A héten debütált a Netflixen a The Wonder, vagyis A csoda című film, amelynek főszereplője Florence Pugh, Hollywood egyik aktuális kedvence. A történet egy pszichológiai thriller, amely a szeretet küzdelméről szól a gonoszsággal szemben – 1862-ben játszódik, 13 évvel az írországi éhínség után. Pugh egy Lib Wright nevű ápolónőt alakít, akit az írországi Midlandsbe, az ingoványos lápvidékre küldenek, ahol a burgonyavész és a tömeges kivándorlások miatt megfogyatkozott lakosság életét a katolikus vallás, a helyi hiedelemvilág és a csekély élelem megszerzéséért vívott küzdelem zárja viszonylag szűk keretek közé. Feladata az, hogy megvizsgáljon egy Anna O’Donnell nevű, mélyen vallásos 11 éves kislányt, aki azt állítja, hogy négy hónapja nem evett, és kizárólag „égi mannán” él. A megdöbbentő állítást néhányan vallási csodaként értelmezik, Annát az ápolón kívül zarándokok is látogatják, akik érezni akarják az „istenit”, illetve egy újságíró is felbukkan, aki a nagy sztorira vár. Étel nélkül természetesen nincs élet, így Lib nővér azt tervezi, hogy feltárja az igazságot a fiatal lány állapotáról, még akkor is, ha ez megkérdőjelezi a katolikus egyház hitvilágát.
A film Emma Donoghue A csoda című regényéből készült, és ugyan a karakterek kitaláltak, maga a jelenség megtörtént eseményeken alapszik, és főhősét is egy valós kislány ihlette. Lássuk csak, mi is volt ez a szomorú őrület, ami megannyi érdekesség mellett lázban tartotta a viktoriánus kor emberét – illetve hogy jön ehhez az anorexia nervosa nevű testkép- és étkezési zavar.
Jelenetkép A csoda (The Wonder) című filmből (Fotó: Netflix)
Egy különös korszak különös betegsége – vagy mindig is itt volt?
A böjtölő lányok kifejezés leginkább a 15. (ekkoriban misztikusoknak tekintették őket, éhező szentekként emlékezünk rájuk) és a 19. század között forgott közszájon – igazán nagy érdeklődés, mondhatni hisztéria leginkább a viktoriánus korban övezte a jelenséget.
A böjtölő lányok olyan fiatal nők és lányok voltak, akik a történetbeli Annához hasonlóan azt állították, hogy képesek akár hosszú hónapokon át élelem, olykor víz nélkül élni.
Hogy az egész jelenség miért a 19. században lett igazán „divat”, azt nagyban magyarázza maga a korszak. A 19. század az ipari forradalom, illetve Nagy-Britanniában a politikai reformok és a gyarmati terjeszkedés kora volt, a gyorsuló változások közepette pedig Viktória királynő hosszú uralkodása (1837–1901) jelentette a folyamatosságot, illetve a megszokottat, a biztosat. A gazdasággal párhuzamosan a tudomány is igen gyors léptékben fejlődött: 1846-ban történt az első kábítás alatt zajló, tehát fájdalommentes műtét – ez William Morton amerikai fogorvos nevéhez fűződik, aki inhalálással étert adott egy betegének a beavatkozás előtt, ezzel pedig konkrétan új korszak nyílt az orvostudomány történetében. Ekkor lendült fel a plasztikai sebészet iránti érdeklődés is (ennek hihetetlenül izgalmas, olykor hátborzongató történetéről – 18 éven felülieknek – itt írtunk korábban – érdemes mindezt annak olvasni, hogy a műtéteket William Morton előtt éber pácienseken végezték el… Ezt azért tartsd észben, amikor legközelebb „hentesnek” titulálod a fogorvosodat.).
