Mindenkinek kihívás egy új közösségbe belépni, iskolai közegben, gyerekek között ráadásul nem ritka a kiközösítés, a kortársbántalmazás és a piszkálódás – pláne, ha mindezt egy esetleges betegség, annak tünete, vagy kezelések miatti hiányzás nehezíti. A Suliprogram célja, hogy „a beilleszkedés és a befogadás egyaránt gyerekjáték legyen” – fogalmaz Vargyas-Tóth Julianna szakmai vezető.

Hogyan pattant ki a fejetekből a Suliprogram ötlete?
Biztos emlékszel arra, hogy amikor iskolás voltál, milyen érzés volt belépni egy ismeretlen közösségbe… Sőt, talán nem is kell ennyire visszamenni ehhez az időben. Amikor az ember egy új közösségbe érkezik, akkor általában rengeteg szorongás és izgalom van benne. „Ugye, szeretni fognak? Be fognak-e fogadni? Jó fejek lesznek-e? Lesz-e barátom?” Ezt mindannyian átéljük, egy olyan gyerek pedig, aki sokat van kórházban, gyakran teljesen elszigetelődik a saját kortársaitól – akár még a családjától is. Belegondoltunk, neki milyen érzés lehet visszatérni egy közösségbe. Ez volt a mozgatórugó.

Bábjáték az egyik iskolai foglalkozáson – bal oldalt Vargyas-Tóth Julianna. (Fotó forrása: Bátor Tábor Alapítvány Suliprogram)

Finoman szólva mélyvíz. Persze nagyon sok múlik a felnőtteken is egy ilyen helyzetben…
A tanár mindenképpen kulcsfigura az osztályközösség alakulásában és a gyerekek életében, de nagyon nehéz helyzetben van, hiszen általában már a betegség maga is tabunak számít a társadalomban. A felnőttek eleve nagyon keveset tudnak róla, a gyerekek pedig emiatt a fantáziájuk segítségével próbálják megfejteni, hogy mit is jelent az egész.

A Suliprogramnak ezért az az egyik célja, hogy információt adjon az adott betegségről, és hogy mindezt olyan diszkréten tegyük, hogy közben ne kerüljön reflektorfénybe az érintett gyerek. Ehelyett arra törekszünk, hogy a többiek párhuzamokat tudjanak felfedezni az ő mindennapi életük és az érintett gyerek élete között, például olyan felvetésekkel, hogy mit kezdenek az unalommal. A világjárvány miatt bevezetett korlátozások idején, amikor nem lehetett kimenni még a játszótérre sem, hanem a szobájukban kellett egyedül ücsörögniük, akkor hasonlókat éltek át ők is, mint a krónikus beteg osztálytársuk a kórteremben. Vagy például azt is tudják, hogy hogyan hat az emberre, amikor a mindennapi életét (amiben egy csomó minden van: család, barátok, háziállat, leckeírás) hogyan tudja borítani egy hirtelen esemény (egy összeveszés, szerelem, a szülők válása, a kistesó születése, gyász vagy betegség)… Mi arról beszélgetünk velük, hogy ilyen mindenkinek előfordul az életében, és hogy mi segített például pont nekik abban az adott helyzetben. Ettől máris könnyebb egymással kapcsolódni.

A tanárok ezt a folyamatot hogyan segíthetik?

Azt látjuk, hogy a tanári énhatékonyság szorosan összefügg a gyerekek iskolai jóllétével. A Suliprogram során időt szánunk rá, hogy megerősítsük az osztályfőnököt abban, amit már eleve jól csinál, jelezzük neki, hogy látjuk, mi mindent tesz a közösségért, ezáltal ő is tudatosíthatja, hogy a viselkedése és a tettei milyen hatással vannak a gyerekekre. A tanárok leginkább nyílt kommunikációval és helyzetteremtéssel, az egymással való keveredés lehetőségével segíthetik a gyerekek egymással való kapcsolódását – de egyébként tervezünk majd óravázlatot és játékjavaslatokat is összeállítani pedagógusok számára a honlapunkon segítség gyanánt.

A játékok közül melyek a legnépszerűbbek?
A mi módszerünk az élményterápiára és a nem problématagadó, de megoldásfókuszú megközelítésre épül. Az élményterápia, amit a Bátor Tábor programjain alkalmazunk, olyan helyzeteket teremt, ami egyrészt játékos élményhelyzetben ad olyan, egyéni szintre szabott kihívásokat, amik némi energiabefektetéssel járnak, de megugorhatóak. Amennyiben sikerül teljesíteni egy ilyen kihívást, arra rengeteg megerősítés érkezik kívülről; gondoljunk csak bele: egy maratoni távot lefutni egyedül az erdőben is teljesen más érzés, mint egy maratont úgy teljesíteni, hogy minden barátunk ott szurkol nekünk…

Ha sikert érünk el, az kisugárzik, azaz nem csak az adott területen gondoljuk utána hatékonyabbnak magunkat, hanem általában az egész életben.

