adott szerepet. Mivel az én szüleim is művészként dolgoznak, és színházi gyerekként nőttem fel, így azt hiszem, ennek a technikája sejtszinten ivódott belém. Ilyen értelemben nem is voltam nagyon megrémülve az anyaságtól és attól, hogy hogyan fogom a kettőt együtt működtetni, mert ebben a rendszerben nőttem fel.
A kisfiadat be szoktad vinni a színházba?
Igen, előfordul, főleg most, hogy már egyre nagyobb, szeret bent lenni, és érdekli ez a világ. Annak idején én is rengeteget jártam be a színházba a szüleimmel, és nagyon szerettem. Színésznője válogatja, van, akit megzavar, ha ott van a gyereke, nem tud koncentrálni, engem hál’ isten ez különösebben nem feszélyez. Álmos tényleg maximális biztonsággal közlekedik a színházban, jól érzi magát, így ezt nem érzem tehernek, és neki is jó, hiszen addig is együtt vagyunk.
Nagyon aktív vagy, most is éppen Paks felé tartasz egy vendégelőadásra. Mit csinálsz, amikor nem játszol?
Leginkább elmerülök a családi lét gyönyöreiben: nagyon sokat játszom a kisfiammal, utazunk, kirándulunk vagy a kertben tevékenykedünk. Szeretek főzni, kiállításra, moziba menni. Egy nagyon kedves barátnőmmel, Hanyi Szonjával készítettünk egy saját ruhakollekciót. Ez a Secret Humanity. Attól különleges, hogy ezeken a kézzel festett darabokon – pólók, táskák, farmerkabátok – népszerű magyar költők és egy-egy tőlük származó idézet látható. Maga a vállalkozás még gyerekcipőben jár, de azért szoktunk kitelepülni, tavaly és idén is valószínűleg a Godzsu udvar adventi vásárában lehet minket megtalálni. Számomra ez a projekt inkább egy misszió, fontos számomra, hogy ezen a zero waste kollekción keresztül ápoljuk a magyar kultúrát, és mindenkihez közelebb hozzuk a minőségi irodalmat.
Melyik a te kedvenc idézeted?
Hmm… egyetlen kedvenc idézetem kimondottan nincsen, általában a lelki állapotomtól függ, hogy kap belém egy-egy irodalmi sor. Általános kedvencem ugyan nincs, de van egy vers, ami végigkísérte az életemet, ez Pilinszky Azt hiszem című verse. A kollekcióhoz egyébként igyekszem mindig olyan idézeteket választani, ami – kicsit csúnyán kifejezve – még nem lett egy közhellyé puffogtatott popcorn-idézet. Sajnos gyakran tapasztalom, hogy ha a populáris térbe bekerül a klasszikus művészet, használatra, el tud korrodálódni egy önmagában csodálatos gondolat, verssor is. Ezért bár az ismert költőt a portékánkon mindig feltüntetjük, egy ismeretlenebb idézetet választunk tőle. Így igyekszünk olvasásra ösztönözni az embereket, hogy a kíváncsiságukat felkeltve kedvük legyen utánanézni, melyik versből is származik az idézet, remélve, hogy az egész mű elolvasása után még több igényük lesz az irodalomra.
A fotókért köszönet Földes Eszternek és Tamás Dorkának