A bal oldali, 1862-ben készült fametszeten Julia Pastrana, a szakállas nő bebalzsamozott és kiállított teste látható. A jobb oldali pedig egy 1865-ben készült fametszet, ami a kínai óriást, Csangot ábrázolja feleségével és kísérő törpéjével (Képek: Pierce Archive LLC/Buyenlarge via Getty Images)
Hatalmasra nőtt hát a tudományos kíváncsiság a szélesebb társadalom körében is, amit az evolúciós elméletek és az egzotikus kultúrák megismerése csak tovább tüzelt. Ekkoriban jelentek meg a freak show-k is (ezekről, illetve arról, hogy tulajdonképpen ma is létezik a műfaj, itt írtunk hosszabban), amelyek a kollektív kíváncsiság és megismerni vágyás nyilvános szertartásaivá váltak. Ekkorra,
köszönhetően a tudománynak, a testileg torz embereket már nem az ördög teremtményeinek tartották, és inkább kíváncsiság övezte őket: nem csoda, hogy nagy érdeklődést váltottak ki azok a lányok, akik a középkorban gyökerező vallásos indíttatású éhezés hagyományát követték, és nem haltak bele az éhezésbe (már amelyik).
Gyakran bukkant fel tehát a vallási elem sztorijaikban, és sokan azt állították, hogy különleges képességekkel rendelkeznek. Voltak persze, akik hittek nekik, de a többséget a szenzációéhség hajtotta, a lelepleződésüket várták. Mint említettük, voltak lányok, akik belehaltak az étel megtagadásába, volt, akinek a szüleit emberölés miatt el is ítélték emiatt. Egyes pszichológusok és történészek úgy gondolják, hogy a jelenség valójában a ma anorexia nervosa néven ismert étkezési- és testképzavar sajátos megnyilvánulása lehetett.
A kép csak illusztráció! (Fotó: Getty Images)
Az orvosok többsége természetesen már ekkor is tudta, hogy kizárt, hogy ezek a lányok hónapokig, évekig, évtizedekig ne egyenek. A kor híres orvosa, William A. Hammond (ő volt az első amerikai orvos, aki teljes egészében a neurológiának szentelte munkásságát, hozzá köthető az első amerikai neurológiai értekezés, illetve alapító tagja volt az Amerikai Neurológiai Társaságnak) hosszú tanulmányban foglalkozott a jelenséggel. Csak a táplálkozás részével, a különös képességeket nem tartotta érdemesnek taglalni (illetve írt róluk, de gúnnyal), amelynek már a bevezetőjében is leírta, hogy
„úgy tűnik, hogy nincs olyan abszurd vagy lehetetlen felvetés, amelyet ne fogadna el sok, általában intelligensnek tartott ember, és ne segítene a terjesztésében”.
A szöveg végén leszögezte, hogy amennyiben bizonyos Mollie Fancher megengedi, hogy a Neurológiai Társaság tagjaiból álló bizottság egy hónapon át éjjel-nappal figyelje, 1000 dollárt ad neki. Már ha e hónap lejártáig valóban nem vesz magához önként vagy kényszerből ételt, hogy megmentse magát (vagy mások őt) az éhhaláltól. Hammon leszögezte, hogy ha a nő nem fogadja el az ajánlatot, akkor „ne halljunk többet Fancher kisasszony gondolatolvasásáról vagy látnoki képességéről, vagy arról, hogy éveken át képes élelem nélkül élni.” (Hammond munkája egyébként nagyon érdekes, a vége pedig különösen szórakoztató, itt olvasható, amennyiben valaki késztetést érezne erre.)
Mondanunk sem kell, hogy Miss Fancher nem fogadta el az ajánlatot. De ki is volt ő?
50 évig az ágyban vakon, étel nélkül
A leghíresebb böjtölő lány ez a bizonyos Mollie Fancher volt, akinek története sokkal inkább tragikus, mintsem csodás. Fanchert „a brooklyni rejtélynek” is nevezték, pedig átlagos, középosztálybeli New York-i lánynak született. Mindez 1865-ben változott meg, miután túlélt két rettenetes balesetet. 1864 nyarán leesett egy lóról és beütötte a fejét, ami után kínzó fejfájás és szédülés kezdte gyötörni, majd egy évvel később, amikor le akart ugrani egy még mozgó villamosról, beakadt a ruhája, a jármű pedig egy egész háztömbön keresztül vonszolta maga után. Csodával határos módon túlélte az esetet, de megvakult, megsérült a gerince, az idegrendszere pedig állítólag teljesen „megbomlott”. A tényekkel gyakran nagyvonalúan bánó emlékezések szerint 1866 februárjáig még képes volt járni, akkor azonban valami nagyon furcsa dolog történt: sikoltani kezdett, lábujjhegyre állt, majd a tengelye körül forogni kezdett, amit furcsa bukfencek követtek. Ezután az ágyába vitték, amit aztán 1916 februrárjában bekövetkezett haláláig (tehát 50 éven át) el sem hagyott többet. Fancher azt állította, hogy miután elvesztette a látását, kapcsolatba került a szellemvilággal. Néhány év múlva már azt mondta, hogy nincs szüksége se ételre, se italra, és képes bármennyi ideig táplálék nélkül életben maradni.