A Bátor Táboros megközelítés részeként pedig minden helyzetben a pozitívumokat, lehetőségeket keressük, és azt, hogy min lehetne még erősíteni, mi lehet erőforrás, és ezekre irányítjuk az osztályfőnök figyelmét is. Az egyik legjobb példa erre mindenki nagy kedvence: a pozitív pletyka névre keresztelt játék. Ennek során egy valaki háttal áll a csoportnak, a többiek pedig kizárólag pozitív dolgokat mondanak róla – a háta mögött, hangosan. Elmondják, hogy mit szeretnek benne, miért jó, hogy ő is a közösség része, mit tesz hozzá a csapathoz és így tovább. Ezt nagyon szokták szeretni mindannyian, nem ritkán még a 13. osztályos technikumi fiúk is párás szemmel, meghatódva fordulnak vissza a többiek felé a játék végén, és elmondják, hogy nem is gondolták volna, hogy ennyi minden kedvelhetőt látnak bennük a többiek.

Szerintem a felnőttekre is, bárkire ráférne egy-egy ilyen foglalkozás. Ezt a gyakorlatot akár munkahelyeken is el tudnám képzelni.
Igen, ráadásul a program során szembesülünk azzal, hogy a gyerekek minél idősebbek, annál kevesebb dicséretet kapnak – pedig mennyire jólesik, mennyire inspiráló is az elismerés, no pláne egymástól hallani mindezt… Ezt visszajelzik nekünk a kérdőívekben is, a foglalkozások után ugyanis a gyerekek kapnak egy-egy élménylapot, amire névtelenül leírhatják, hogy mi tetszett és mi nem tetszett nekik, mire büszkék, mi volt a legemlékezetesebb pillanat számukra aznap és így tovább. Ezekből a válaszokból nagyon sok tanulságot és következtetést lehet levonni, de ami újra és újra előjön, az az, hogy mennyire fontos nekik a beszélgetés. Legtöbbször azt írják, hogy az volt a legjobb, hogy beszélgettek egymással. Nem velünk, hanem az osztálytársaikkal. Mi csak keretet adunk arra, hogy ezt megtehessék, de már ez is nagyon sokat számít.

Milyen visszajelzéseket szoktatok kapni?
Ami rendszeresen visszajön, az az, hogy mennyire jó felfedezni, hogy összetartoznak, hogy tudnak tenni egymásért, hogy bízhatnak egymásban. Örülnek annak is, hogy megtanulják, hogyan tudnak egymásnak segíteni, és segítséget kérni a másiktól. Valamint nagyon sokszor mondják el azt is, hogy megnyugtatta őket, mikor rádöbbentek, hogy mindenkinek nehéz néha – nem csak nekik. De idáig a legapróbb dolgoktól jutunk el általában. Azzal szoktuk kezdeni például, hogy megkérdezzük: ki szereti a fagyit, ki a lángost, vagy a gofrit, majd megkérjük őket, hogy alkossanak ez alapján csoportokat egymással. Ezután következnek olyan kérdések, mint hogy ki volt már kórházban, vagy ki maradt már le valamilyen buliról amiatt, hogy beteg volt… Eközben meglátják, hogy mennyi mindenben hasonlítanak, nem ritkán pedig olyan osztálytársaikkal is beszélgetésbe elegyednek, akikkel azelőtt még soha, és gyakran felfedezik, mennyi közös is van bennük valójában.

A felszabadult hangulat alapvető a Suliprogramon. (Fotó forrása: Bátor Tábor Alapítvány Suliprogram)

Mindezt hogyan tudjátok a diszkrécióval összeegyeztetni?
Előfordul, hogy az érintett gyerek vagy a szülei nem szeretnék, hogy kiderüljön, hogy végül is miattuk érkeztünk az osztályba. Ez mindig a gyerek választása, és mi ezt abszolút tiszteletben is tartjuk. Van olyan, aki teljes inkognitóban csinálja végig a foglalkozást, de vannak, akik bár így indulnak neki, a program végére mégis megteremtődik az a biztonságos légkör, amiben aztán önként mondják el az osztálynak, hogy bizony ők is voltak a Bátor Táborban.

Azt már érintettük, hogy a tanár hogyan segítheti a gyerekek közösségét, de fontos arról is beszélni, hogy a többi felnőtt, pontosabban a szülők hogyan vehetik ki ebből a részüket.
A nyitottság és az elfogadás a kulcs ebben is. Az érintett szülők gyakran küzdenek a többivel, mert azok nem tudnak eleget a betegségről, esetleg azt hiszik, hogy fertőző, nem hiszik el például, hogy attól könnyezik a gyerek szeme, mert beteg volt, nem pedig mert épp kötőhártya-gyulladása van. Rengeteg a félreértés és a tévhit. Mi viszont azt látjuk, hogy ahol nyíltan lehet erről beszélni, akár a szülői közösségben, akár az osztályban, ahol nincs titok, ott sokkal jobb mindenkinek.