Évtizedeken át vakon feküdni egy ágyban nyilvánvalóan érdekes dolgokat művel ez emberi elmével – Fancheré sem volt kivétel, bevallása szerint egyre több képességet fejlesztett ki, például látnok volt – megjósolta a zivatart órákkal azok bekövetkezte előtt, képes volt elolvasni fel nem bontott levelek tartalmát, sőt állítólag a mennyben is többször tiszteletét tette –, mindez pedig lassan turistalátványossággá változtatta a Gates Avenue-n található otthonát. Olyan híressé vált, hogy P.T. Barnum állítólag könyörgött neki, hogy turnézzon vele. (Phineas T. Barnumot tartják a modern cirkusz megteremtőjének, múzeumot is alapított: az Amerikai Múzeum egy szórakoztató központ volt, ahol freakek voltak kiállítva).
Voltak viszont, akiket Fancherrel ellentétben megfigyeltek, és ebbe bele is haltak.
Lenora Eaton egy jóhírű New Jersey-i család lánya volt, akinek állításai (miszerint csodával határos módon táplálék nélkül él) 1881-ben végzetes próbatétel elé kerültek. Alig több mint egy hónappal azután, hogy nyomozók érkeztek az otthonába, hogy felmérjék az esetét, meghalt. Természetesen olyanok is voltak, akikről kiderült, hogy csalók voltak: 1889-ben például a québeci Tingwickből származó Josephine Marie Bedard nevű böjtölő lány bukott le, a Boston Globe megalázó cikket az estről. Esetében egész egyszerűen kiderült, hogy éjjel ételt csempésznek neki, ahogy ez sok egyéb esetben is megtörtént. Olyan is volt, akit megfigyelése alatt is képesek voltak különböző cselekkel etetni és itatni (például egy nőnek a lánya a száján keresztül csempészett ételt: úgy tett, mint aki megpuszilja anyját… Illetve amikor arcát mosdatta, vízbe mártott kendővel juttatott folyadékot szervezetébe.)
Gyerekáldozat, bírósági ügy
Az 1857-ben született Sarah Jacob Walesben élt, és Mollie Fancher mellett ő az egyik leghíresebb böjtölő lány – az ő fiatalon, csupán 12 évesen véget ért élete ihlette 
A csoda főszereplőjét is. Miután a kislány kilencévesen megbetegedett, ágynyugalomra ítélte orvosa. Sarah-nak ez megtetszett, egyre többször tagadta meg az ételt, hogy gyenge maradjon, és így mentesüljön a megerőltető mezőgazdasági munkák alól. Szülei, Evan és Hannah Jacob hamarosan beszálltak a „játékba”, maguk kezdték híresztelni, hogy lányuk két éve nem vett magához sem ételt, sem vizet. A csodásnak tűnő történet gyorsan elterjedt, Sarah hamarosan országos ismertségre tett szert, egész Nagy-Britanniából érkeztek az emberek a carmarthenshire-i aprócska faluba, hogy belépődíj megfizetése után láthassák a csodás kislányt.
Természetesen sokan csalásra gyanakodtak, ezért a Guy’s kórház egy orvosa elintézte, hogy Sarah állításait hivatalosan is vizsgálhassák. Akárcsak Lib nővér A csodában, Sarah-t is nővérek (szám szerint hat) felügyelte, akik váltott műszakokban tartották szemmel a lányt. Amikor úgy érezték, baj lesz, jelezték a szülőknek, hogy adjanak enni a kislánynak, de azok dacosan megtagadták a kérést. A megfigyelés végül nem tartott sokáig, ugyanis a kis Sarah egyes beszámolók szerint 5, mások szerint 14 nap után éhen halt, ezt pedig boncolása is megerősítette. Szüleit gondatlanságból elkövetett emberölésért ítélték el, a kísérletet végző orvosokat és ápolókat azonban végül nem vonták felelősségre – pedig kétségkívül közbeléphettek volna ők is.
Mi ez az egész?
A pénz miatt tették ezt magukkal a böjtölő lányok? A hírnévért? A pénz teóriát az látszik megdönteni, hogy gyakran meglehetősen jólszituált, közép- és felsőosztálybeli családokból származtak, és nem igazán volt szükségük pénzre. Manapság nyilván rögtön az anorexia nervosára gondolunk – amit akkoriban azonban még nem igazán értettek.
Maga a kifejezés is csak az 1870-es évek született meg: Viktória királynő egyik személyes orvosa, Sir William Withey Gull alkotta. Sir Gull nemcsak arra jött rá, hogy az ételmegtagadás miatt kialakult kóros soványság, amely elsősorban a fiatal nőket érintette, nem sorolható a női hisztéria kérdéskörébe, de szószólója volt annak is, hogy a nőknek igenis helye van az orvostudományban. 1868-ban ezt a furcsa, soványsággal járó állapotot még Apepsia hysterica néven említette, de később ezt Anorexia hystericára, majd Anorexia nervosára módosította, és végül 1873-ban esettanulmányait Anorexia Nervosa (Apepsia Hysterica, Anorexia Hysterica) címen adta ki. Ebben több, általa megfigyelt és kezelt páciens esettörténetét dolgozta fel.
Miss A és Miss B – Sir William Gull két páciense, akik az orvos módszereinek és a rájuk felügyelő ápolóknak köszönhetően kellő súlyt szedtek fel a kezelés során (Képek: Wikimedia Commons)
Mégsem tekinthető ő az egyedüli elsőnek. Ugyanebben az évben egy francia orvos, Ernest-Charles Lasègue is foglalkozott már a témával: a De l’Anorexie hystérique című tanulmányban hasonló eseteket írt le.
Az anorexia nervosa aztán csak a modern időkben került középpontba, és kezdték egyre jobban megismerni. Először Joan Jacob Brumberg amerikai társadalomtörténész (aki a nőtörténet és az orvostörténet területét kutatja) írt egy átfogó munkát a témáról Fasting Girls: The Emergence of Anorexia Nervosa as A Modern Disease (Böjtölő lányok: Az anorexia nervosa mint modern betegség megjelenése) címmel 1988-ban. Ez volt az első koherens elemzés, amely a nők ételmegtagadásának történetét mutatta be egészen a tizenhatodik századig visszamenőleg.
A könyv a női önmegtagadás tablója: ír a középkori mártírokról, akik éhezéssel demonstrálták vallásos odaadásukat, a „tudomány csodáiról”, akiknek családjaik hasznot húztak abból, hogy egyes lányok „virágszirmokon és levegőn” éltek, a némafilmsztárokról, akiknek szigorú „fogyókúrája” egy egész nemzedéket inspirált.
Alaposan tárgyalja, hogy az ipari forradalom kulturális következményei hogyan hoztak létre egy olyan rendellenességet, amely továbbra is gúzsba köti fiatal nők millióit
– és jelen állás szerint, amikor is a közösségi média gyakorlatilag bárki számára láthatóvá, így követendő példává teszi a kor ikonjainak gyakran filterekkel, beavatkozásokkal és sokszor egészségtelen fogyókúrával formált alakját, ez nem is egyhamar fog megváltozni.
Kiemelt képünk illusztráció: Thomas Benjamin Kennington metszete – Getty Images, újsághír Sarah Jacob haláláról – Wikimedia Commons, Michelle Stacey könyve, a The Fasting Girl: A True Victorian Medical Mystery borítója/nőklapja.hu