A gyerekek egyértelműen megérzik, ha titkolunk valamit előlük, és ennek hatására kezdenek el általában furcsa képzeteket gyártani.

Jobb ezeket inkább tisztába tenni. A Suliprogram segít abban, hogy egy olyan közösség teremtődjön vagy erősödjön meg az osztályban, ahol mindenki biztonságban érzi magát – olyan mértékben, hogy akár egy betegség, vagy bármilyen másfajta nehézség is könnyen felvállalhatóvá válik, mert a közösségnek megtartó ereje van. Ezért dolgozunk, hogy ez így legyen.

Miket szoktak írni az élménylapokra a gyerekek?
Például, hogy a legemlékezetesebb pillanat az volt számukra, amikor a többieket boldognak látták. Vagy olyanokat, hogy „különösen büszke voltam magamra, mert elmondhattam, amiről eddig nem tudtam, hogyan is mondjam el”… Hát ezért érdemes csinálni. De egyébként a kutatásunk is kimutatta, hogy a gyerekek érzelmi jólléte növekszik a programok után. Persze nyilván nehéz szétszálazni, hogy ez pontosan miért is van, de az mindenképpen kimutatható, szignifikáns változás, hogy a 7-10 évesek jobb kedvűnek érzik magukat utána, valamint nő az összetartozás érzése bennük – nemcsak az érintett gyerekeknél, hanem a többieknél is, a program után általában úgy érzik, hogy az osztály jobban elfogadja őket, és hogy kevésbé vannak egyedül.

És a tanárok részéről mit tapasztaltok?
Azt eddig egytől egyig mindenki elmondta, hogy a foglalkozás utáni időben sokkal kevesebb az eszkalálódó konfliktus, azaz hogy a gyerekek meg tudják beszélni egymással a nézeteltéréseiket, és sokkal jobban figyelnek egymásra, a másik igényeire, és jobban tiszteletben is tartják ezeket. Az osztályfőnökök a 2 x 90 percben résztvevő-megfigyelőként vannak jelen, és kérjük is tőlük, hogy keressék-kutassák, mi az, amit meg lehetne dicsérni a foglalkozások során – egyéni és osztályszinten egyaránt. Általában hasznosnak érzik, hogy egy új helyzetben, más szerepekben láthatják a gyerekeket, és gyakran feltűnik nekik az is, ha például a nagyszájúbbak visszafogják magukat, a csendes gyerekek pedig többször felszólalnak. Volt egy hatodikos kisfiú például, akiről a foglalkozás után mondta el az osztályfőnök, hogy most látta életében először mosolyogni. Ezek a sikerek a végtelenül figyelmes, érzékeny és képzett önkénteseink munkájának is köszönhetők, akik munkanapjaikat áldozzák ezekre a foglalkozásokra.

Mik a további terveitek a Suliprogrammal, hogyan folytatjátok a munkát?
A résztvevők és az önkéntesek visszajelzései alapján folyamatosan fejlesztjük magát a programot, de az alapvető célunk az, hogy minél több helyre eljussunk, és segítsük a közösségek erősödését. Szeretnénk Csehországban és Szlovákiában is elindítani a programot, valamint a következőkben a tanárokat szeretnénk fókuszba állítani: segíteni a munkájukat, ölteteket adni nekik a közösségformáláshoz, és -építéshez egyaránt. Ezen kívül a Hősök Tere Alapítvánnyal közösen ingyenes önerősítő workshopot is tartunk tanároknak és tantestületeknek. Sok olyan programot csinálunk velük, amelyeket aztán a mindennapokban is használhatnak, olyan eszközöket adunk a kezükbe, amik a foglalkozás befejeztével is ott maradnak nekik.

A foglalkozásokon általában azok a gyerekek is felszólalnak, akik a mindennapokban egyébként inkább csendesek és visszahúzódóak. (Fotó forrása: Bátor Tábor Alapítvány Suliprogram)

A Bátor Tábor Alapítvány Suliprogramja ingyenesen ellátogat bármilyen osztályba országszerte, amelyben súlyos, krónikus betegségben érintett gyerek tanul. Jelentkezni ezen a linken, vagy a suli@batortabor.hu email címen lehet. Elsősorban szülők és tanárok jelentkezését várják az osztályok nevében, de a szervezők kifejezetten kérik, hogy a jelentkezés beadásáról előzetesen egyeztessenek a résztvevők egymással.

A Bátor Tábor Alapítvány minden programja ingyenes, az infláció és az energiaár-emelkedés pedig őket is súlyosan érinti. Az alapítvány kizárólag vállalatok és magánszemélyek (mint például rendszeres adományozóik, a Bátorítók) támogatásaiból és az adó 1%-okból tartja fenn ingyenes programjait, ezért nagyon fontos, hogy aki teheti, támogassa áldozatos munkájukat valamilyen módon.

Önkéntesnek a táboraikba és GO! programjukra januártól, míg a Suliprogramra jövő ősztől lehet majd jelentkezni.

Kiemelt kép: Westend61/Getty Images